Avi/ujkelet.live

A háború 558. napja, Gáza: Az Izraeli Védelmi Erők és a Sabak belbiztonsági szolgálat reggel közös nyilatkozatban bejelentették, hogy néhány nappal ezelőtt likvidálták Gázavárosban a Hamász terrorszervezet Gáza-dandár parancsnokának vezető katonai segédjét: egy Nukba-terroristát, aki részt vett a 2014-es Erős szikla hadművelet során egy alagúton történt beszivárgásban, amelyben öt izraeli harcos vesztette életét.


Elejtett lőszer: Az izraeli légierő egyik vadászgépe muníciót dobott le nyílt területen Nir Jichák határközösség közelében egy rövid idővel korábban megkísérelt légitámadás során a Gázai övezetben, közölte a katonaság.

A hadsereg szerint az incidens műszaki hiba következtében történt, a részleteket pedig vizsgálják.

Sérülés nem történt.


Rendhagyó: Az izraeli média reggel arról számolt be, hogy miután tegnap a Déli Parancsnokságon a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetőjének részvételével tervezett biztonsági megbeszélést a Miniszterelnöki Hivatal lemondta, Binjámin Netanjahu miniszterelnök Gázai övezet északi szektorában tett körútjárára szokatlan módon nem hívták meg a Sabak képviselőjét, holott a szolgálat képviselői részt vettek a korábbi látogatásokon.

Megjegyzendő, hogy az elmúlt hónapokban a Sabak vezeti a Hamász vezető figuráinak likvidálását célzó hadműveletet, ezért fontos, hogy egy Sabak ügynök jelen legyen az ilyen látogatásokon.


Egyiptom: Az izraeli hadsereg tegnap meghiúsította a kísérletet, hogy drónnal négy gépkarabélyt csempésszenek Egyiptomból Izraelbe.

A drónt az Egyiptomból Izraelbe tartó határon áthaladva azonosították, majd a katonák lelőtték.

Fotó: Izraeli Védelmi Erők

A drónt és a fegyvereket további vizsgálat céljából átadták a rendőrségnek.


Libanon: Tegnap este az izraeli hadsereg a Hezbollah terrorszervezet terror-infrastruktúráit támadta Dél-Libanonban.

,,A Hezbollah terrorszervezet cinikusan terrorista célokra használja a civil infrastruktúrát, és élő pajzsként a libanoni lakosokat” – jegyezte meg a hadsereg nyilatkozata.

,,Az Izraeli Védelmi Erők fellép a Hezbollah terrorszervezet rehabilitációjára vagy katonai jelenlét polgári fedezet alatti létrehozására tett kísérletei ellen”.

The post Likvidálás, támadás Libanonban, elejtett lőszer és Sabak-bojkott first appeared on Új Kelet Live.