Úgy csökken, hogy közben nő – a közigazgatásban dolgozók száma nem a tervek szerint alakul
Írta: Szántó István · 2017.01.25.
Ahelyett, hogy a kormányzati célkitűzésekkel összhangban csökkent volna, nőtt a közigazgatásban dolgozók létszáma. Tavaly októberben 261 ezren dolgoztak a közigazgatási intézményekben, míg 2015 hasonló időszakában 7 ezerrel kevesebben. A növekedés oka az lehet, hogy eddig az egyik hivatali munkahelyről a másikra irányították át a munkavállalókat, illetve az üres álláshelyeket töltötték be. Ám hamarosan megmutatkozhat a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak számának visszaesése, mivel a törvény szerint idén 20 százalékkal kell csökkenteniük a bértömegüket. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál például 133 embert bocsátottak el karácsony előtt. Probléma azonban, hogy a kisebb létszámmal veszélybe kerül a szakmai feladatok ellátása
2026. október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették, újraindul a Népszabadság, Magyarország nagy múltú, egykoron meghatározó lapja. Az új…