Bizonyára hagyományteremtő céllal látta vendégül Tóth- Szántay József polgármester, Matiscsák Éva és Hollósy András alpolgármester a régió újságíróit a mai sajtóreggelin a Calypso különtermében. A kollégákat Varga Zoltán az új sajtószóvivő fogadta.
A polgármester üdvözölte a média képviselőit majd összegezte a városvezetés eddig elért eredményeit. Egy hónap alatt aligha teljesülhettek a választási ígéretek, de mint mondották sokat segített, hogy zökkenőmentesen teljes együttműködéssel zajlott le a hivatal átadása.
Tóth-Szántai József felidézte, első munkanapján levélben kereste meg Orbán Viktor miniszterelnököt, illetve a szakminisztereket, amely arról szólt, hogy Miskolc hogyan képzeli el a következő öt évét. – A levél legfontosabb mondata az volt, hogy Miskolc felkészült. Erre többen is reagáltak: az utóbbi egy hónapban több miniszterrel is találkoztam, de a következő hetekben is lesznek még fontos találkozók. Intenzív időszak lesz a következő néhány hét – fogalmazott. A polgármester emlékeztetett, a kampányban sokat beszélgettek a járatseriff rendszer bevezetéséről. Mint mondta, ennek már néhány héten belül látható jelei lehetnek a miskolci közösségi közlekedésben. – Ennek a városnak a jövője a megfelelő minőségű közösségi közlekedés. A Bükk városa program fontos eleme az, hogy a lehető legtöbb zöldet behozzuk Miskolcra, a belvárosba. El kell döntenünk, hogy parkolókat építünk vagy fákat ültetünk. Ahhoz, hogy rávegyük az embereket arra, hogy ezt a kérdést feltegyék maguknak, megfelelő minőségű közösségi közlekedésre van szükség. Ez jelenti a tisztaságot, a kiszámíthatóságot, a rendszerességet – és azt is, hogy a miskolci közösségi közlekedési eszközökön biztonságban lehet utazni. Bízom benne, hogy néhány héten belül már konkrétumokat tudunk bejelenteni – hangsúlyozta Tóth-Szántai József.A Városüzemeltetésért felelős alpolgármesterként Hollósy András a két hete indult őszi nagytakarítási akció eddigi eredményeiről számolt be. – A fűkaszálás és a fűnyírás átlépte az egymillió négyzetmétert, ez rekordmennyiség. 18 ezer virágot ültettünk el, több mint 600 falfirkát távolítottunk el, ami szintén példátlan. Ez utóbbihoz innovatív eszközöket is igénybe vettünk. 150 ezer négyzetméternyi felületet tudtunk gépi sepréssel és egyéb eljárási módokkal megtisztítani. A busz- és villamosmegállók takarításához biohabot használtunk, ami 90 bar nyomással, 100 fokos hőmérsékleten a legmakacsabb lerakódásokat, szennyeződéseket is képes volt eltávolítani. A jövő héten újabb tisztítógépeket fogunk tesztelni – részletezte. Hozzátette, a korábbi feladatalapú városüzemeltetést terület alapúvá szervezték át, ami lehetővé teszi, hogy egy-egy gócpontot offenzív módon, 40-50 emberrel, munkagépekkel, újfajta eszközökkel teljesen rendbe tegyenek. A korábban meghirdetett 24 akciópontot további kettővel bővítik ki: Hejőcsabával és az Ógyár térrel. A Városgazda hajléktalanokat foglalkoztató programjára kitérve elmondta, 2500 négyzetméternyi útburkolati jelet festettek már fel éjszakai munkavégzés során a program résztvevői. – Az elmúlt időszakban 47 embert sikerült visszajuttatni a munka világába – hangsúlyozta.Matiscsák Éva, Miskolc szociális területért felelős alpolgármestere hozzátette, a nagytakarítási akcióhoz egyre többen csatlakoznak. – Rengeteg önkéntes segítette a munkánkat, de felajánlásokat is kaptunk. A lakossági is beszállt a nagytakarításba, ennek nagyon örülünk – fogalmazott. Elmondta, az elmúlt hetekben számos civil szervezettel találkozott már, mindenki nyitott a közös munkára. A jövő heti Szociális munka hetén mindazokat a szociális szférában dolgozókat ünnepeljük majd, akik rengeteget tesznek embertársaikért. Az alpolgármester kitért arra is, hogy idén sem marad el a szociális tűzifaosztás, a Városgazda munkatársai már dolgoznak a tűzifa előkészítésén. Ugyancsak folytatódik a Salkaházi program, melynek részleteit hamarosan bejelenti a városvezetés.
Mi, akik folyamatosan szemlézzük a városvezetők közösségi oldalait láthatjuk, hogy az új seprő jól seper elvén már az első naptól megkezdték a város takarítását. S míg az alpolgármesterek elsősorban a helyi ügyeket viszik Tóth- Szántay József járja a minisztériumokat, hogy kapcsolatai révén minél nagyobb támogatásban részesüljünk. Elmondta a napokban Pintér Sándor belügyminiszter és Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter fogadta, s mindkét helyen sikerült az egyeztetés Miskolc rövid távú terveiről. A polgármester úr megerősítette Lázár János a a leégett barlangfürdő helyreállításához beígért támogatása folyamatosan teljesül.
Voltak kollégák, akik az új takarítógépek megjelenésével kapcsolatban kérdezték, korábban ezek hol voltak. Hollósy alpolgármester megválaszolta most tesztelik ezeket és újszerű eszközökkel, vegyi anyagokkal akarják megtisztítani a teljes várost. Olyan speciális habbal dolgoznak amely még a kövekre ráégett rágógumit is felszedi. Mindenkit megnyugtatott ez már nem a kampány része és a cél, hogy városrészenként haladva végzik a nagytakarítást a Tiszai pályaudvartól Diósgyőrig.
Ez alkalommal volt lehetőség egyéni interjúk készítésére is. Remélhető, hogy az interaktív kapcsolat, információ csere a kritikus médiával a jövőben még aktívabb lesz.
Egyadagos házhoz szállítást végző konyhaüzemben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság több mint 5 tonna alapanyag és helyben készített félkész...
Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn, a Pesti Vígadóban. A tárca vezetője...
Veres Pál polgármesterjelölt, a Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület és a Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület megrendülten tudatja, hogy Kőhalmi Sándor képviselőjelöltünk ma...
Pityu lettem, pont, mint a szomszédos Britzék papagája. Majd túl a hatodik ikszen szembesültem a valósággal, miért is hívnak keresztségben Istvánnak. Szobánk falán,...
A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság sikkasztás, csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt ítélte 6 év börtönbüntetésre azt a férfit, aki a helyi televízió alkalmazottjaként több...
Súlyos alvásszokások kialakulására figyelmeztet a tinédzserek körében a Magyar Alvás Szövetség. Míg a gyermekkori alvás szokásokat képesek a szülők kordában tartani, a felnőtt...
Balról, Vécsi György , Koleszár Péter, Sternádel Sándor és Daruka Tibor. A kép az Észak szerkesztőségében készült a legutóbbi villanyrendőr építését koordináló stáb...
Első ülését tartja Miskolc Megyei Jogú Város Diákönkormányzata, a testület feladata az ifjúsággal kapcsolatos döntésekben történő közreműködés és a diákságot...
Immár harmadik alkalommal rendezték meg a miskolci sörfesztivált. Többek között erről is beszélgettünk csütörtökön a megnyitó után. Hamarosan a teljes interjút is közreadom....
Szikszó 2019. március 1-én ünnepli várossá nyilvánításának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy emlékezetesen színvonalas megemlékezést tartottak ma az Inkubátor Házban „1989...
Nekem is volt egy ilyen számológépem. S emlékezetem szerint a Borsod megyei lapkiadó vállalat pénztárában is láttam ehhez hasonló szerkezeteket. Csodálatos monstrumok voltak,...
Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye Budapest, 2019. március 6., szerda (OS) – Tizenöt millió forintos bírságot szabott ki a Fővárosi Kormányhivatal a Wizz Air...
A Magyar Turisztikai Ügynökség 29 éve szervezi meg a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyt. 2022-ben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata is jelentkezett...
A katasztrofavedelem.hu közlése szerint október 19-én 11 óra 50 perckor földrengés keletkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Miskolc közelében, mintegy négy kilométeres mélységben. A földmozgás magnitúdója 2,8...