
Figyelem, figyelem. Mi sem természetesebb, hogy a képviselőjelöltek már is megostromolták a területükön fellelhető szociális öregotthonokat. A kormánypárti aspiránsok lestopolták maguknak az önkormányzati intézményeket.
Hiszen melyik vezető merné megtagadni tőlük az ottani kampányt. Egy két francia krémes , három rigójancsi vagy cukormentes isler mint négy évenkénti ajándék belefér a rezsibe. Egyébként is már minden otthonban felmérték a mobil szavazóurna igényt, amelyet törvény szerint csak a gondozott vagy a gyámja, hozzátartozója rendelhet meg.
Hahó , ha nem tudnák vasárnap reggelig még kérhető a megadott telefonszámon, igaz az otthonok vezetői is számontartják ki hogyan vagy miként akar voksolni. Mint régi rutinos szavazatszámláló néhány önkormányzati és országos képviselő választáson vettem részt. Most az idén hiába jelentkeztem még megfigyelőként sem tartottak igényt az ingyenes szolgálatomra. Talán csak azért mert legutóbb felfedtem, hogy a körzetemben több pártszimpatizáns bízarr módon az összes magányos egyedülélő fekvő beteget előre felkerestek. Megegyeztek, csengetniük sem kell, a választás napján a virágcserépbe süllyesztik a lakáskulcsot, szabad lesz a bemenet. Tanúja voltam ezeknek az erőszakos voksolásoknak, amelyeknél az alanyok már azt sem tudták mit csinálnak. Sőt maguk kérték, hogy kedvükre ikszeljenek helyettük.
Nagy volt a bizalom, nem kellett krumpli, cukor vagy száraztészta három minyonért döntötték el a sorsunkat. Nem győzöm hangoztatni, hogy óriási a kockázat az idősek otthona egytől egyig a választási csalás elsődleges forrása. Miskolconmár most tudják melyik intézményből mennyi szavazatot lehet kihozni és kik azok akiknek a rokonai elég bátrak ahhoz, hogy kezükbe vegyék az idős hozzátartozójuk döntésének az írányítását.


