Avi/ujkelet.live

A háború 381. napja: Hét izraelit, köztük egy dezertőrt és két kiskorút, Haifa és környékének lakosait, súlyos biztonsági bűncselekmények sorozatával vádolnak Irán javára huzamosabb, körülbelül két évig tartó kémkedés gyanújával, még a háború alatt is, melyért több százezer dollár fizettséget kaptak, többek között kriptovalutákban.

Azisz Niszanovot – a csoport vezetője -, Alekszander Szadykovot, Jigal Niszánt, Vyacheszlav Guschint, Jevgenyij Joffát és a két kiskorút, azeri bevándorlókat azzal gyanúsítanak, hogy az ország egész területén katonai bázisokról, létesítményekről és stratégiai helyszínekről készítettek fényképeket és gyűjtöttek információkat. Beleértve olyan célpontokat, amelyeket az irániak és a Hezbollah is támadott a háborúban, mint például a légierő bázisait Nevatimban és Ramat Davidban, az izraeli hadsereg tel-avivi főhadiszállását (Kiria), Vaskupola ütegek helyeit és még sok mást.

A gyanúsítottak megkapták a térképeit a Golani-dandár kiképzőbázisának, amely ellen körülbelül két hete a Hezbollah halálos dróntámadást hajtott végre.

A Sabak belbiztonsági szolgálat szerint az iráni hírszerzés két ügynöke aktivizálta az izraelieket, akik tisztában voltak azzal, hogy az általuk továbbított információ sérti az állam biztonságát, és bizonyos esetekben akár az ellenséget is segítheti. Volt, hogy naponta 3-4 küldetést hajtottak végre.

A gyanúsítottak közül kettő apa és fia, akik a nyomozás során azt állították, hogy pénzéhségből tették ezt, aminek a rabjai voltak, és nem tudták abbahagyni.

A Ynet hírportál szerint a gyanúsítottak közül néhányat akkor fogtak el, amikor egy magas rangú izraeli tisztviselőt és fiát követték, akiket állítólag meg akartak gyilkolni.

A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy orosz turistáktól több százezer dollárt kaptak készpénzben, valamint digitális valutában.

,,Ez az elmúlt évek egyik legsúlyosabb ügye, amelyet kivizsgáltak” – hangsúlyozta az ügyészség, amely várhatóan a héten vádat emel a hetes ellen.

The post 7 izraelit gyanúsítanak Iránnak való kémkedéssel – az elmúlt évek egyik legsúlyosabb ügyében first appeared on Új Kelet Live.