Ha valaki nem emlékezne ezek a képek 2017 novemberében és 2018 márciusában készültek. Nemcsak a neten és a helyi hírharsonában, de szerte az országban is megjelentek. A történet hosszú véget érni nem akaró sztori. Sokaknak unalmas nekem meg tragikus. Jó lenne elfeledni, de nem könnyű. Azt példázza, hogy az ellenőrizetlen helyi hatalom bármit megtehet, ha a kedve és az érdekei úgy kívánják. A hatósági csinovnyikok meg az egzisztenciális alkalmazkodási kényszer következtében bármilyen törvénytelenség felett szemet hunynak. Bűnügyi és bírósági tudósítóként sok mindent láttam-hallottam és megéltem. Előttem a bírók tiltakozása, fellázadtak a politikai befolyásolás ellen – a neten fellelhető a bátrak névsora, akik ezt aláírásukkal is megerősítették. Hiszek mindannyiiknak, mivel az esetem egy tipikusan olyan állatorvosi ló, amelyen jó látható az illetéktelen beavatkozás felsejlik az igazság, hogy támadóimat a két rendészt kellett mindenáron bevédeni. Az alsó kép illusztráció, kivitték őket a posta elé, hogy megmutassák miként döntöttek a földre, hogyan bilincselték hátra a kezeimet. A tudósítás pikantériája, a támadóimnak tilos volt nyilatkozni, a bíróságon elmondták helyettük másvalaki talált ki olyan rémtörténeteket, amelyeken maguk is elképedtek.
Tokaj
