ujkeletlive

Witkoff – Gáza csendes, figyeljünk mindannyian a pozitív dolgokra, amelyek történnek

A gázai háború tovább folytatása, illetve a túszalku további szakaszainak végrehajtását illetően, hasonlóan a gázai civilek kitelepítésére vonatkozóan Donald Trump elnök közel-keleti megbízottja, Steve Witkoff az Axios [Barak Ravid] kérdéseire válaszolt. 

Azt interjúra Szaúd Arábiát is magában foglaló közel-keleti útjának végén került sor, azt követően, hogy az elnök megbízottja a Gázai övezetben is felmérte a helyzetet és a károkat, majd a tegnapi három izraeli túsz sikeres hazatérése után megjelent a tel-avivi Túszok terén, ahol találkozott a még fogságban lévő elhurcoltak rokonaival. Witkoff azt mondta a családoknak, hogy mindannyiukat haza kell hozni, hangsúlyt helyezve a halottakra is.

Az övezet jövőjét illető találgatásokra válaszul, és azt követően, hogy a felek hivatalosan is elutasították többször is hangoztatott tervét, Trump továbbra is azt állítja, hogy Egyiptom és Jordánia hajlandó befogadni a gázaiakat, mivel „sokat teszünk értük.”

Eközben az Axiosnak nyilatkozó Witkoff hangsúlyozta, miszerint a Trump-kormányzat a tűzszünet folytatását, és Gáza stabilizálását szeretné elérni, hogy tovább lehessen lépni az elnök közel-keleti ambiciózus terveinek megvalósítására, melyek között szerepel egy békemegállapodás Szaúd-Arábia és Izrael között, valamint az iráni megegyezés elérése Teherán nukleáris programjáról.

Jelenleg a két hete létrejött 42 napos túsz- és tűzszüneti megállapodás első szakaszának végrehajtása zajlik – eddig 10 izraeli és öt külföldi állampolgárt engedett el a Hamász terrorszervezet a megállapodás szerint Izrael pedig cserébe, 110 palesztin foglyot, a Fehér Ház azonban már az alku következő fázisain és az övezet újjáépítésének tervén gondolkodik.

Witkoff hangsúlyozta, – „ami elkerülhetetlen volt, hogy Gázából szinte semmi sem maradt. Az emberek észak felé tartanak, hogy visszatérjenek az otthonaikba, és megnézzék, mi történt, majd megfordulnak és elmennek, nincs víz és nincs áram. Megdöbbentő, hogy mekkora károk keletkeztek ott,” – tette hozzá, azt követően hogy szerdán a helyszínen és a levegőből vizsgálta meg a helyzetet. Személyében az első amerikai tisztviselő, aki 15 év óta Gázába látogatott.

Összegezve, látogatását Witkoff elmondta, hogy a segélyek a terveknek megfelelően érkeznek az övezetbe, a helyiek pedig a megállapodásnak megfelelően visszatérnek Gáza északi részére, illetve a Netzarim és a Philadelphi-folyosó biztonsági intézkedései „jobban működnek, mint amire számított,” – jelentette az Axios.

Ezért mentem Gázába – hogy ellenőrizzem a végrehajtást, mert ez nagyon fontos. Ahogyan ez történik befolyásolni fogja, hogy el tudunk-e jutni a megállapodás második szakaszához,” – tette hozzá, majd megjegyezte, hogy az alapján amit a helyszínen – az izraeli oldalon lévő kilátópontokról, és a Gáza feletti helikopteres repülés során látott, a pusztítás óriási. Ingatlanfejlesztő szemmel nézve, továbbá úgy becsüli, hogy csak a romok lebontása és elszállítása akár öt évig is el fog tartani. Emellett, az övezet  alatt húzódó számos alagút lehetséges hatásának felmérése az új alapok építése szempontjából újabb további éveket vehet igénybe. Maga az újjáépítés pedig szintén néhány évig tartana.

Az a felfogás alakult ki, hogy öt éven belüli szilárd tervet készíthetünk Gáza számára. De ez lehetetlen. Ez egy 10-15 éves újjáépítési terv,” – mondta.

Ami Trump felvetését illeti, miszerint a palesztin civileket az övezetből Egyiptomba és Jordániába kell kitelez, amíg az enklávét újjáépítik, Witkoff az Axiosnak azt mondta, hogy nem tárgyalt az elnökkel ilyen tervekről, de azt megjegyezte, hogy a látogatása során látottak alapján Gáza lakhatatlan.

Semmi sem maradt épen. Sok a fel nem robbant lövedék. Nem biztonságos ott sétálni. Nagyon veszélyes, amit nem tudhattam volna anélkül, hogy odamegyek és nem ellenőriztem volna.”

Mielőtt Izraelbe érkezett Witkoff Rijádban találkozott Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökössel (MBS), amit a trónörökös jónak minősített, és úgy érezte, hogy előrelépést értünk el a tűzszünet és a túszok szabadon bocsátása terén, jegyezte meg Trump megbízottja, hozzátéve, hogy tájékoztatta MBS-t a gázai látogatás tervéről, illetve a Trump-kormányzat azon törekvéséről, hogy megkezdjék a tárgyalásokat a megállapodás második szakaszáról. Emellett, általánosságban érintették az Izraellel való normalizáció kérdését is, „de nem ástuk bele magunkat. Remélhetőleg ez a megfelelő időben meg fog történni.”

Witkoff megerősítette, hogy a szaúdi kormány kérésére találkozott Rijádban Mahmúd Abbász palesztin elnök helyettesével, Huszein al-Sejkkel, majd röviden vázolta a találkozó lényegét, miszerint „szívélyes találkozó volt. Ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy Gázának merre kell tartania. Megállapodtunk, hogy folytatjuk a párbeszédet.”

A túszalku további szakaszainak végrehajtását illetően, Witkoff úgy véli  Binjámin Netanjahu miniszterelnök „elkötelezett a folyamat mellett – az ország többi részéhez hasonlóan ő is örömmel nézi a családokat, akik visszakapják szeretteiket.” Továbbá, hangsúlyozta üzenetét Netanjahu, és más izraeli politikusok felé, akikkel az út során találkozott, beleértve azokat is, akik kritikusan viszonyulnak a gázai megállapodáshoz, mondván, az eddigi eredmények pozitívak.

Nincs erőszak Gázában. Csendes volt. Figyeljünk mindannyian a pozitív dolgokra, amelyek történnek. Be kell fejeznünk az első fázist, és megfelelően kell végrehajtanunk, majd áttérni a második szakaszra,” – tette hozzá.

The post Trump közel-keleti megbízottja: figyeljünk mindannyian a pozitív dolgokra, amelyek történnek first appeared on Új Kelet Live.