ujkeletlive

Haboru

Háború és politika

Túszalku – óvatos optimizmus

A hadikabinet úgy döntött az izraeli tárgyalócsoport vezetőivel folytatott tegnap esti telefonos egyeztetése során, hogy korlátozott felhatalmazással hamarosan egy szakmai-technikai delegációt küld Katarba a túszok szabadon bocsátása érdekében történő további tárgyalások végett.

A döntés azt követően született, hogy a hadikabinet megvitatta a párizsi csúcstalálkozón elfogadott kialakulóban lévő megállapodás vázlatát, amelyet a héber médiában megjelent, az ügyet közvetlenül ismerő izraeli forrás nyilatkozata szerint úgy jellemzett, mint „egy olyan alapot, amelyre egy tervet és a tárgyalások alapelveit lehet építeni,” mondván jelentős előrelépés történt a további tárgyalásokhoz.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök, annak ellenére, hogy utolsó pillanatban beleegyezett a párizsi delegáció utazását illetően, szombat este óvatos optimizmusának adott hangot a túszmegállapodás lehetőségével kapcsolatban, amely egyben a harcok hathetes szüneteltetésének bejelentését jelentené a közelgő ramadán előtt.

Azon dolgozunk, hogy újabb keretvázlatot kapjunk túszaink szabadon bocsátásáról. Ezért küldtem delegációt Párizsba – és ma este megvitatjuk a tárgyalások következő lépéseit,” – közölte  a miniszterelnök szombaton, a hadikabinet döntése előtt X-en közzétett bejegyzésében.

Emellett, hangsúlyozta, hogy Izrael elkötelezte magát a „rafáhi Hamász zászlóaljak” megsemmisítése mellett.

„A hét elején összehívom a kabinetet, hogy jóváhagyják a rafáhi cselekvési terveket, beleértve a civil lakosság evakuálását is,” – tette hozzá Netanjahu, ismét megerősítve, hogy kizárólag a katonai nyomás és a határozott tárgyalások kombinációja vezethet „túszaink szabadon bocsátásához, a Hamász felszámolásához és a háború összes céljának eléréséhez.”

A párizsi csúcstalálkozó után a felek részéről elhangzott bizakodó nyilatkozatok ellenére, a héber médiában megjelent jelentések alapján a felek messze állnak a végső megállapodástól, amely biztosítaná a Gázában fogva tartott 134 túsz visszaküldését, ugyanakkor elismerve azt is, hogy az izraeli ellenállást követően a Hamász lemondani látszik néhány korábbi elfogadhatatlan követeléséről, mivel Izrael ragaszkodik ahhoz, hogy bármilyen megállapodásnak lehetővé kell tennie a hadsereg számára, hogy befejezze a terrorszervezet elleni hadműveletet.

Tzahi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadó szombat este szintén azt nyilatkozta, hogy „az elmúlt órákban hallottak alapján lehetséges lesz az előrelépés.” A 12-es csatorna politikai – újságírói műsorában nyilatkozva, bár további részleteket nem árult el, úgy tűnt, hogy hallgatólagosan beleegyezett abba, hogy sikerül megegyezni a március 10-én kezdődő ramadánig.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint a vázlat minden egyes elengedett túsz után egy nap, azaz hat hét tűzszünetet, és minden egyes kiszabadított túsz után 10 palesztin fogoly kiengedését jelentené. Továbbá, Izrael beleegyezne abba, hogy kivonul az övezet északi részéből, illetve a humanitárius segélyek kiterjesztését is elfogadja.

A médiában közzétett vázlat nem végleges, egyes részletei még kidolgozásra várnak, emellett életbe léptetéséhez mindkét fél – beleértve az izraeli politikai kabinet beleegyezése is szükséges.

A palesztinok részéről közzétett szintén óvatos, de nem hivatalos megfogalmazások mellett azt kifogásolták, hogy az izraeliek Párizsban homályosan nyilatkoztak a gázai végjátékot illetően.

Tüntetések és vízágyú

Kétértelmű nyilatkozatok alapján lassan haladó túsztárgyalások közepette szombat este országszerte tovább folytatódtak a tüntetések a 141.ik napja a Hamász fogságában lévő 134 elrabolt izraeli kiszabadítása, illetve a kormány leváltása érdekében.

A tel-avivi központi esemény mellett, kisebb tiltakozó megmozdulások voltak a fővárosban, Kfár Száván, illetve a miniszterelnök kesszáriai magánrezidenciájának közelében.

A háború október hetedikei kitörése óta a minden eddiginél legviharosabb, a tel-avivi Káplánon zajló demonstráción 21 személyt tartóztattak le, miközben a rendőrök először ütlegelték gumibottal a tüntetőket és vetettek be vízágyút többek között olyanok ellen is, akiknek családtagjai még mindig a Hamász fogságában vannak.

A hónapok óta tartó hagyományos szombat esti felhívásokat követően Tel-Avivban két helyszínen gyülekeztek a védelmi minisztérium Kirja főhadiszállását körülvéve egyrészt a Káplánon a kormányellenes tüntetők, a másik oldalon a Túszok Terén a foglyok kiszabadításáért felszólalók.

A kormányellenes gyülekezési területen a szónokok többek között Binjámin Netanjahu miniszterelnök és kabinetje lemondását, a Hamásszal kötendő túszmegállapodásról szóló tárgyalások előrehaladását, illetve az izraeli-palesztin konfliktus diplomáciai megoldását követelték, miközben voltak akik azért jöttek el, hogy tiltakozzanak az ellen a  törvényjavaslat ellen, amely kiterjesztené az ultraortodox jesiva diákoknak a kötelező katonai és nemzeti szolgálat alóli mentességét.

A tüntetésen többek között felszólalt a háborúban súlyosan megsérült Or Scheinberg hadnagy a 7. páncélos dandárból, aki a bukott kormány távozására szólított fel, illetve a miniszterelnök volt védelmi minisztere Mose Jáálon, aki azt kifogásolta, hogy Netanjahu nem hajlandó felelősséget vállalni a Szimchát Tóra-i mészárlások miatt, mondván „a védelmi intézmény vezetőinek felelőssége világos, és ők vállalták a felelősséget, ezért most hagyjuk őket jó lelkiismerettel harcolni. De te, Netanjahu, te állsz az élén, tehát bűnös vagy,” – tette hozzá Jáálon.

Az elmúlt hetekben a tiltakozások fokozatosan nőttek hangerőben, illetve intenzitásban, ami a szombat esti összecsapásokban csapódott ki, amikor  a Begin sugárútról érkezők okozta káosz közepette a lovas rendőrök erőszakkal – gumibottal ütlegelve és vízágyúval igyekeztek a tömeget feloszlatni.

A másik oldalon a médiában megjelenő bizakodó hírek a túszok hazatérését követelő családtagokban túlfűtött bizakodást ébresztettek, reménnyel töltve el őket az iránt, hogy a kormány ezúttal melléjük állt. Az előrelépésre hivatkozva Ejál Esel, akinek a lányát október 7-én a Hamász terroristái meggyilkolták Nahal Ozban, azt mondta, hogy a szombati Túszok Terén tartott gyűlés „optimista pillanat” volt.

Az eseményen felszólalók között volt, aki többször is kifejezte reményét és bizalmát a miniszterelnök és a túsztárgyalók iránt.

Optimista érzéssel tekintünk katonai vezetőinkre és a diplomáciai vezetőkre,” – mondta Anat Angreszt, akinek fia Matan van fogságban, dicsérve Netanjahut, – „Izrael népének a győzelem képét adja, és azt amire vágyik: a túszok hazatérnek, a katonák visszatérnek az anyjukhoz.”

Angresz ugyanakkor bírálta a kormány  radikális ellenzőit, akik szerinte ellenezhetik a megállapodást, utalva Itamar Ben-Gvir közbiztonsági és Becalel Szmotrich pénzügyminiszterre, akik kijelentették, hogy blokkolni fogják a megállapodást, amely szerintük veszélyeztetné Izrael biztonságát, és a Hamásznak való behódolást jelentené.

Korábban szombaton a túszok hozzátartozóinak másik ágát képviselő Tikva Fórum, amely ellenzi a Hamásznak tett engedményeket, amelyeket a Túszok-téri rendezvények számos felszólalója követelt, nyilatkozatban figyelmeztetett a csoporttal kötendő „meggondolatlan alku” folytatására. A nyilatkozat szerint a jó üzlet „a katonai nyomás fokozását, és a Hamászt erősítő humanitárius segélyek leállítását jelenti.”

Eközben, a Túszok és Eltűnt Családok Fóruma szombat esti jeruzsálemi gyűlésén felszólaló Jáél Adar, akinek fiát, Tamirt ejtette a Hamász fogságba, majd később bejelentették, hogy október 7-én megölték. Adar fia holttestéért könyörgött a fővárosi demonstráción, mondván „vissza kell szolgáltatniuk meggyilkolt fiamat mindazokkal együtt, akiket megöltek, és lehetővé kell tenniük számunkra, a lepusztult családok számára, hogy újjáépítsük magunkat,” – mondta, majd azzal vádolta a kormányt, hogy „emberi pajzsként” használta a gázai határ menti települések lakóit.

The post Reggeli hírek – óvatos optimizmus a túsztárgyalások eredményeit illetően, és tüntetések first appeared on Új Kelet online.