ujkeletlive

Diplomácia

Fehér Ház – rafáhi invázió

Binjámin Netanjahu miniszterelnök beleegyezett egy magas rangú küldöttség a következő napokban történő washingtoni kiküldetésébe, annak érdekében, hogy megvitassák az izraeli hadsereg rafáhi szárazföldi inváziójának alternatív stratégiáját, – közölte egy hétfői sajtótájékoztatón Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

Az izraeli miniszterelnök a közelmúltban több alkalommal is konkrétumok megjelölése nélkül megismételte, hogy jóváhagyta a rafáhi hadművelet tervét, amelynek célja az ott megmaradt Hamász-zászlóaljak megsemmisítése, miközben megígérte, hogy a háború során a déli városba kényszerült több mint egy millió gázainak nem lesz bántódása.

Emellett, Netanjahu az amerikai médiának kijelentette, hogy aki ellenzi a rafáhi hadműveletet, az a Hamász megsemmisítését ellenzi, és nem akarja, hogy Izrael megnyerje a háborút.

A miniszterelnök ez utóbbi kijelentésére vonatkozóan Sullivan hétfőn azt mondta, hogy Joe Biden elnök ezt az érvelést „képtelenségként” utasítja el, megismételve korábbi álláspontját miszerint „egy nagyobb szárazföldi hadművelet Rafáhban hiba lenne, miközben több civil vesztené életét, és Izrael nemzetközileg még jobban elszigetelődne. Az Izrael által elérni kívánt kulcsfontosságú célokat más eszközökkel is el lehetne érni,” – tette hozzá Sullivan, hangsúlyozva, miszerint Izrael nem mutatott be az Egyesült Államoknak semmilyen tervet a civilek kimenekítésére vonatkozóan – hová menjenek, illetve ki fogja őket ellátni és elszállásolni. Emellett egy ilyen volumenű invázió megnehezítené a segélyek az övezetbe történő juttatását Egyiptomon keresztül, érvelt Biden nemzetbiztonsági tanácsadója. Zárójelben, Iszráel Katz külügyminiszter a rafáhi kitelepítés módját abban látja, hogy a gázaiakat nem északra, hanem nyugatra fogják irányítani, míg ellátásukról az arab államoknak kell gondoskodni.

Biden és Netanjahu között az elmúlt hetekben közismerten elhidegült kapcsolat hátterében, a két vezető több mint egy hónapos szünet után, először tegnap beszélt telefonon, többek között a rafáhi hadművelettel kapcsolatban. A Fehér Ház közleménye szerint Biden bár leszögezte, hogy osztja a Hamász elpusztításának Netanjahu által preferált célját, ehhez azonban koherens stratégiára van szükség. 

„Ahelyett, hogy szünetet tartanának, hogy újraértékeljék a háborús terveket és megnézzék, milyen kiigazításokra van szükség, ahelyett, hogy az Izrael által megtisztított területek stabilizálására összpontosítanának, hogy a Hamász ne bukkanjon fel újra, az izraeli kormány egy nagyszabású katonai műveletről beszél Rafáhban,” – közölte hétfőn Sullivan.

A tegnapi beszélgetésből úgy tűnik az következett, hogy Biden magasrangú – hírszerzési és politikai tisztviselőkből álló csapat washingtoni delegálását javasolta Netanjahunak. Az izraeli delegáció az amerikai nézőpont figyelembe vétele mellett azzal a céllal érkezik, hogy közösen olyan alternatív megközelítést vázoljon fel, amely nem tartalmaz nagyobb szárazföldi inváziót, – mondta Sullivan, megerősítve, hogy Netanjahu állítólag beleegyezett abba, hogy a küldöttség még ezen a héten vagy a jövő hét elején megérkezzen Washingtonba, hozzátéve – „stratégiai megbeszélést akarunk folytatni arról, hogyan lehet hosszú távon legyőzni a Hamászt. Vannak módszerek a Hamász legyőzésére anélkül is, hogy Rafáhban csapnánk le.”

Sullivan tegnapi sajtótájékoztatóján először erősítette meg, hogy a Hamász sorban harmadik számú parancsnokát, Marwan Isszát egy múlt heti izraeli akció során likvidálták, hozzátéve, hogy a terrorszervezet többi vezetője az alagutakban rejtőzködik, – „az igazságszolgáltatás értük is el fog jönni, és mi segítünk ennek biztosításában,” – tette hozzá Biden tanácsadója.

Doha – túszalku tárgyalások

Erős amerikai nyomással a háttérben, Katarban megkezdődött a túszalku tárgyalások újabb fejezete. A Dohába érkezett izraeli tárgyalócsoport vezetője, Dedi Barnea kémfőnök, tagjai pedig Nitzan Alon vezérőrnagy, az elraboltak kiszabadításáért felelős kormánybiztos, valamint a Sábák helyettes vezetője. Ronen Bar, a belbiztonsági szolgálat főnöke ezúttal nem csatlakozott, tekintettel a Sábák kiemelkedő szerepére a gázai Sifa kórházban jelenleg is zajló hadműveletre, emellett a ramadán böjthónap alatti általános feszültségek, és a szervezet által irányított terrorellenes tevékenységek nem tették lehetővé kiutazását.

A Ynetnek nyilatkozó izraeli forrás szerint, a tárgyalások menete „egy hosszú, nehéz és összetett folyamat lesz. Sok türelemre van szükség,” miközben nem titok, hogy a jeruzsálemi vezetés korántsem olyan optimista a sikert illetően, mint az elraboltak családja. Ezzel kapcsolatban a Ynet forrása annyit helyezett kilátásba miszerint: „fontos, hogy az elhurcoltak családjai tudják, hogy éjjel-nappal kemény munka folyik, de ez időbe telik, nehéz és összetett lesz.

Az izraeli delegációt vezető Barnea már  ma este visszatér Izraelbe, miután a Sábák és a Moszad személyzetéből álló felső szintű munkacsoport munkába állt. Feladatuk az elkövetkező napok során a tárgyalások folytatásához szükséges infrastruktúra megteremtése, mire Barnea remélhetőleg visszaerkezik Dohába.

A tárgyalások közvetítői Katar miniszterelnöke, Mohammed al-Thani mellett egy magas rangú egyiptomi tisztviselő is Katarban tartózkodik, aki szorosan figyelemmel kíséri az eseményeket. 

A közvetett megbeszélések a Salit-megállapodás 13 évvel ezelőtti tárgyalásaihoz hasonló formában zajlanak – az izraeli delegáció az egyik épületben, míg a Hamász képviselői egy másik épületben – de egymástól nem messze lesznek, és nem találkoznak egymással a „ping -pong” tárgyalások során. Eközben, a katari közvetítők a két csapat között állandó mozgásban megpróbálják áthidalni a szakadékokat. 

Az izraeli tárgyalók a háborús és a politikai-biztonsági kabinet által jóváhagyott megbízással tegnap érkezett meg. A delegációt bizonyos megszorításokkal küldték útra, miközben a tegnapi megbeszéléseken mindkét kabinet miniszterei „vörös vonalakat” ismertetve nem fogadták el a tárgyalócsoport által benyújtott összes kérést. A Ynet szerint semmire sem mondtak ugyan nemet, de olyan „számokat jelöltek ki, amelyek valahol egy kicsit többek Párizsnál, de még mindig sokkal kevesebbek, mint amit a Hamász akar elérni.”

Míg Barnea a „félig telt pohár” alapján tekint a tárgyalásokra, és úgy véli, hogy a megállapított mandátum számban és jogosultság terén elég jó a tárgyalások megkezdéséhez, más magasrangú tisztviselők, mint például Alon, nemtetszését fejezte ki a mandátumcsökkentés miatt, sőt még azt is kilátásba helyezte, hogy végül nem utazik Dohába, mondván egy ilyen lehetőséget komolyabban kellett volna venni, különben elszalasztott lehetőség marad. Más, a héber médiában nyilatkozó magas rangú izraeli tisztviselő, azt állítja, hogy a delegáció tagjai által kapott mandátum „elég jó” ahhoz, hogy előrelépést tegyen a tárgyalásokon, és „hátha a Hamász komolyan gondolja.”

The post Diplomácia – washingtoni és dohai delegáció first appeared on Új Kelet online.