ujkeletlive

Túszalku, és a háború befejezése?

Az elmúlt napok bejelentéseinek megfelelően, úgy tűnik Donald Trump elnök ellentmondást nem tűrően halad legújabb régióbeli célja, a gázai háború befejezése felé. A januárban második hivatali idejét a „béke” nevében indító elnök szerint, az időközben eredménytelenül félbehagyott orosz-ukrán konfliktust félretéve, és a naponta elvarratlan szálakkal frissülő, de kétségkívül sikeresnek mondható Izraellel közösen végrehajtott iráni villámhadművelet után, a régió stabilitását a gázai háború rendezése jelentheti.

Trump alig egy nappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy reményei szerint jövő héten a felek gázai tűzszünetet és következésképpen a túszok kiszabadítását fogják bejelenteni, hozzátéve, miszerint különmegbízottja, Steve Witkoff javaslatát Izrael elfogadta. A katari módosításokkal kiegészített vázlattal a Hamász terrorszervezet állítólag elégedett, és pénteken várhatóan pozitív válasszal fog jelentkezni.

A terrorszervezet korábbi aggályai többek között a 60 napos tűzszünet utáni amerikai garanciával voltak kapcsolatosak, azaz biztosítani akarták, hogy a harcok kezdeti szüneteltetése ezúttal valóban a háború befejezéséhez fognak vezetni.

Az Egyesült Államok az elmúlt napokban egyértelművé tette a Hamász és Izrael számára is, hogy amennyiben a 60 napos tűzszünet alatt nem születik megállapodás a háború befejezésének feltételeiről, akkor a Trump-kormányzat támogatni fogja a tűzszünet meghosszabbítását, melynek feltétele a komoly tárgyalások folytatása.

Az viszont nem világos, hogy az izraeliek részéről  mit jelent „komoly” tárgyalásnak, és azt sem tudni, hogy az amerikai kötelezettségvállalást a megállapodás tartalmazza, vagy csak szóbeli garanciát jelent.

Jelenleg, a Hamász vezetői az egyiptomi hírszerzés vezetőivel, valamint magas rangú török tisztviselőkkel egyeztetnek, emelett belső megbeszéléseket is terveznek Dohában, míg izraeli értékelés szerint hétvégére várhatóan pozitív választ fognak adni, és napokon belül elkezdődhet a végrehajtás.

A 60 napos tűzszünet öt szakaszban történő túszszabadítást, valamint a terroristák által szervezett „ceremóniák” tilalmát is tartalmazza, ugyanakkor több részlet még tisztázatlan.

A The New York Times legfrissebb jelentése szerint, az alku részeként az elvileg még életben lévő 20 túsz közül tízet engednének szabadon, valamint a 30 meggyilkolt közül 18 holttestét adnák át, cserébe palesztin foglyok szabadon bocsátásáért. A Times izraeli és Hamász forrásokra hivatkozva megjegyezi, hogy a 10 életben lévő túsz elengedése, és a 18 holttest átadása öt szakaszban történne meg a 60 napos tűzszünet alatt, ezenkívül az amerikai javaslat pontos részletei nem ismertek.

A szaúdi Al-Sharq csatorna szerint a Hamász „elégedett” az időközben megerősített amerikai garanciákkal, mondván a megállapodás szövege leszögezi, hogy a közvetítők megakadályozzák a harcok újrakezdését míg a tárgyalások folytatódnak, valamint olyan vállalásokat tartalmaz, amelyek a 60 napos tűzszünet alatt kezdődő tárgyalásokra vonatkozóan biztosítani fogja az állandó tűzszünetet, és Izrael fokozatos, teljes kivonulását Gázából. A szaúdi média úgy tudja, hogy az ajánlat értelmében Trump fogja kihirdetni a megállapodást, emellett vállalva a végrehajtás szponzorának, és biztosítójának szerepét is.

Az amerikai elnök ezen vállalásait figyelembe véve a Hamász úgy tűnik elégedett a fejleményekkel, ugyanakkor nem világos Binjámin Netanjahu miniszterelnök legutóbbi kijelentése, miszerint „nem lesz többé Hamász. Nem lesz Hamásztán. Nem térünk vissza. Vége.”

A miniszterelnök askeloni katonai létesítményben tett látogatása során tegnap azt nyilatkozta, miszerint a túszok kiszabadítása, és a Hamász elpusztítása (háború befejezése) nem ellentmondásos célkitűzések, hanem egyidejűleg teljesíthetőek.

Összességében, mit lehet tudni a jelenleg elfogadásra váró tervezett megállapodásról

A korábbi év elején született túszalku márciusban omlott össze, azt követően, hogy Izrael a háború befejezésére irányuló tárgyalásokat nem volt hajlandó elkezdeni, és minden eddiginél erőteljesebb, kombinált offenzívát indított, amely máig tart.

A Trump elnök által biztosított újabb tervezett tartalma:

  • 60 napos tűzszünet;
  • az élő túszok körülbelül felének szabadon bocsátása, valamint 18 holttest átadása, olymódon, hogy a tűzszünet első napján 8 életben lévő túsz jöhet haza, míg az 50. napon további kettő;
  • a 18 holttestet három külön szakaszban adják át Izraelnek;
  • cserébe: palesztin foglyok szabadon engedése izraeli börtönökből – pontos számuk nem ismert;
  • az övezetbe irányuló humanitárius segély növelése – a javaslat nem részletezi a teherautók számát vagy a szállítmányok típusát;

Ami a további menetrendet illeti, a Hamász kedvező válasza esetén – amennyiben nem tartalmaz újabb változtatásokat, Dohában vagy Kairóban izraeli delegáció jelenlétével megkezdődnek a közvetett tárgyalások. Ezután következik a legfájdalmasabb részlet, azaz az első körben szabadon engedhető túszok nevének tisztázása.

Korábban Netanjahu azt állította, hogy a Hamász határozza meg, kiket enged szabadon, ami a családtagok felháborodásához vezett. A Ynet-nek tegnap nyilatkozó izraeli forrás megerősítette, hogy hírszerzési, és egészségügyi szakemberekből álló csapat állítja majd össze a tíz fogvatartott nevének listáját, amit továbbítanak a Hamásznak. Értelemszerűen a leginkább rászoruló sérültek és betegek élveznek elsőbbséget, bár 636 nap kínzás, éheztetés, és a közbeeső iráni háború közepette nehezen lehet különbséget tenni rászorultság alapján.

Ami a 60 napos tűzszünet utáni folytatást jelenti, Trump elnök elkötelezettsége nyilvánvaló tekintettel az Ábrahám Egyezmény bővítésére irányuló terveit illetően, melynek folytatása kizárólag a gázai háború befejezésének függvénye.

Netanjahu azonban korábbi kijelentéseihez hasonlóan nem változtatott feltételein, miszerint a harcok tartós szüneteltetése érdekében ragaszkodik, – a Hamász leszereléséhez; a vezető terroristák száműzéséhez; illetve annak biztosításához, hogy a terrorszervezet ne legyen része a Gázát irányító új kormányzatnak, hasonlóképpen a Mahmoud Abbász vezette Palesztin Hatóság. Emellett, a miniszterelnök nem hajlandó beleegyezni az izraeli csapatok kivonásába a Philadelphi-folyosóról, legfeljebb a Morag-folyosóig, amit a Hamász biztosan nem fogad el.

Mindezen fejlemények hátterében Netanjahu hamarosan Washingtonba utazik, és hétfőn találkozik a Fehér Házban Trump elnökkel, aki nem titkoltan szeretné bejelenteni a túszszabadítási és tűzszüneti megállapodást, különös tekintettel a háború befejezésére. Indulása előtt, a szombat kimenetele után a miniszterelnök összehívja a biztonsági kabinetet további értékelések és tájékoztatások végett.

A várható pozitív fejlemények borítékolható ellenzői Netanjahu koalíciós partnerei, Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter, és Itamar Ben-Gvir (Ocma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter.

Ben-Gvir állítólag már felvette a kapcsolatot Szmotrich-al, a kormányon belüli egységes vétó-blokk megalakítása érdekében, – jelentette a 12-es csatorna. Bár Szmotrich tagadta a megkeresést, és korábbi nyilatkozataival ellentétben úgy tett, mintha a túszok kiszabadítását tartaná a legfontosabb prioritásnak.

A legutóbbi kabinetülésen azonban Ben-Gvirrel együtt elutasította Ejál Zamir vezérkari főnök helyzetértékelését a túszok életének veszélyeztetésére vonatkozóan, és továbbra is ragaszkodtak a katonai nyomás folytatásához, ami szerintük az egyetlen lehetséges módja a túszok kimentésének.

Mi is akarjuk a túszokat, de nem vagyunk hajlandók egy egész országot feláldozni. Az izraeli hadsereg kijelöli a politikai vezetés számára, hogy mit döntsön,” – állította Szmotrich, míg Ben-Gvir tegnap megjegyezte – „a gázai háborúnak csak a Hamász végleges legyőzése után lehet vége, egy perccel sem előbb.”

The post Túszalku – Izrael elfogadta, a Hamász „elégedett” és a homályos részek first appeared on Új Kelet Live.