Avi/ujkelet.live

A háború 486. napja: Ejal Zamir tartalékos vezérőrnagy, a védelmi minisztérium főigazgatója és az Izraeli Védelmi Erők következő vezérkari főnöke, kinevezését követő első beszédében megfogadta, hogy Izrael bebizonyítja ellenségeinek, hogy az ország és hadserege erős.

,,A következő napokban befejezem hivatali időmet a védelmi minisztérium főigazgatói posztján. Úgy érzem, egy erős, vezető és ütőképes hivatalt hagyok hátra” – mondta Zamir egy konferencián.

Ejal Zamir

Zamir köszönetet mondott Iszrael Katz védelmi miniszternek és Binjámin Netanjahu miniszterelnöknek, hogy őt jelölték a hadsereg 24. vezérkari főnökévé.

„Be fogjuk bizonyítani ellenségeinknek, hogy elszánt, erős és győztes ököl áll velük szemben, ahogy a Zsoltárok könyvében meg van írva: „Üldözöm ellenségeimet és utolérem, vissza se térek, míg el nem pusztítottam őket” (Zsoltárok könyve 18:38) – tette hozzá.


Dzsenin: A Vasfal terrorrelhárító hadművelet keretében az Izraeli Védelmi Erők és a Sabak belbiztonsági szolgálat csapatai átfésültek több száz épületet a szamáriai Dzseninben (Palesztin Hatóság területe, A-zóna).

A művelet során a csapatok bombagyártó laborokat, fegyverraktárakat, megfigyelő helyiségeket és terror-infrastruktúrákat találtak.

A hadsereg lerombolt 23 épületet a menekülttáborban, amelyeket terroristák használtak.


Kitoloncolás: A katari Al-Araby Al-Dzsadid hírportál megerősítette a Hamász Al-Aqsa tévécsatornájának korábbi jelentését, miszerint Jordánia ki akarja toloncolni Ahlam Tamimit, aki az öngyilkos merénylőt a jeruzsálemi Sbarro pizzériához irányította 2001-ben.

A lap szerint a jordán titkosszolgálatok tegnap tájékoztatták a Hamászt, hogy a terrorcsoportnak vagy találnia kell egy országot, amely hajlandó befogadni Tamimit a nap végéig, vagy kiadják az Egyesült Államoknak, ahol az FBI körözi a 2001-es merényletben megölt két amerikai civil miatt.

Február 11-én várhatóan II. Abdullah jordán király találkozik az Egyesült Államokban Donald Trump amerikai elnökkel, és lehet ez áll a lépés mögött.

Az egyik izraeli-amerikai áldozat, Malki Roth családja a merénylet óta küzd Tamimi kiadatásáért az Egyesült Államoknak.

A Hamász aktivista Tamimi, aki kiválasztotta a célpontot és odairányította a robbantót, az AP-nek 2017-ben azt nyilatkozta, hogy a palesztinoknak joguk van bármilyen eszközzel ellenállni az izraeli uralomnak, beleértve az ártatlan civilek és gyermekek szándékos célba vételét is. 

  • 2001. augusztus 9-én egy palesztin öngyilkos merénylő 15 civilt, köztük hét gyereket ölt meg, és több mint 100 embert megsebesített a jeruzsálemi Sbarro pizzériában. A 16. áldozat, Chana Tova Chaya Nachenberg tavaly halt bele sérüléseibe.
  • Tamimit az izraeli hadbíróság bűnösnek találta és 16 életfogytiglani börtönre ítélte a robbantás szervezéséért. A rácsok mögött találkozott egy izraeli diák meggyilkolásáért elítélt palesztin terroristával, Nizar Tamimival, akivel eljegyezték egymást majd összeházasodtak.
  • Az 1-es csatorna interjújában látható, amint Tamimi a börtönben elmosolyodik, amikor értesül a terrortámadásban meggyilkolt gyermekek számáról.
  • Gilád Salit foglyul ejtett izraeli katonáért cserébe Izrael Tamimit, valamint több mint 1000 másik rabot szabadon engedett a Hamász terrorszervezettel kötött 2011-es megállapodás részeként.
  • A jordán állampolgár Ahlamot Izrael Jordániába deportálta szabadon bocsátásakor. Érkezésekor hősként fogadták a Queen Alia Nemzetközi Repülőtéren, majd népszerű televíziós műsorvezető és előadó lett, és büszkélkedett a Sbarro-támadásban betöltött szerepével.
  • 2011-ben interjút készített vele a Hamász televíziós csatornája, és egyáltalán nem mutatott megbánást: ,,Kiszámított tett volt, Allahba vetett hitből. Sikerült leküzdenem a bebörtönzés akadályát, és kiengedtek. Miért kellene megbánnom?”

Az „újságíró”: Hasszán Eszlaiah gázai „újságíró”, aki a Hamász terroristáit kísérte, és valós időben dokumentálta az atrocitásokat az október 7-i mészárlás során, megkezdte az együttműködést az ENSZ UNMAS ügynökségével, derült ki tegnap egy tweetből, amelyet maga Hasszán tett közzé majd törölt.

A kitörölt fotó

A harci övezetekben fel nem robbant töltények evakuálásáért felelős ügynökség lehetővé tette Eszlaiah számára, hogy elkísérje csapatait a Gázai övezetbe, annak ellenére, hogy közvetlenül részt vett a terrorcselekmények dokumentálásában és a Hamász terrorszervezettel folytatott együttműködésében.

Eszlaiah szabadúszó, aki a CNN-nek is dolgozott, behatolt Izraelbe, fotókat készített egy égő izraeli tankról, majd megörökítette, ahogy a terroristák bemennek Kfar Azzába. Nem viselt sajtómellényt vagy sisakot. Az X-en közzétett – azóta törölt – bejegyzésének arab felirata: „Élőben a Gázai övezet telepeiről”.

Eszlaiah az október 7-i mészárlás elrendelőjével azaz a Hamász terrorszervezet azóta likvidált de-facto urával, Jechíje Szinwarral valamint az említett tankos felvétel:

A CNN a mészárlás után úgy döntött, hogy felfüggeszti a kapcsolatot vele, annak ellenére, hogy nem találtak „semmi okot arra, hogy kétségbe vonjuk az általa nekünk végzett munka újságírói hitelességét”.


Visszatérés: A folyamatban lévő túsz alku első körében szabadult Emily Damari tegnap tért vissza először otthonába Kfar Azza kibucban, mióta 2023. október 7-én elrabolták a Hamász terroristái.

„Ma visszatértem az otthonomba, a lakásomba, az oxigénhez, ami csaknem elfogyott” – írta Damari az Instagramon. ,,Visszatértem oda, ahol a rémálmom kezdődött, 485 nappal ezelőtt, és csak részleges lezárást találtam, amire oly régóta vártam.”

A poszthoz csatolt egy fényképet, amelyen a kanapén ül részben lerombolt otthonánál, ahol a falon még mindig látható egy nagy transzparens, amely a Hamász fogságából való szabadulására szólít.

Damari felszólította a döntéshozókat, hogy biztosítsák a megállapodás maradéktalan végrehajtását, és az összes túsz hazahozatalát Izraelbe.

„79 túsz van, akiknek hozzám hasonlóan meg kell találniuk a maguk lezárását, és akik arra várnak, hogy teljessé tegyék azt, ami hiányzik” – írja. „Nem szabad itt megállnunk. Mindenkit, abszolút mindenkit haza kell hoznunk.”

„Csak akkor fogok igazi győzelmet érezni, ha visszatérnek” – tette hozzá.

The post Rombolás, kitoloncolás, visszatérés és a gázai „újságíró” first appeared on Új Kelet Live.