Amint arról az MTI tudósított, prof. dr. Bodoky György, a Dél-pesti Centrumkórház Onkológiai Osztályának vezető főorvosa elmondta: a közelmúltban nyílt meg az onkológiai rehabilitációs részleg, amely a daganatos betegeknek már a diagnózis kezdetétől nyújt támogatást. Hozzátette: az osztályon 50 ezer onkológiai beteg fordul meg évente, a betegek gyógyulásában pedig meghatározó fontosságú a környezet, ezért döntöttek úgy, hogy az osztályhoz tartozó rehabilitációs részleg melletti kisebb parkot is megújítják. Kiemelte: minden kórházi osztály örökbe fogad egy fát, így lesz egy közös kórházi park, amely a mindennapi gyógyításban is terápiás értékű.

Dr. Gondos Miklós, a kórház főigazgatója emlékeztetett: az intézmény az egyik zászlóshajója volt a koronavírusos ellátásnak, ez nagy terhelést jelentett az itt dolgozóknak és szétzilálta a kollektívát, a közös ültetés azonban ismét összehozhatja a dolgozókat, emellett a felújított park a betegeknek és a dolgozóknak a mindennapokban is sokat jelenthet majd.

A területen jelenleg sok az idős fa, a faültetés ezek idővel történő leváltását is szolgálja, illetve oda is ültettek fákat, ahol eddig nem voltak, így egy árnyékos folyosó alakul ki az épület mellett, ami nyáron a korábbinál több fokkal alacsonyabb hőmérsékletet tud biztosítani.

A kisebb növények jellemzően fűszer- és gyógynövények, mint körömvirág, bíbor kasvirág vagy kakukkfű, hogy ezek is jelképezzék: a gyógyítást szolgáló környezetet igyekeznek kialakítani az onkológia falain belül és azokon túl is. Ezt a folyamatos törekvést jelzi, hogy az onkológia főépülete mellett még 2017-ben avatták fel az Esterházy Péter Emlékparkot, amely azóta is méltó környezetet nyújt a kezelésekre és kontrollvizsgálatokra érkező betegeknek.

Az M1 Híradó tudósítása: