
Egy hosszasan bántalmazott nő halála kellett ahhoz, hogy a rendőrség beismerje nem minden bejelentést, feljelentést vesznek komolyan. Valóban így van. Tény, hogy kevés a rendőr és túlterheltek és egy idő után elfásultak.
Belefáradnak a bűnüldözésbe mert azzal szembesülnek, hogy a szolgálunk védünk amolyan sziszifuszi meló. Mindennapra jut egy súlyos karambol, egy rejtélyes betörés vagy gyilkosság. Eszükbe sem jut, hogy dagad a döglött akták halma és kezdenek beletörödni, hogy nem mindig képesek az igazságot feltárni és a bűnözők egyre nagyobb előnyre tesznek szert a bűnüldözőkkel.
Az a mai levél amelyet a vármegyei főkapitányság ellenőrzési osztályától kaptam az egy tökéletes bizonyítéka annak, hogy az ilyen kisebb súlyú ügyeket mint az enyém egyszerűen leszarják. Két miskolci rendész minden jogalap nélkül bántalmazott megalázott és megbilincselt majd megrágalmaztak az önkormányzati rendészet által delegált két felbujtott hamis tanúval. Hogy bevédhessék az egyenruhásokat és engem börtönbe jutassanak.
Hatodik éve zajlik gombolyodik az ügy, s egyre világosabb, hogy hetven évesen egy bűncselekmény áldozataként én lettem az elítélt. Demokrácia, jogállam meg részrehajlás mentes igazságszolgáltatás – mindez mese. Az én szemszögemből mivel nekem sikerült az ügyem teljes hátterét kinyomozni feltárni, de hiába.
Az ügyészség a rendőrség a bírósággal együtt hülyére vesznek mert erre szól a felhatalmazásuk. Kerülik a presztiszveszteséget, ódzkodnak az arcvesztéstől és még azt is képesek figyelmen kívül hagyni, hogy már a támadóm önvallomást tett. Írásban tárta fel, ki bujtotta fel a tanúkat akik a törvényszéken felerészben felsültek és kijelenti, csak hárman tudjuk mi történt azon a derűs november hatodikai hétfőn délután.Egyébként erről egy videó is van, hiába próbálták a rendőrök elsikkasztani majd lebutitani.
A feljelentéseim nem jutnak át a tűzfalon, a védett névtelen tanúk és társai a hivatali hatalmával visszaélő rendőrnő csak sunyít. Sem az ügyészek sem a rendőrök nem lépnek nem hallgatják meg a tanúimat és úgy tartanak a szembesítéstől mint az ördög a tömjénfüsttől.
Egy ezredes aki elsőre nekem elmondta azt , hogy utasították tanúk előtt a támadóim bevédésére most már letagadja. Ahelyett, hogy a főnökei meghallgatnák ezt a köztünk zajló beszélgetést és szembesitenének minket inkább a bolondját járatják velem és az ügyvédemmel.
Például időpontot kapok egy feljelentés beadására, az ügyvédemmel előadjuk a tényállást szeptember utolsó munkanapján majd október elsején derül ki az illető vizsgáló nem is ott dolgozik. Önök szerint ez mennyire etikus eljárás egy rendőrségen. A beugró százados kijelenti nem emlékszik semmire és ő már semmiről semmit nem tud.
Kérdezem ez lenne a magyar igazságot szolgáltató rendőrség?
Ezentúl szivesen befogadom mások hasonló sérelmeről szóló elbeszéléseket is. Küldjék nyugdtan.

Hogy kerül ide a japán nő tragédiája. Elárulom, ha engem nem áldoznak be a két erőszakoskodó rendész bevédésére, ha kiderítik az igazságot, akkor rá egy félévre rá nem buknak meg azok a rendészek, amelyek merő szórakozásból szöges gumibottak verték a szerencsétlen hajléktalanokat. Ám ők a velem szembeni eljárás során felbátorodtak és még le is filmezték a véres gyenge embereket miként szenvednek. Ezen buktak meg, cserélgették a fotókat. Úgy gondolták nekik mindent szabad. Most is azt hiszik, látják a rendőrség tehetetlen velük szembe ők azt csinálnak amit egy normális rendőr soha nem tenne meg az intézkedésük során.
„Hibáztunk” – mondta Fülöp Gergely alezredes, a BRFK Kommunikációs Osztályának vezetője amiatt, hogy a rendőrség korábban elutasította a volt férje által megölt japán nő feljelentéseit.
A nő a volt férje fenyegetései és a laptopjának ellopása miatt tett feljelentést.
A BRFK belső vizsgálata után 5 emberrel szemben indult fegyelmi eljárás. Egy alosztályvezetőt más beosztásba helyeztek, egy osztályvezetőt felmentettek a beosztásból.
photo_camera Fülöp Gergely és Gál Kristóf Fotó: 444
A közösségi médiában a BRFK nevében közzétett méltatlan hozzászólások miatt plusz egy ember ellen indult fegyelmi, őt az admini pozícióból leváltották.
A budapesti rendőrfőkapitány elrendelte, hogy a családon belüli erőszak témában érzékenyítő tréningre küldött kollegák számát növeljék.
Gál Kristóf ezredes, az ORFK Kommunikációs Szolgálat szolgálatvezetője arról beszélt, az országos rendőrfőkapitány elrendelte, hogy
- vizsgálják felül a kapcsolati erőszak miatt az elmúlt egy évben tett feljelentések ügyében az elutasító határozatokat,
- ahogy a bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában megszüntetett nyomozások megszüntető határozatát is felül kell vizsgálni országos szinten.
- A folyamatban lévő ügyek pedig fokozott szakirányítói felügyelet alá kerülnek.
Utóbbi azt jelenti, hogy nem csak az ORFK, de a területi szervek is kötelesek a kapcsolati erőszak miatt folyó ügyekben fokozott körültekintéssel és felelősséggel eljárni.