Avi/ujkelet.live

A háború 436. napja, Szíria: A kis damaszkuszi zsidó közösség egyik tisztviselője vasárnap reggel azt nyilatkozta a KAN közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy a lázadók hatalomátvétele utáni első napon anarchia volt, autó- és házlopások történtek, de a zsidókkal nem történt semmi. ,,Itt vagyok Damaszkuszban, és senki nem megy be a zsidók birtokaira és zsinagógáiba” – mondta.

Ugyanezen forrás szerint az új kormány iszlamista irányultsága ellenére a zsidók nem félnek. ,,Az elmúlt napokban az utcán sétáltam, és az egyik lázadó odaköszönt nekem. Minden a megszokott rendben. Lehetséges, hogy jobb lesz, mint volt.” A forrás nen démonizálta a bukott kormányt sem. „Az Aszad-érában is elégedett voltam, és most is minden rendben van” – mondta.

Optimizmusát fejezte ki, hogy az új kormánnyal talán közelebb a béke Izraellel, bár jelenleg a határon túli izraeli katonai tevékenységet a lázadók vezetője keményen kritizálta.

A szíriai zsidó közösség az egyik legcsodálatosabb közösség volt. Sok éven át virágzott Damaszkusz és az északkeleti Qamisli között. A hatvanas évektől az Aszad család uralma alatt többnyire eltűnt, bár a műemlékek és a zsinagógák megmaradtak.

Az Aszad-rezsim egyfajta pártfogást adott a zsidóknak. 2022 szeptemberében 80 éves korában elhunyt Albert Kamoo, aki a kis zsidó közösség vezetője volt, és az Aszad-rezsim 2006-ban nevezte ki a posztra. Kamoo gondoskodott a zsidó temetőről és az üresen maradt zsinagógákról.

Kamoo halála után már csak négy zsidó maradt Szíriában: két nő és két férfi: Kamoo nővére, Rasel, egy másik idős nő és két idős, 60 év körüli egyedülálló férfi.


Mindeközben: A katonai rádió szerint a szíriai fejlemények és az instabilitás ellenére a terepen, az Izraeli Védelmi Erők az elmúlt hétvégén elengedte a polgári reagáló erők állományának nagy részét a Golán-fennsíkon, így a határhoz közeli településeken is. A hadsereg magyarázata szerint a harcosokat fegyveresen hazaengedték, készenlétben maradnak, és szükség esetén bevetik őket, és ebben a szakaszban a térség védelme a védelmi vonalakat elfoglaló izraeli erőkre épül.

Az izraeli hadsereg párbeszédet folytat a dél-szíriai drúz falvakban a helyi tisztségviselőkkel – és a tárgyalásokon megállapodások születtek, amelyek szerint a falvak helyi erői összegyűjtik a fegyvereket a térségben, elhelyezik egy bizonyos előre meghatározott helyszínen, és az izraeli hadsereg odamegy és begyűjti a fegyvereket.

Ebben a szakaszban az Izraeli Védelmi Erők továbbra is a terepen tevékenykedik az eddig elfoglalt területeken – és nem nyomul előre új területekre. További fejlemények esetén az izraeli hadsereg egy olyan forgatókönyvre is készül, amelynél nagyobb területek elfoglalására lesz szükség Szíria déli részén. A vezérkari főnök és a védelmi miniszter már jóváhagyta a további és mélyebb vonalak elfoglalásának forgatókönyvét.

Herci Halevi vezérkari főnök tegnap a Golán-fennsíkon tett látogatásán kijelentette: „Nem avatkozunk bele abba, ami Szíriában történik – azért vagyunk itt, hogy megakadályozzuk, hogy terrorista elemek megtelepedjenek itt.”

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Optimizmus a szíriai zsidó közösségben first appeared on Új Kelet Live.