ujkelet.live

Az elnöki rezidencia vasárnap közölte, Binjámin Netanjahu miniszterelnök hivatalos kegyelmi kérelmet nyújtott be Jichák Herzog elnöknek.

A dokumentumok között volt Netanjahu ügyvédjének, Amit Hadadnak egy 111 oldalas kérelme, valamint egy Netanjahu által aláírt levél. Herzog hivatala nyilvánosságra hozta a kérelem teljes szövegét.

„A kérés teljesítése lehetővé teszi a miniszterelnök számára, hogy minden idejét, képességeit és energiáját Izrael felemelkedésére fordítsa ezekben a kritikus időkben” – írta Hadad –, „és az előtte álló kihívások és lehetőségek kezelésére. Ezenkívül a kérés teljesítése segít áthidalni a köz különböző szektorai közötti szakadékokat, megnyitja az utat a feszültségek intenzitásának csökkentése előtt, mindezt az ország nemzeti ellenálló képességének erősítése érdekében.”

  • A miniszterelnök kritikusai szerint ő maga az, aki zavart, gyűlöletet, megosztottságot és polarizációt gerjeszet a nép között.

„Ami a közelmúltban történt, az felborította a mérleget… Hetente háromszor kell tanúskodnom”.

  • A tények: 2020-ban a bíróság kikötötte, hogy a tárgyalást hetente háromszor kell megtartani.
  • Már egy évvel ezelőtt (2024 decemberében), mielőtt megkezdődött volna a vallomása, a bírák úgy határoztak, hogy Netanjahu hetente háromszor fog tanúvallomást tenni.
  • 2025 februárjában a bírák helyt adtak Netanjahu kérésének, hogy ideiglenesen csökkentsék a tanúvallomások számát – heti kettőre (a harmadik napon egy másik tanúvallomással), majd augusztusban úgy döntöttek, hogy Netanjahu novembertől kezdődően visszatér a heti háromszori tanúvallomáshoz.

„Annak ellenére, hogy személyes érdekem fűződik a tárgyalás lefolytatásához és az ártatlanságom bizonyításához a teljes felmentésig, úgy vélem, hogy a közérdek mást diktál” – áll a kérelemben.

  • A Ynet Kneszet-tudósítója megjegyezte: ,,Mintha szívességet tenne nekünk azzal, hogy kegyelmet kér, és általában véve egy mártír lenne, aki a közjóra gondol, és nem magára. Kínos.”

A 12-es csatorna politikai szakértője szerint a kérelmet az egyik legkényelmetlenebb pillanatban nyújtották be Netanjahu szempontjából, az ultraortodoxok sorkatonai szolgálat alóli felmentését célzó törvényjavaslatról szóló nyilvános vita csúcspontján.

Az ellenzék vezetője, Jair Lapid videóüzenetben reagált: ,,Felszólítom Herzog elnököt: Netanjahu nem kaphat kegyelmet bűnösségének beismerése, a megbánás kifejezése és a politikai élettől való azonnali visszavonulás nélkül.”

Az ellenzéki Demokratak Párt elnöke, Jair Golan tartalékos vezérőrnagy X-en a következőt reagálta: „Csak a bűnösök kérnek kegyelmet. Nyolc évnyi tárgyalás után, amikor az ellene indított ügyek nem omlottak össze, Netanjahu kegyelmet kér. Az egyetlen lehetséges opció, hogy Netanjahu vállalja a felelősséget, bűnösnek vallja magát, távozik a politikából, és szabadon engedi a népet és az államot – csak így érhető el egység a nép között.”

Az államelnöknek hatalmában van, hogy kegyelmet adjon a bíróság előtt elítélteknek, és nagyon ritka esetekben, akár a jogi eljárás befejezése előtt is, ha azt közérdeknek ítéli.

  • Mint említettük: a jogi eljárás befejezése előtti kegyelem ritka és kivételes.
  • Az egyik ilyen eset a 300-as busz ügye volt, amelyben Chaim Herzog elnök – Jichák Herzog apja – még a tárgyalás előtt kegyelmet adott a Sabak belbiztonsági magas rangú tisztviselőinek, miután beismerték bűnösségüket, és a Sabak Bét vezetője beleegyezett a lemondásba a közérdek védelmével kapcsolatos okokból.
  • A Legfelsőbb Bíróság többségi véleménnyel megerősítette a kegyelem jogszerűségét, de hangsúlyozta, hogy ez egy „kivételes felhatalmazás, amelyet csak biztonsági szelepként szabad gyakorolni”.
  • A kegyelmet még az egyének elkeni vádemelés előtt adták meg, de nem volt célja a cselekmények meg nem történtének nyilvánítása vagy a kedvezményezettek felmentése.
  • Az ügy nagy sokkot váltott ki a Sabakban és az izraeli közvéleményben, és a Sabak vezetőjének lemondásához vezetett. Az ítéletet követően a főügyész irányelvei kimondták, hogy „az elnök főszabály szerint csak az elítélt személyekkel kapcsolatos kérelmekkel foglalkozik. Az elítélés előtti kérelmek elbírálására csak ritka esetekben kerül sor.”
  • Az Izraeli Demokrácia Intézet szerint: A tárgyalás alatt a büntetőeljárás kivételes körülmények között történő felfüggesztésének hatásköre a főügyészt illeti meg. Hasonlóképpen, a vádirat visszavonásának hatásköre az ügyészséget illeti meg. Ezért a tárgyalás alatti kegyelem, amely gyakorlatilag megszüntetné a folyamatban lévő eljárást, beavatkozást jelent a büntetőeljárás függetlenségébe.

Netanjahu teljes és feltétel nélküli kegyelmet kér,
anélkül, hogy bármilyen bűnösséget beismerne,
és még a per vége előtt, mindezt politikai jövőjével kapcsolatos kötelezettségvállalás nélkül.

A közvélemény-kutatások szerint a többség azt akarja, hogy Netanjahu mondjon le.

Herzog hivatala szerint Hadad benyújtotta a kérelmet az elnöki rezidencia jogi osztályához. Az Igazságügyi Minisztérium Kegyelmi Osztálya „össze fogja gyűjteni a minisztérium összes illetékes hatóságának véleményét” – mondta Herzog hivatala –, majd elküldi ajánlásaikat Herzog jogi tanácsadójának.

„Az Elnöki Hivatal tisztában van azzal, hogy ez egy rendkívüli kérés, amely jelentős következményekkel jár” – áll Herzog hivatalának közleményében. „Miután megkapta az összes vonatkozó véleményt, az elnök felelősségteljesen és komolyan meg fogja vizsgálni a kérést.”

Ha Herzog úgy dönt, hogy elfogadja a kérelmet, valószínű, hogy a Legfelsőbb Bíróság tárgyalja majd a döntés jogszerűségének kérdését.

Herzog döntéshozatala hetekig eltart. Netanjahu ellenzői este 6 órára tüntetést szerveztek az elnök tel-avivi otthonánál.

Netanjahu ellen három különálló büntetőügyben emeltek vádat vesztegetéssel, csalással és bizalommal való visszaéléssel. Ő az első hivatalban lévő miniszterelnök Izrael történetében, aki vádlottként áltl bíróság elé. Az elmúlt egy hónapban nagyon rosszul alakult a tanúvallomásának keresztkérdezéses szakasza.

Donald Trump amerikai elnök két hete hivatalosan is kérte Herzog elnöktől, hogy adjon „teljes kegyelmet” Netanjahu miniszterelnöknek a folyamatban lévő korrupciós ügyeiben.

Az izraeli média megjegyezte, hogy Trump levele olyan, mintha a Miniszterelnöki Hivatal legjobb elméi írták volna.

Herzog hivatala egy közleményben azt nyilatkozta akkor, hogy „bárki, aki elnöki kegyelmet kér, hivatalos kérelmet kell benyújtania a megállapított eljárásoknak megfelelően”.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Bréking: Netanjahu kegyelmi kérelmet nyújtott be Herzognak first appeared on Új Kelet Live.