Avi/ujkelet.live
A háború 384. napja, északi front: Csütörtök estig a Hezbollah terrorszervezet körülbelül 125 rakétát lőtt ki Èszak-Izraelre, öt sérültet és károkat okozva. A lövedékek egy részét elfogták a légvédelmi rendszerek, de voltak becsapódások.
Három ,,gyanús légi célpontot”, valószínűleg drónt is indítottak Libanonból Galileára. Az első incidens során két drón támadta Felső-Galileát, az egyiket lelőtték, a másik nyílt területen landolt. Röviddel később a légvédelem elfogta a harmadikat, melyet Nyugat-Galileára küldtek.
Észak Nyilai: Az izraeli hadsereg délután közölte, hogy drónnal likvidálta a Hezbollah 127. légi egységének egyik terroristáját, aki drónt küldött Izrael területére. Amikor a terrorista begyűjtötte a drónt, csapást mértek rá, megölve őt és megsemmisítve a drónt.
A légierő a nap folyamán az Északi Parancsnokság irányításával több tucat terrorcélpontot támadott, köztük rakétavetőket, melyekkel reggel Izraelt támadták, fegyverraktárakat és a Hezbollah katonai épületeit.
Szárazföldi manőver Libanonban: Párhuzamosan a Galilea-földnyelv közösségeinek védelmének küldetésével, a 769. dandár csapatai 91. hadosztály parancsnoksága alatt célzott rajtaütéseket hajtanak végre Dél-Libanonban. Az elmúlt hetekben az erők megrohamozták az ellenség létesítményeit komplex és hegyvidéki terepen, ahonnan a Hezbollah támadás indítását tervezte Izrael területe ellen.
Az elmúlt évben az egyik kerítésen átívelő hadművelet során az izraeli erők, köztük a dandár és a légierő Saldag kommandós egységének harcosai, lokalizálták egy polgári negyed szívében az elit Radwan Erő földalatti infrastruktúráját.
A földalatti infrastruktúra egy dél-libanoni falu polgári házában volt, amelyet fegyverraktárnak használtak. Számos fegyvert, terror-infrastruktúrát és a terroristák számára hosszabb tartózkodást lehetővé tevő eszközt találtak benne.
Az elmúlt hetekben indított rajtaütések nyomán a dandár és a hadosztály mérnöki erői megsemmisítették a földalatti infrastruktúrát és az ellenség létesítményeit.
Más műveletek során a harcosok katonai épületeket támadtak, köztük egy szállodát, amelyet a Hezbollah terror-infrastruktúrájának fedezésére használt.
Déli front: Az Izraeli Védelmi Erők délután közölte, hogy vadászgépek a hírszerzés és a 252. hadosztály irányításával terroristákat támadtak egy parancsnoki helységben, melyet egy korábban iskolaként szolgáló létesítménybe ágyaztak be, a Gázai övezet középső részén lévő Nuszeiratban.
A Hamász terroristái a helyszínt terrorcselekmények tervezésére és végrehajtására használták az izraeli erők és Izrael ellen.
A támadás előtt a hadsereg számos intézkedést tett, hogy csökkentse a civilek bántódásának kockázatát.
Közel a vége? Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy szerint Izrael potenciálisan pontot tehet a Hezbollah terrorszervezettel folyamatban lévő konfliktus végére.
,,Északon lehetőség van egy éles zárás elérésére. Végeztünk a Hezbollah magas rangú parancsnoki láncával, nagyon alaposan” – mondta Halevi tegnap a Gázai övezet északi részén végzett helyzetértékelés során, melyről ma este számolt be a hadsereg.
Halevi megjegyezte, hogy a Hamász terrorszervezet vezetője, Jechíje Szinwar megölése nem volt eltervezett, az őt likvidáló csapatok nem tudták, hogy kire tüzelnek.
,,Nem volt eltervezett, de nem is volt véletlen, ez egy metódus eredménye, ez a Rafahra helyezett nyomás eredménye, ez a Rafah Dandárra mért vereség eredménye, ez annak az eredménye, hogy a Parancsnokság ragaszkodott ahhoz, hogy az ünnepek ezen hónapjában fokozzák a harcrendet, menjenek tovább, és tartsák a területet, és ez megoldotta a problémát, ez professzionalizmus, ez nem véletlen”.
Tűzszünet? A Moszad kémszolgálat vezetője, David Barnea a hétvégén Dohába repül, hogy részt vegyen a Gázai övezetben fogságban lévő túszok szabadulását lehetővé tevő megállapodásról szóló tárgyaláson.
Ez lesz az első találkozó Izrael és a megállapodás közvetítői között, miután a tárgyalások több mint két hónapja elakadtak, és nem történt jelentős tárgyalás a felek között.
A Walla hírportál riportere két forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Bill Burns, a CIA igazgatója is Dohába utazik, hogy részt vegyen a találkozón katari, egyiptomi és izraeli kollégáival.
- Amerikai és izraeli tisztviselők úgy gondolják, hogy Szinwar megölése lehetőséget teremt a tárgyalások folytatására a 101 túsz szabadon bocsátásáról és egy gázai tűzszünet előmozdításáról.
- A Hamász főtárgyalója, Khalil al-Hajja, aki Szinwar helyettese volt, Dohában tartózkodik, és várhatóan a katari és egyiptomi közvetítők tájékoztatják a megbeszélésekről a hétvégén.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön Dohában találkozott Tamim bin Hamad Al Thani sejkkel és Mohammed bin Abdulrahman Al Thani katari miniszterelnökkel, és megvitatta az megállapodásra irányuló újabb erőfeszítéseket – közölte Matthew Miller, a külügyminisztérium szóvivője.
A katari miniszterelnök elmondta, hogy az elmúlt napokban találkozott a Hamász tisztviselőivel Dohában, miután az izraeli erők megölték Szinwart, és megvitatta a tárgyalások folytatásának lehetőségét.
- Közölte, hogy a Hamász képviselői által lefektetett álláspontok hasonlóak azokhoz, amelyeket augusztusban írásban ismertettek. ,,Azt hiszem, ez lesz a kiindulópontjuk” – tette hozzá.
Az Egyiptomi Hírszerző Szolgálat új igazgatója és az izraeli Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronen Bar a hét elején találkozott, és egy „kis” túsz- és tűzszüneti megállapodás ötletéről beszélt, amely elindíthatja a tárgyalásokat egy szélesebb körű megállapodásról, jelentette hétfőn a Walla.
- Az elképzelés magában foglalja a Hamász által fogva tartott kis számú túsz szabadon bocsátását nagyjából kéthetes gázai tűzszünetért és megnövelt humanitárius segélyért cserébe – közölték izraeli tisztviselők.
- A katari miniszterelnök szerint az egyiptomi közvetítők találkoznak a Hamász képviselőivel csütörtökön Kairóban.
- ,,Szorosan együttműködünk Egyiptommal minden kezdeményezésben. Reméljük, hogy a mai megbeszélések valamelyest pozitív eredményt hoznak” – mondta.
Blinken azt mondta az izraeli-amerikai túszok családtagjainak kedden Tel-Avivban, hogy szerinte a „kis megállapodás” egy olyan ötlet, amelyet érdemes megvizsgálni, idézett a Walla a találkozón jelen lévő két résztvevőt.
,,Különböző lehetőségeket vizsgálunk katari és egyiptomi partnereinkkel. Nem tudjuk, hogy a Hamász készen áll-e az együttműködésre. Arra számítok, hogy az elkövetkező napokban többet fogunk megtudni” – mondta Blinken csütörtökön Dohában. ,,A fő kérdés az, hogy a Hamász komolyan gondolja-e. Szinwar volt a legnagyobb akadály. Remélem, most az elméjük koncentrált lesz, és célba érünk”.
The post Drónok és rakéták, likvidálás és alagút, régi-új remények a túszok szabadulására first appeared on Új Kelet Live.