– A legjobbkor keres: három nappal ezelőtt jöttem haza a kórházból! Tudom, megbeszéltük, hogy elmondom majd a húgyhólyagrákom történetét, de azóta már épp túléltem egy másik halálos betegséget is! Meséljem el azt is? Nagyon kalandos volt ám, de már kutya bajom! – mondja egy szuszra a 91 éves Szécsi Jánosné, amint felveszi a telefont. Gyorsan kiderül: agyvérzést szenvedett. Nőnapi ünnepségre készült, amikor kora reggel egyre rosszabbul érezte magát. Még önmaga hívta ki a mentőket, sőt még arra is volt lélekjelenléte, hogy mire kiér a segítség, legyen ott a házból valaki, akinek van kulcsa és beengedi őket. Előbb a szolnoki kórházba került, onnan rohammentővel szállították tovább Budapestre.
– Se beszélni, se nyelni nem tudtam, egy ideig felkelni is csak járókerettel engedtek. De ahogy teltek a napok, csak visszajött belém az élet! A legnagyobb gondom az volt, hogy többet kellett vona gyakorolni a beszédet: én mondtam volna a magamét, de a szobatársaim nem voltak valami beszédesek. De olvastam, írtam, edzettem az agyam. Ahogy hazaértem, leültem varrni, nehogy az agyvérzés után elfelejtsem, hogyan kell – sorolja. Bár saját megítélése szerint maradt vissza egy kis beszédhibája, hallva sodró lendületét, a hallgatóban fel sem merül a gondolat, hogy néhány hete még logopédus segített neki újra megszólalni.
Panaszmentes hólyagrák
Erzsike 85 éves volt, amikor egy énekkari fellépésre készülve egy nyugdíjas orvos barátnője az elszínesedett körme miatt beküldte a szakrendelőbe, hogy mutassa meg egy doktornak. „Ott a körmömmel nem sokat törődtek, de rögtön csináltattak egy labort. Utána meg rendre csak azt kérdezgették, hogy nem szédülök-e? Nekem ugyan az égvilágon semmi panaszom nem volt! A végén már arra gondoltam, ezek az orvosok szédülhettek meg egy kicsit, azért akarják belém beszélni a panaszt” – eleveníti fel Erzsike. „Kiderült, hogy vérszegény vagyok és rosszak lettek a laborértékeim, emiatt „illett volna” rosszabbul éreznem magam. Rám parancsoltak, hogy azonnali részletes kivizsgálásra van szükség.”
„Az ultrahangvizsgálat után az orvos mindenáron ragaszkodott hozzá, hogy üljek le, mert rossz híre van. Gondoltam, hogy hát hallom én azt állva is, de azért szót fogadtam. Ekkor közölte, hogy találtak valami daganatgyanút a húgyhólyagomban, ami miatt jöjjek be másnap az osztályvezető főorvoshoz, hogy megbeszéljük a műtétet. Azt gondoltam: „tán nincs elég beteg, hogy pont engem akarnak műteni, akinek semmi baja nincsen!?”
Műtét és utókezelések
Néhány vizsgálat még hátravolt, hogy kizárják a távoli áttéteket, de néhány napon belül valóban elérkezett az operáció napja. Erre így emlékszik vissza Erzsike: „én soha nem féltem semmilyen műtéttől. A bütykömet műtötték nekem már korábban is, az sem volt nagy dráma. Szóval én nem ellenkeztem, az nem az én szakmám. Felébredtem a műtétből, nem sokkal később jött is be a főorvos: meglátott és már rendelkezett is, hogy megyünk vissza a műtőbe. Minek mennénk!? – kérdeztem, de aztán nem tudtam meg, hogy minek, mert már toltak is vissza. Másodjára is fabrikáltak még valamit. A rokonok délután el sem akarták hinni, hogy én aznap nem egyszer, hanem már kétszer is jártam a műtőben.” (A korai stádiumban felfedezett, a húgyhólyag izomzatát még nem beszűrő hólyagdaganatot a sebészek általában hasi feltárás nélkül, a húgycsövön át távolítják el. Az operáció utáni esetleges vérzés vagy alvadékképződés azonnali újabb beavatkozást igényelhet. Ilyenkor a beteg biztonsága érdekében a műtőben újra kitisztítják a hólyagot és lezárják a még vérző ereket.)
„A legkellemetlenebb rész az volt, hogy a műtét után többször kellett a hólyagot a húgycsövön át egy gyógyszeres oldattal átöblíteni, majd még fél évig havonta egyszer visszajártam ugyanerre a kezelésre. Nem elég, hogy beadták azt a szert, még forgolódni is kellett vele.” (A műtét utáni gyógyszeres hólyagöblítések célja a daganat kiújulásának megelőzése: ilyenkor katéteren keresztül juttatnak hatóanyagot közvetlenül a húgyhólyagba. A betegnek azért kell a kezelés alatt változtatnia a testhelyzetét, hogy a folyadék a hólyag teljes belső felületét érje.) „Azután már csak kontrollokra jártam félévente, utóbb már csak évente. Ezt a hólyagrákot én ezzel letudtam” – zárja rövidre betegtörténetét Erzsike.
Menni, menni, menni
Az asszonynak egy gyermekkori betegség következtében nem születhettek gyermekei, legközelebbi rokona a keresztlánya. Ugyanakkor nincs egyedül, igazi közösségi ember, több szolnoki klubnak is aktív tagja. Daganatos betegsége nyomán került kapcsolatba a Gyógyulj Velünk Egyesülettel, így vett részt a szolnoki betegtársakkal 2025 őszén azon a szegedi kiránduláson is, amikor kilométereket gyalogoltak, majd a Nőgyógyászati Onkológiai Világnaphoz kapcsolódóan sárkányhajózni tanultak: Erzsike is részt vett a felkészítő edzésen, majd közösen eveztek a Tiszán.
– Nincs nekem semmi bajom! Amikor volt, azt is gyorsan elrúgtam. Nagyon szeretek kirándulni, szín-házba járni, ünnepelni, amikor csak lehet! Menni, menni, menni kell, amíg csak bírunk! Rám azt mondják, hogy megállíthatatlan vagyok. Egyelőre én is így érzem. Majd lassítok, ha megöregszem.
Tokaj
