Avi/ujkelet.live
A hútik tengeri zárlatot hirdettek Szaúd-Arábia ellen
Mi történt: Yahya Saree, a a jemeni heti lázadók katonai szóvivője bejelentette, hogy a „zárlatot zárlatért” elv alapján azonnali hatállyal megtámadnak minden szaúdi hajót, valamint minden olyan vízi járművet, amely Szaúd-Arábia felé tart.
- Saree szerint az ostrom szerepe az, hogy megtörje azt az ostromot, amelyet Szaúd-Arábia – a támogatott jemeni kormánnyal együtt – a húti területekre vezetett be, mióta 2014-ben átvették az irányítást Szanaa felett.
- Azt is kijelentette, hogy ez egy „hiábavaló, agresszív ostrom, amely katasztrofális következményekkel és szenvedéssel jár jemeni népünk számára”, hozzátéve: „Népünknek teljes joga van minden rendelkezésükre álló eszközzel harcolni az ostrom és az elnyomó agresszió ellen”.
Mögöttes tartalom: Mohammed Abd al-Salam, a hútik szóvivője és főtárgyalója kifejtette: A lépésre azért kényszerültek, mert Rijád elutasította a legitim jemeni követeléseket. Kiemelte, hogy Szaúd-Arábia bőséges időt kapott, mégis úgy viselkedett, mintha a konfliktus csupán belső jemeni ügy lenne.
- Abd al-Salam szerint Szaúd-Arábia áll a szanaai repülőtér zárlata mögött, és ők nehezítik meg a hajók kikötését al-Hodeidában, ami az árak elszabadulásához és súlyos megélhetési válsághoz vezetett.
- Kijelentette: A pénteki, milliós tömegdemonstrációk egyértelművé tették, hogy a türelmi idő lejárt, és a szaúdi rezsimnek viselnie kell a következményeket az eszkaláció miatt.
Iráni tárgyaló: Az USA kijátszhatatlannak hiszi magát
A helyzet: Mohammad Bagher Ghalibaf, az iráni tárgyalócsoport vezetője élesen bírálta Washingtont, amiért újabb katonai eszközöket halmoz fel a térségben, miközben a háború leállításáról beszél.
„Az amerikaiak a saját korlátozott intelligenciájukhoz mérték a mi intelligenciaszintünket” – fogalmazott Ghalibaf.
A kulisszák mögött: A Reuters diplomáciai forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a közvetítők 10 napos támadási szünetet javasoltak a feleknek, hogy megpróbálják újraéleszteni az Irán és az USA közötti átmeneti megállapodást.
Az USA szélesebb háborúra készül Irán ellen, de fogytán a lőszere
A hír: Az Egyesült Államok már tervezi az Irán elleni katonai műveletek esetleges kiterjesztését, ám a légvédelmi és a nagy hatótávolságú rakétakészletek hiánya súlyos korlátok közé szorítja – nyilatkozta egy amerikai tisztviselő a The Washington Post-nak.
A részletek:
- Az USA újabb harci repülőgépeket vezényel a Közel-Keletre, ám a Pentagon mozgásterét jelentősen szűkíti a lőszerhiány.
- Az Irán ellen elszenvedett harci károk miatt a csapatok harcba küldésének képessége is korlátozott lesz.
- A tisztviselő figyelmeztetett: „Nincs elegendő készletünk a műveletek biztonságos fenntartásához, és nem hiszem, hogy a Fehér Ház ezzel tisztában lenne.”
Elindulnak a kísérleti zónák Dél-Libanonban:
Mi történik: Az Egyesült Államok délután bejelentette, hogy a Libanon és Izrael közötti keretmegállapodás értelmében megkezdődtek a „kísérleti zóna műveletek” a dél-libanoni Frun, Szrifa és Zawtar Al-Gharbija falvakban.
Hogyan működik a gyakorlatban:
- Frun és Szrifa: Az első zónához tartoznak, ahol a libanoni hadsereg átveszi az ellenőrzést. Mivel a falvak az izraeli védelmi zónán kívül esnek, az ellenőrzés átvétele nem igényelt azonnali izraeli csapat kivonást. A libanoni hadsereg már pénteken bevonult Frunba.
- Zawtar Al-Gharbija és Zawtar al-Sarqijah: A második zónába tartoznak, amely az izraeli ütközőzónán belül található. Itt jelenleg is izraeliek állomásoznak, akiknek vissza kell vonulniuk.
Miért fontos: A libanoni MTV csatornának nyilatkozó diplomáciai forrás szerint az izraeli erők órákon belül kivonulhatnak Zawtar Al-Gharbija széléről, ami az első tényleges izraeli visszavonulás lenne a megállapodás keretében. Az Axios megkeresésére egy izraeli tisztviselő megerősítette: az izraeli erők kivonulása a kísérleti zónákból kedden kezdődik meg.
Likvidálások Gázában
Mi történt: Az Izraeli Védelmi Erők a hétvégén végrehajtott légicsapásokkal likvidálta a Palesztin Iszlám Dzsihád két terroristáját.
10/7: Taher Ahmad Szalem Abd al-Wahed közvetlenül részt vett a 2023. október 7-i, Nova zenei fesztivál elleni terrortámadásban, és ő irányította a 27 éves haifai Inbar Haiman elrablását. Haimant a menekülés közben meggyilkolták, holttestét pedig Gázába hurcolták; földi maradványait 2025 októberében adta ki a Hamász terrorszervezet Izraelnek.
- A másik terrorista Szalah Szubhi Szalah Qatrawi, aki korábban a GHF segélyosztó pontok közelében állomásozó csapatok ellen kísérelt meg támadásokat.
A csapások időzítése: A katonai katonai szóvivő tájékoztatása alapján mindkét terrorista közvetlen és azonnali támadásokat készített elő izraeli civilek és izraeli katonák ellen.
Új vezető a Hamász élén
A fordulat: A Hamász terrorszervezet hétfőn bejelentette, hogy Khalil al-Hajját választották meg a politikai szárny új vezetőjének.
A választás háttere: A katari Al-Araby csatorna értesülései szerint al-Hajja rendkívül szoros küzdelemben, mindössze egyetlen szavazattal (35–34) győzte le Khaled Mas’alt.
- A közlemény kiemelte, hogy a belső választási folyamatban a Gázai övezet, a palesztin területek, az izraeli börtönök és a diaszpóra képviselői is részt vettek.
- A Hamász prioritásként jelölte meg a harcok leállítását, a gázai szenvedések enyhítését, a humanitárius és orvosi segélyek bejutatását, a helyreállítás megkezdését, valamint a kitelepítési tervek elleni fellépést.
Ki vezeti majd Gázát? Noha hivatalos bejelentés még nem történt, hírek szerint a Gázai övezeten belüli szárny vezetését Ali al-Amudi veheti át. Al-Amudi mostanában a gázai politikai szárny tényleges vezetőjeként tevékenykedett, és al-Hajjával ellentétben ő maga fizikailag is Gázában tartózkodik.
A főügyész szerint Ben-Gvir törvényt sért
A helyzet: Gali Baharav-Miara főügyész a Legfelsőbb Bíróságnak benyújtott jelentésében kijelentette: kudarcot vallottak azok a jogi törekvések, amelyek célja az volt, hogy megakadályozzák Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert a rendőrség függetlenségének aláásásában.
A problémák gyökere:
- Ben-Gvir elutasította a bíróság által áprilisban előírt működési elvek végleges változatát, ami a főügyész szerint egyértelműen a rendőrség politikai függetlenségének elutasítását jelenti.
- Baharav-Miara kiemelte: a miniszter folytatólagosan megsérti az áprilisi bírósági végzést.
- Példák a visszaélésekre: Ben-Gvir nyilvánosan politikai indíttatásúnak nevezett egy magas rangú rendőrtiszt elleni büntetőeljárást, kritikával illette a villanó gránátok használatát az ultraortodox tüntetéseken, és folyamatosan beavatkozik a rendőrségi kinevezésekbe.
„A kirajzolódó összkép azt mutatja, hogy a rendőrség függetlenségét aláásó magatartás mindvégig folytatódott, és az ezt megállítani hivatott próbálkozások nem jártak sikerrel” – jegyezte meg a főügyész.
Vádemelés előtti meghallgatás 4 rendőr ellen
Mi történt: A Rendőrség Belső Ellenőrzési Osztálya vádemelés előtti meghallgatásra idézett be négy beersevai rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bántalmaztak egy arab-izraeli ügyészt.
Az incidens: Két hónappal ezelőtt a rendőrök csendháborítási panasz miatt mentek ki Szaleh Na’amehhez, a Déli Kerületi Ügyészség ügyvédjéhez, majd a felvételek tanúsága szerint mindenféle provokáció nélkül súlyosan bántalmazták otthonában.
- Na’ameh súlyos sérüléseket, többek között orrtörést szenvedett.
- Noha a rendőrség azt állította, hogy az ügyész ellenállt a letartóztatásnak, a helyszíni videófelvételek rácáfoltak erre: tisztán látható, hogy az áldozat hozzá sem ért a rendőrökhöz, mielőtt azok rátámadtak volna.
Jogi következmények: Két rendőr ellen súlyos testi sértés és súlyos sérülés okozása miatt emelhetnek vádat, míg harmadik társukkal együtt az eljárás akadályozásának gyanúja is felmerült ellenük. A végleges vádemelésről a meghallgatást követően döntenek.
The post A hútik Rijád ellen, új vezér a Hamász élén és fejlemény Libanonban first appeared on Új Kelet Live.
















Tokaj









































