ujkeletlive
Túszalku – az amerikaiak nem bíznak a közeli megállapodásban
Donald Trump megválasztott, és a még két hétig hivatalban lévő Joe Biden elnök kettős nyomására újraindított túszalku tárgyalások pénteki dohai találkozójáról jelentős előrelépésről nem tájékoztatták a médiát, sokkal inkább a korábbi felemás, egymásnak ellentmondó hírekről számoltak be a felek.
A Moszad kémügynökség, a Sábák belbiztonsági szolgálat, és a katonai hírszerzés (AMAN) képviselőiből álló izraeli küldöttség péntek reggel érkezett a katari fővárosba, de a tárgyalásokra feljogosító mandátumot, és a vonatkozó utasításokat csak délután kapták meg a Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel folytatott telefonos egyeztetést követően.
A héber médiának nyilatkozó izraeli kormánytisztviselők kétértelmű – inkább időhúzásnak tűnő nyilatkozatai lassú haladást, ugyanakkor a kritikus tételekre vonatkozó jelentős különbségeket említenek.
- a kritikus kérdéseket illetően – az izraeli túszok és az alku keretében szabadon engedhető terroristák kiléte és száma, a Philadelphi-folyosó státusza, valamint a gázai kitelepítettek otthonaikba való visszatérése, ezidáig nem megoldottak.
- Izrael minél több túszt akar kiszabadítani, a lehető legkevesebb „kár” árán, azaz a nagyjából hathetes tűzszünet után – miközben megszállás alatt tartja a Philadelphi és Necarim-folyósókat, változatlanul tovább folytatva a háború.
Mindeközben, a meglehetősen szkeptikus amerikaiak túlságosan nagy különbségekről számolnak be, nem látván esélyt a tekintetben, hogy a Trump beiktatásáig meghatározott határidőig megállapodásra jussanak. A Ynet jelentése szerint, bár szokatlannak tűnik az amerikai tárgyalók részéről a pesszimista véleménynyilvánítás, egy washingtoni nyilatkozó forrás szerint talán a szkepticizmus lehet – a korábbi sokat hangoztatott és végül elbukott optimizmussal szembeni biztató jel. A továbbiakban annyit lehet tudni, hogy Biden Közel-keleti megbízottja, Brett McGurk várhatóan csatlakozni fog a dohai tárgyalásokhoz, a még két hétig hivatalban lévő jelenlegi kormány által közvetített tárgyalások utolsó napjaiban.
Az amerikai szkepticizmusra reagálva izraeli vezetők egyrészt úgy vélik, hogy még mindig van esély a megállapodásra, másrészt szerintük nincs rá biztosíték. Az izraeli politikai időhúzásra utal, hogy az egyik tisztviselő szerint „van előrelépés, de ez még időt vesz igénybe. Nem lehet megjósolni a tárgyalások eredményét.”
A dohai tárgyalásokra ráerősítve, a Hamász tegnap közzétett egy propaganda videót a túszul ejtett 19 éves Liri Albag katonalányról. A terrorszervezet újabb pszichológiai hadviselése, és a közvélemény manipulációjának újabb fejezete azzal a célzattal került közlésre, hogy még több engedményt csikarjanak ki a tárgyalásokon.
A Túszok és Eltűnt Családok Fóruma saját közleményében viszont azt is hangsúlyozta, hogy az Albagról készült felvétel „kemény és tagadhatatlan bizonyítéka annak, hogy sürgősen haza kell hozni az összes túszt.”
„A Hamász gázai poklában töltött minden egyes nap közvetlen halálveszélyt jelent az élő túszok számára, és veszélyezteti az elesettek visszaszerzésének lehetőségét az őket megillető megfelelő temetéshez,” – áll a szervezet közleményében, majd utalva Trump január 20.-ai visszatérésére a Fehér Házba, hangsúlyozták – „nem veszíthetjük el ezt a történelmi lehetőséget.”
Liri családja nem járult hozzá a videó vagy tartalmának megosztásához, ellenben engedélyezett két fotót:
- A gázai határon lezajlott mészárlás első óráiban a biztonsági kamerákat figyelő női katonák közül 15-öt meggyilkoltak a Nahal Oz katonai bázison, hetet pedig túszul ejtettek és Gázába hurcoltak.
Liri Albag, Karina Ariev, Agam Berger, Daniella Gilboa és Naama Lévi még mindig a Hamász fogságában vannak. Ori Megidiszt kiszabadította a hadsereg. Noa Marcianót meggyilkolták Gázában, holttestét a hadsereg megtalálta és Izraelbe szállította.
A 457. napja fogvatartott katonalány szülei hangsúlyozták, hogy borzalommal nézték a Hamász által küldött videót, – „ez nem az a Liri, akit mi ismerünk, Liri árnyéka önmagának. Bár egy életjel tőle, ez nem az a videó, amit kerestünk. A mindig erős Liri összetörtnek tűnt,” – majd tovább folytatva a politikai vezetőkhöz fordultak – „a miniszterelnök, az államelnök, a vezérkari főnök, és a védelmi miniszter beszélt velünk, és elmondtuk nekik, hogy kössenek megállapodást. Most van itt az idő. Liri és további 99 túsz vár arra, hogy mielőbb hazatérjenek. Követeltük a miniszterelnöktől, és a védelmi minisztertől, hogy a tárgyalócsapat ne térjen vissza megállapodás nélkül. Az elmondottakból megértettük, hogy készek megállapodást kötni, és minden túszt hazahozni.”
Liri édesanyja – Sira, lányához szólva azt mondta – „ harcolunk érted, nem mondunk le rólad, és élve hazatérsz. Tudom, hogy nehéz ott, és tudom, hogy szenvedsz, de élve hazatérsz. Anya és apa megígérik neked – és mi betartjuk az ígéreteinket. Hamarosan megtörténik, Isten segítségével, hamarosan megtörténik. Higgy benne, mi nem adjuk fel, és te se add fel ott, harcolj tovább és éld túl. Erős vagy és képes vagy rá. Mi itt harcolunk érted. Nagyon szeretlek, nagyon hiányzol, és alig várom, hogy újra megöleljelek,” – üzenték, utalva arra, hogy a korábban visszatért túszok elmondása szerint, tudtak a tüntetésekről, és erőt adott a tudat, hogy családjaik harcolnak visszatérésük érdekében.
Közben a Miniszterelnöki Hivatal megerősítette, hogy Netanjahu tegnap este beszélt a szülőkkel, és közölte velük, hogy „átérzi a szenvedést amelyet Liri, a családja és az összes túsz, illetve hozzátartozóik átélnek. A miniszterelnök biztosította őket arról, hogy Izrael továbbra is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy Liri és az összes túsz hazatérjen, és hogy az erőfeszítések folyamatban vannak – többek között ebben a pillanatban is,” – áll a hivatal közleményében.
A szombat kimenetele után országszerte ismét sokan vonultak az utcára a túszok kiszabadítását követelve.
A Szimchát Tóra-i mészárlások legnagyobb veszteségeit átélő Nir Oz és Be’eri közösségek Karmei Gaton tartott rendezvényén többek között felszólalt Naama Lévi nagyapja, Saul. A szintén katona Naamát Liri Elbaggal együtt rabolták el a Nahal Oz bázisról, nagyapja csalódottan, valamint kétségbeesetten bírálta a kormányt amiatt, hogy a túszokat a háború kitörése óta eltelt egy év és három hónap alatt sem hozták haza.
„Folyton azt kérdezem magamtól, hogyan jutottunk el eddig a borzalmas pontig, amikor szombat esténként emberek százezrei gyűlnek össze a tereken, és ugyanazokat a dolgokat hallják, amelyeket kényelmes nekünk hallgatni: ‘állítsanak fel egy állami vizsgálóbizottságot;’ – ‘mentsék meg a túszokat;’ cseréljék le a politikai és biztonsági vezetést,’ ‘hozzák előre a választásokat,’ – a válasz pedig már visszhangzik a kormány minisztereinek szavaiban: ‘kormányzati vizsgálóbizottságot állítanak fel, nem államit’, ‘előmozdítják a háredi kibúvótörvényt’, ‘szétbontják az igazságszolgáltatási rendszert.’ És mindez miért?” – kérdezte, majd a miniszterelnököt vádolva hangsúlyozta – „meddig még? Egyetlen ember bánik el velünk, mintha tehetetlenek lennénk. Egyetlen ember dönt arról, mikor utaznak Katarba vagy Kairóba, ki utazik, mit szabad mondani, és kinek jelentenek. Egyetlen ember. Elvesztettem a bizalmamat a vezetőkben és abban, aki az élükön áll. Azt akarom, hogy lecseréljenek titeket. Harcolni fogok, amíg csak élek, hogy kijussunk a sötétségből a fényre. És te, miniszterelnök, a neved már örökre szégyenbe égett népünk történetében, és a neved örökre el fog tűnni. De előtte mentsd meg a túszokat, az élőket és a holtakat. Ez a legmagasabb rendű kötelességed, és nincs más! Október 7.-én magukra hagytad őket, és most is elhagyod őket,” – tette hozzá.
A tüntetések központi helyszínén a tel-avivi Túszok terén az elhurcolt Szagi Dekel Chen apja, Jonatán szintén a miniszterelnökhöz fordult – „Binjámin Netanjahu, elértünk egy történelmi pontot, ahonnan nincs visszatérés. Egyfelől hagyhatjuk, hogy az összes elrabolt személy meghaljon Gázában, és talán egy nap koporsóban hozhatjuk vissza őket. És a második lehetőség, – és hiszem, hogy képes vagy rá, hogy felemelkedsz ehhez a pillanathoz, és fenntartod a helyed egy nagy vezetőként, aki nemcsak a 100 elrabolt férfit és nőt, hanem Izrael egész népét megmentette a visszafordíthatatlan megosztottság, és a végtelen gyász felé való sodródástól.”
Tel-avivban többek között felszólalt Gáj Iluz édesapja, illetve Idán Alexander édesanyja – Jáel, aki elmondása szerint egy hónappal ezelőtt találkozott Netanjahuval, és -„akkor azt mondta nekem, hogy a megállapodás feltételei megérettek. De ha valóban érettek, miért nem valósulnak meg? Valóra kell válnia! Most! A túszok, akiket 456 napja sötét alagutakban tartanak fogva, mind megfelelnek a humanitárius feltételeknek, és nem várhatnak tovább.”
A jeruzsálemi tüntetésen a múlt héten Gázában elesett Juval Soham törzsőrmesterre emlékeztek, és levetítették édesapja – Efi gyászbeszédét, aki felszólította a kormányt, hogy kössön megállapodást a Hamásszal a megmaradt túszok kiszabadítása érdekében.
„Szeretett fiam, szeretett fiunk friss sírjánál… követelem Önöktől, követelem az ő nevében és oly sok más nevében, hogy kössünk alkut,” – mondta Juval édesapja.
The post Túszalku – az amerikaiak nem bíznak a közeli megállapodásban, az izraeliek igen is, meg nem is first appeared on Új Kelet Live.