
Süveges Eszter, az ATV egyik időjósa várandós, így hamarosan új időjárás-jelentő veszi át a feladatait. A televízió ma bemutatta Süveges utódját, aki nem más, mint Benke Lúcia.
mottó: „Klímabarát közlekedés mindenkiért” Miskolc Város Önkormányzata huszadik alkalommal csatlakozik az európai kezdeményezéshez, melynek célja a figyelem felhívása a közlekedés okozta környezeti,...
A gyermekkori megbetegedések közül az agydaganatok a legrosszabb kilátásúak. Az érintettek körülbelül felét sikerül megmenteni, míg más daganatok esetében akár 80-90 százalék is...
Bedőlök minden reklámnak. Ez egy szakmai ártalom, magam is gyártom és végül elhiszem, hogy igaz is lehet. Lásd az AAA fóti használt autó...
Ha Önnek ismerős ez a tévé akkor talán egyidősek lehetünk. Ez a kisképernyős Kékes márkájú. Hasonló mint a Tavasz vagy a Carmen volt....
Bizonyára nem szokás dicsekedni míg nem kerül a boltokba. Teszek rá, megmutatom a borítót és holnap fel teszem a hátsó lapot is a...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés csütörtöki ülésén többek közt tájékoztató hangzott el a NAV részéről megyénk 2013-as gazdasági folyamatairól. A testület közmeghallgatást is tartott,...
Megkaptam az első levelet az antennadzsungel című írásomhoz. Köszönöm és a várom a többit. Olvastam az írását az antennákról, elektroszmogról és ezeknek...
Eltemették az utolsó mezőcsáti zsidót, Révész Györgyöt szerda délután . A hosszan betegeskedő, 64 esztendős korában tragikus körülmények között elhunyt fuvarost a miskolci...
Az Avasi kilátó párkányáról július végén tűnt el a miskolci húszemeletes bérházról mintázott miniszobor, egyike az ottani tizenhárom darab bronzból...
Egyszer lent , egyszer fent, aztán megint kezdődik elölről. Olyan ez mint az óriáskerék. A kép Budapesten készült a belvárosban, ahol nyaranta így...
Itt egy újabb hír- ma összefutottam azzal a két rakodóval akik elárulták, ők ott voltak tavaly a Pannónia szállónál amikor a Rori bútorait...
Kérdések, amelyek terítékre kerülnek: A vastagbélrák megelőzhető, de hogyan? A daganatsebészet fejlődése, a teljes gyógyulás esélye Mit tehet a sebész, ha áttétes a...
Program Ezúttal a kevésbé ismert, de nagyon szép fővárosi Ferenc-hegyre indul túrázni a csapat. A Ferenc-hegyi erdőtől elsétálnak a Szemlőhegyi-kilátóhoz, onnan a Mansfeld...
2k felbontás fölött nem lehet különbséget tenni a fizikai és a virtuális valóság között. A technológia már a küszöbön van, ez azonban olyan...
Miskolcon a Széchenyi út 5. szám alatt van egy 23 négyzetméteres utcára nyíló üzlethelyiség. Itt volt korábban egy cípészmühely, amely a mester betegsége...
Állítólag ilyen egy földönkívüli. Csak azért mutatom be, hogy ha összefutnak vele ne ijedjenek meg. Nem keresik a kapcsolatot, jámborak és csak jót...
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. Kossuth-díjat kapott: Bahget Iskander fotóművész Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, fekete-fehér...

