ujkeletlive

Trump – „egyik oldalon sem akarom, hogy embereket öljenek, és ez magában foglalja akár Oroszországot, akár Ukrajnát, akár palesztinokat és izraelieket”

A Time magazin az idei év emberének a januárban második hivatalába lépő Donald Trumpot választotta, és a szokásoknak megfelelően az impozáns címlaphoz egy interjút is közölt.

A végül elsöprő sikert hozó novemberi választási kampány, és kormányzásának következő négy évre vonatkozó tervei mellett, szóba került Közel-keleti politikája, többek között az is, hogy a megválasztott elnök állítólag azt mondta Binjámin Netanjahu miniszterelnöknek, hogy még hivatalba lépése előtt szeretné, ha befejezné a gázai háborút.

Válaszában Trump rávilágított az egész világon zajló háborús helyzetre, többek között az orosz-ukrán fronton zajló eseményekre, majd az október hetedikei Hamász mészárlások szörnyűségeit illetően, arra figyelmeztetett, hogy a történteket a világnak nem lehet „kényelmesen elfelejteni.”

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szerinte a „Közel-keleten nagyon produktív dolgok fognak történni. Úgy gondolom, hogy a Közel-kelet meg fog oldódni. Szerintem bonyolultabb, mint az orosz-ukrán, de szerintem könnyebb megoldani.”

Továbbá megjegyezte, hogy Netanjahu magabiztosnak érzi magát, és amellett, hogy úgy véli nagyon bízik [benne], hangsúlyozta – „azt hiszem tudja, hogy véget akarok vetni ennek. Azt akarom, hogy minden véget érjen. Nem akarom, hogy embereket öljenek meg, érted? Egyik oldalon sem akarom, és ez magában foglalja akár Oroszországot, akár Ukrajnát, akár a palesztinokat és az izraeliekt, és mindazon Közel-keleti különböző entitásokat.”

A folytatásban a megválasztott elnök megemlítette, hogy bár nagyon sok, különböző entitás létezik [Közel-kelet], de ismét hangsúlyozta, miszerint nem akarja, hogy továbbra is embereket öljenek meg. 

Előző ciklusában előterjesztett átfogó palesztin béketerv és a kétállami megoldást illetően, Trump kijelentette, hogy általánosságban támogatja a béketervet, ami különböző formát ölthet, majd hangsúlyozta, hogy miután elhagyta hivatalát egyetlen országot sem adtak hozzá az Ábrahám Egyezményhez, pedig fel kellett volna tölteni, utalt az lehetséges arab országok izraeli normalizációjára.

Visszatérve a palesztin rendezésre, azt mondta – „bármilyen megoldást támogatok, amit a béke érdekében megtehetünk. Vannak más elképzelések is a két államon kívül, de én mindazt támogatom, ami szükséges ahhoz, hogy ne csak béke, hanem tartós béke legyen. Nem mehet ez így tovább, hogy ötévente tragédiába torkollik az egész. Vannak más alternatívák is,” – tette hozzá, majd új izraeli nagykövete, Mike Huckabee által köztudottan támogatott Júdea és Szamária lehetséges  annektálására vonatkozó kérdést hárítva, és amikor az újságíró rávilágított, hogy egyszerre nem tudja megvalósítani a béketervet és a telepes mozgalom által követelt szuverenitás kiterjesztését a vitatott területekre, azt válaszolta

Tehát egy olyan alkut akarok, ahol béke lesz, és ahol véget ér a gyilkolás.”

Trump emellett elismerte, hogy előző hivatala idején megállította Netanjahut, amikor legalizálni akarta a vitatott területeken lévő telepeket, majd visszatért az október hetedikei mészárlásokra, és a túszok helyzetére, akik lehet, hogy már nem élnek, és ismét kikerülve a területek annektálását, azt hangsúlyozta, hogy hosszútávú békét akar.

Nem mondom, hogy ez a legvalószínűbb forgatókönyv, de én egy hosszú távú békét akarok, egy olyan békét, amelyben nem lesz október 7.-e három év múlva, és ennek számos módja van. Meg lehet csinálni két állam formájában, de számos módon lehet ezt megtenni,” – tette hozzá, mondván azt szeretné, ha mindenki boldog lenne.

Tovább folytatva azt állította, hogy előző elnöksége alatt Irán nem volt túl fenyegető, és mivel nem volt pénzük, nem tudtak adni a Hamásznak, és a Hezbollahnak. Majd arra kérdésre, hogy bízik-e Netanjahuban, azt mondta senkiben sem bízik, azt pedig tagadta, hogy megválasztása után Elon Musk utasítására találkozott az irániakkal azt állítva, hogy nem tud Musk említett találkozójáról, ugyanis ez utóbbi nem számolt be róla neki.

Túszalku

Annak ellenére, hogy Donald Trump megválasztott elnök többször is azt hangoztatta, hogy szerinte a túszok nagy része már nem él, izraeli hírszerző szolgálatok úgy vélik, hogy a Gázában fogvatartott száz túsz nagyjából fele még életben lehet. 

A tegnap Izraelbe érkező Jake Sullivan – Fehér-házi nemzetbiztonsági szóvivő jövetelének célja a gázai túsz és tűzszüneti megállapodás lezárása [Axios], aki a tel-avivi sajtótájékoztatón megerősítette, miszerint az Egyesült Államok úgy véli, hogy a Gázában fogva tartott amerikaiak közül hárman – Edan Alexander, Keith Siegel és Sagui Dekel-Chen – még életben vannak.

Sullivan a Kirja katonai parancsnokság bázisán találkozott Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel és kormányának más tagjaival, majd később megbeszélést folytatott a Moszad és a Sábák hírszerző ügynökségek vezetőivel, akik a túszalku tárgyalásokért felelősek. 

Találkozójukon a miniszterelnök megerősítette, hogy amennyiben a Hamász „zöld utat ad” neki kész azonnal végrehajtani a túszok kiszabadítását biztosító megállapodást.

Az volt az érzésem, hogy a miniszterelnök  készen áll az alkura, jelezte, hogy meg akarja kötni,” – mondta Sullivan a sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy szerinte a Hamász „tárgyalóasztal melletti magatartása” a libanoni tűzszüneti megállapodás bejelentése után változott meg, amikor a terrorszervezet rájött, hogy a Hezbollah nem fogja megmenteni őket.

Attól a pillanattól kezdve a tárgyalásoknak más jellege volt, és úgy véljük, hogy ezzel olyan helyzetbe kerültünk, hogy le tudjuk zárni ezeket a tárgyalásokat,” – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, majd hozzátette, hogy a másik tényező a Biden és Trump csapata között összehangolt üzenet, miszerint mind az elnök, mind a megválasztott elnök megállapodást akar.

Még ebben a hónapban le akarjuk zárni ezt az alkut. Nem lennék ma itt, ha azt gondolnám, hogy ez január 20-a utánra vár. Lehet, hogy nem fog megtörténni, de hiszem, hogy mindkét oldal politikai akaratával megtörténhet,” – közölte Sullivan, miközben a minden eltelt nap után „növekvő kockázatra” figyelmeztetett.

Politika, röviden 

Mi történt október hetedike előtt

A 12-es csatorna Uvda oknyomozó műsora tegnapi este közölt riportja szerint Binjamin Netanjahu miniszterelnököt 2023 júliusában a Siba kórházi tartózkodása idején (pacemaker beültetés után) a Sábák vezetője, Ronen Bar biztonsági vonalon hívta fel, és háborús stratégiai figyelmeztetést közölt vele.

Nem tudom megmondani, hogy mikor és hogyan, de Izrael ellenségei figyelik, mi történik Izraelen belül az igazságügyi reform körüli szakadás közepette, és felismerik a gyengeséget,” – közölte Bar állítólag a miniszterelnökkel, majd a jogi reform leállítását kérte.

Szintén kórházi tartózkodása alatt a hadsereg vezérkari főnöke Herci Halevi, akinek találkoznia kellett volna vele, levélben hívta fel figyelmét arra, miszerint – „a hadsereg felkészültsége gyorsan sérül és lassan gyógyul. Ez veszélyes. Ami most Izraelben történik, növeli annak az esélyét, hogy megtámadnak minket,” – idézi az Uvda a levelet, amelyben Halevi világossá tette, hogy az ellenség nem bocsátaná meg magának, ha kihagyná ezt a lehetőséget.

Eközben, Becalel Szmotrich [Vallásos Cionizmus] pénzügyminiszter arról számolt be a Jesa telepes ernyőszervezet  konferenciáján, hogy október 7-e előtt azt se  tudta, hogy létezik Nukba, azaz a Hamász különleges kommandós egysége, szerinte a katonai vezetés hibája miatt elszigetelődött és tájékozatlan maradt Izrael biztonsági kihívásaival kapcsolatban.

Október 7.-e előtt nem tudtam, hogy létezik olyan, hogy Nukba-egység, pedig én azok közé tartozom, akik a biztonsági kabinetben betöltött pozíciómnál fogva rendszeresen olvasok és átnéznek anyagokat. Nem tudtam a negyedét sem a libanoni Hezbollah Radwan erői számára rendelkezésre álló infrastruktúráról. Erre nem hívták fel a figyelmünket. Hatalmas információs hiányosságok vannak,” – állítja Szmotrich.

Megjegyzendő, ha valóban így lett volna – ami nehezen hihető, a Nukba veszélyes tevékenységéről, ha máshonnan nem, de a médiából tájékozódhatott volna.

Netanjahu azt ígéri, hogy  felszabadítja Iránt

Binjámin Netanjahu miniszterelnök tegnap este az iráni népnek címzett  üzenetében, rövid időn belül immár harmadszor azt ígérte, hogy a teheráni-tengely az Izrael által elindított láncreakció miatt fog összeomlani, és reményei szerint Irán szabaddá válik és békét köthet globálisan.

A miniszterelnök perzsa feliratozású angol nyelven elhangzó beszéde során megemlítette a Bassár el-Aszad rezsimjére, a gázai Hamászra, illetve a libanoni Hezbollah támogatására költött dollár milliárdokat, ami néhány hét alatt semmivé vált, majd hangsúlyozta, hogy „a régió új valósága Izraelnek, és harci sikerei következtében elindult láncreakciónak köszönhető, amit a terrortengelyére mértünk, ahogyan Trump elnök a héten rámutatott.”

Továbbá hangsúlyozta, hogy míg Irán vezetői más nemzetek meghódítására törekszenek, hogy fundamentalista zsarnokságot erőltessenek a Közel-Keletre, addig Izrael csak önvédelemre törekszik, és ezáltal „megvédjük a civilizációt a barbarizmussal szemben.”

A miniszterelnök hangsúlyozta – „ahogy mi békét akarunk veletek, úgy ti is békét akartok velünk,” – majd felszólítva az irániakat azt mondta, hogy a rezsim a néptől retteg, amely reményei szerint egy nap szabad lesz.

Az iráni kormányellenes tüntetések jelszavát említve – Nők, élet, szabadság, Netanjahu a közösen megvalósított iráni békét ígérte, mondván – „tudom és hiszem, hogy a Közel-keletet a jólét világítótornyává fogjuk változtatni.”

The post Az év embere, Trump: Netanjahu tudja, hogy véget akarok vetni a háborúnak first appeared on Új Kelet Live.