Villányi Benjámin, az Egy fény a szorongatásban című könyv szerkesztője a vendége a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő rendezvényének 2025.06.10.-én kedden 17 órától
A kötet egy szikszói orthodox magyar zsidó, a Holokauszt túlélő Fleischmann Izrael visszaemlékezéseit tartalmazza, írása kiemelkedik a hasonló könyvek közül, mivel részletesen bemutatja azt a háború előtti vallásos közeget, amelyben az askenáz hagyományú jesivák világa találkozott a chászid rebbék követőivel. A könyv egyedi lehetőséget nyújt az érdeklődőknek és a kutatóknak, hogy megérthessék egy orthodox zsidó lelkivilágát, aki az embertelen pusztítás ellenére is kitartott hagyományai mellett, hogy azokat továbbadja leszármazottainak – amely végső soron minden zsidó feladata.
Villányi Benjámin közgazdász, kutató, 2014 és 2018 között Olaszországban, 2018 és 2023 között Izraelben élt. Eredeti szakmája mellett kántori és vallástudományi tanulmányokat is folytatott, jelenleg hebraisztikai tárgyú doktori értekezésén dolgozik, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem óraadója. A szerkesztővel Szántó István újságíró beszélget a könyvről.
A könyv megvásárolható az előadást követően 5.000 forintért, ez nagyon komoly munka, érdekes olvasmány! Bővebben a könyvről >> Egy fény a szorongatásban – Villányi Kiadó
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ülőhelyek érkezés szerint!
Üdvözlettel,
Búzafalvi Tamás
turisztikai munkatárs
Miskolci Zsidó Múzeum
Laci bácsi, gyorsan elszállt az idő. Mintha tegnap lett volna, hogy Bekes Dezső bekisért a nagy szobádba. Bemutatott, hogy ha engedélyezed, holnaptól a...
Közzétették a várva várt városházi közleményt. Miután régóta szóbeszéd tárgya, hogy a veszteséges, nagy adósságot felhalmozott Miskolc holding vezetői különös módon nagy összeggel...
Befejezéséhez közeledik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székházának felújítása. Így a kamara munkaszervezete a következő hetekben visszaköltözik a Szentpáli...
Ez a kép egy sajtótörténeti dokumentum. A szabad magyar sajtó archívumából, saját gyűjteményemből osztom meg. Ha csak úgy felületesen ránézünk mit látunk –...
Miskolc legnagyobb és legkellemesebb könyváruháza a Géniusz. Számomra mindenképpen. Mint tetszik látni a főutcai kirakatban fő helyen egymás mellett látható a két új...
Budapest, 2016. április 13. A Lidl Magyarország jogkövető módon tiszteletben tartja a vasárnapi boltzárral kapcsolatos mindenkori jogszabályi rendelkezéseket, a vonatkozó törvény hatálybalépését...
A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény adta felhatalmazással élve Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése – amikor a 2020. évben megalkotta 16/2020.(VI.11.)...
Mint történelem szakos, aki a kapitalista gazdaságpolitikából jelesre vizsgázott emlékszem a forint megszületésére. A könyvekből. Kellett hozzá sok-sok száz tonna arany, amit nagy...
Lukács Józsefet és Rácz Gyulát messzire vetette a sors. Elsők között disszidáltak 1956 októberében egy jobb élet reményében Nyugat-Németországba, annak is a legtávolabbi...
Kijárási korlátozásokat vezetett be a Kormány a koronavírus-veszély miatt szombattól. A rendelet szerint mostantól mindenki csak alapos indokkal hagyhatja...
Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere mecénás alapjából egymillió forintot adományozott az Országos Mosoly Egyesületnek, a pénzből a szervezet a B.-A.-Z. Megyei...
2025. május 3. szombat, 18:00 Az Irán szívében végrehajtott, mesterien kivitelezett Moszad-művelet egyszer s mindenkorra leleplezte az iszlamista rezsim valódi szándékait. A Moszad által ellopott...
Lebuktatom magamat. Időnként ha elbambulok rászörfözök az ATV csatornájára is. Különösen mióta a kormány tisztségviselői is rendre megtisztelik a televíziót. Nos, ma este...
A munkavégzés során elsőként a nagy forgalmú közösségi közlekedéssel érintett és magasabban fekvő utak, autóbuszvonalak (Avas, Komlóstető, Bodótető) gépi síkosságmentesítése kezdődött meg Miskolcon...