Egymillió mozis néző után a tévéképernyőkre is megérkezik a Demjén Ferenc slágereire épülő romantikus sikerfilm. Megvan a Hogyan tudnék élni nélküled? tévés premierjének időpontja. Megmutatjuk az előzetest is.
Messziről hintalónak véltem, közelebbről meg egy igazi kutyának. Pedig csak egy plüss blöki, amelynek kitették a szűrét. Látszólag semmi komoly baja nincsen, ott...
Újszerű kötelezettségek előírásával engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a 4iG Távközlési Holding Zrt. – amelynek közvetlen irányítója a 4iG Nyrt. – irányítást...
Hozzávalók A tökéletes sólet 2 nagy db vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 2 ek libazsír 2 ek fűszerpaprika (füstölt) 300 g fehérbab 300 g fejtett bab (menyecske) 300 g gersli 700 g marhahús (oldalas) 700...
Lauttman András, Bandi barátom kis órás üzlete évtizedekig a miskolci centrum áruház mellett volt. Weisz úr boltját örökölte meg. Majd egy idő elteltével...
Amint a szervezők hangsúlyozzák, a “Race for the Cure®” (futás a gyógyulásért) Európa legnagyobb olyan sporteseménye, amelyet a nők egészségének támogatása érdekében szerveznek...
Első alkalommal ünnepli közösen a Magyar Sajtó Napját két, egymással rokon szellemiséget képviselő újságíró-szervezet, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) és a Magyar Újságírók...
Szlovénia első alkalommal adott otthont 2026. március 12. és 15. között a 36. Fakitermelő Világbajnokságnak. A versenyt Novo mestóban és Šentjernejben rendezték meg....
Sokáig laktunk az Arany János utcai lottóházban. Pontosan 1975 – től 1987 – ig. A konyha ablakból erre a gyepre láttunk. Akkoriban folyt...
A kisközösségi rádió az FM 107,0 MHz-en sugárzott Miskolcon. Az FM1 Rádiót a médiaszolgáltatási jogosultsága lejárta miatt kapcsolták ki. A Facebookon előzetesen, még a...
Dr. Peták István – Már 1959 óta tudjuk, hogy a daganatok kialakulásának genetikai hibák az okai – kezdte előadását dr. Peták István kutatóorvos....
Tetszenek emlékezni – fél esztendővel ezelőtt nagy dérrel dúrral jelentette be nem is akárki, hogy bezárják a Józsefvárosi kínai piacot. Kiszáradt a torkom,...
Bármikor megyünk ki Bécsbe , készüljünk fel, hogy az Alpok lábánál hidegebb van mint itthon. Jobban is fogy az adventi vásárban a rumos...
A brit Guardian a magyar közmédiáról közölt cikket pénteken, az anyagban megszólalt az MTVA több dolgozója is. A lapnak névtelenül nyilatkozó alkalmazottak többek...
Pénteken magam szállítottam le az Ab Ovo kiadótól a legújabb könyvemet. A Torony- magasan megjelent – már is kapható az Észak ügyfélszolgálatán és...
Magam is szeretek fotózni. Már csak azért is mert jóval könnyebb mint körmölni. Bár az ilyen képek alkotásához szerencse kell. Nagy mázli meg...
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok. ...
A velem egykorúak ilyen távolból is felismerik – ez nem más mint az Osztyapenko szobor amely a Balaton irányába vezető út elején terpeszkedett...
Szóval úgy kezdődött, hogy ma hétfőn úgy tíz óra tájban megálltam a Damjanich utcában a járdán. Sürgős telefon miatt. Előttem mellettem méteres hely...

