Eltemették dr. Takács Tibor barátomat , a Hernádvécsi Hotel Vécsecity tulajdonosát. A népes búcsúztató után kívánsága szerint három helyen nyugszik majd. Debrecenben, Hernádvécsén és az imádott Adria tenger partján. Megjött a húsvéti üdvözlet, amit feltehetően még maga szerkesztett. Mint minden évben gondosan , akkurátusan készült az ünnepekre, a vendégek fogadására . Sőt maga is sorra hívta a barátait, hogy ne feledkezzenek meg a szálló meglátogatásáról. Utoljára március 15. előtt hívott, hogy ünnepi ebédre vár. Sok minden egyéb gond miatt nem mehettem Édesanyám szülőfalujába , Hernádvécsére amely már mindkettőnk szíve csücskévé vált. S volt még egy közös apróságunk – mindkettőnk Édesapja február 28-án született egy év eltéréssel. Így aztán mostanában egyszerre emlékeztünk meg az öregek évfordulójáról. Tavaly útóljára.
Különben a szálló továbbra is várja a vendégeit. Az élet megy tovább, kedves felesége Lidia viszi a boltot. Ám Tibor nélkül már soha nem lesz olyan a hotel mint valaha is volt. Kutató állatorvosként lett vendéglátós. Nem is akármilyen. A világ végén nyitott hoteljében minden vendéget maga köszöntött, üdvözölt s kalauzolt. S ugyanígy búcsúzott mindenkitől. Nem véletlen, hogy a szálló fennállásának rövid ideje során törzsvendégek százait gyűjtötte be. Ma már akik egyszer is megfordultak a falai között legközelebb már úgy mennek oda mintha ha haza mennének. S ez Tibornak köszönhető.
Az agyam elszáll. Küldték, s nem bírom magamban tartani. Van egy párt amely a jelenlegi helyzetben a menekültek, a migránsok oldalán, mellettük kampányol....
Városunk legújabb vendéglátó centruma az Avalon Park. Nekik köszönhető, hogy a nyaralóhely forgalma megháromszorozódott. A Bajusz Gergő mester vendéglátó szakember éttermében kora délutántól...
Budapest, 2024. december 8., vasárnap (OS) - Fakenews, hogy Magyarországra érkezett Bassár el-Aszad. A Magyar Hang fakenewsához használt fotó egy 2012-es cikkből való....
Írta: Szántó Rita Dátum: 2018-04-02 Olvasási idő: 5 perc Baking concept kitchen cooking cutlery accessories for baking on wooden background with flour. Top View. Cooking...
Ivett Dicsuk írja pdrnotoeSsmchguf31l0l240hhh71fgpmttlgt0lai3.1950 72lmh191906 · Megtört szívvel tudatom, hogy Édesapánk, Dicsuk Pali, ma délelőtt szülei, testvére és barátai után ment… Nehéz nélküle elképzelni sok...
Szikszó, 2014. szeptember 3., szerda (MTI) – Újabb állomásához érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, szikszói iparterület fejlesztése, elkészült egy másfél kilométer hosszú úthálózat, a...
Egy szerencsés ország vagyunk. Nincs is nagyobb gondunk mint ez a fránya Kaletaügy. Nagyon belerondított a nagypolitika langyos, álló pocsolyájába. Egy talpig becsületesnek...
Április harmadik szombatján egésznapos túraesemény lesz a Gerecsében,5 különböző távon rendezik meg a Gerecse teljesítménytúrát. Az idén épp 40 éves esemény a megszokott...
A Zsinagógák Hete országos programsorozat keretében Miskolcon Zsidóházat adtak át szeptember 23-án délután a zsinagógával átellenben, a Kazinczy Ferenc utca túloldalán. Ez alapvetően...
2022. 08. 29., h – 15:28 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a három szurkolót, egyet pedig jelenleg is keresnek....
Mi miskolciak fellélegezhetünk. Az Avas szálló, amely már régóta a város szégyenfoltja jó gazdára talál. Hamarosan, remélhetően helyreállítják Miskolc,s Miskolci ikonikus épülete a...
Aviv Kochavi vezérkari főnök és Kenneth McKenzie négycsillagos tábornok olajfát ültet Tu Bisvát alkalmából 2021. január 28. Fotó: Izraeli Védelmi Erők ujkelet.live Az...
2022. 02. 14., h – 16:27 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Minden lehetőség adott annak, aki a rendőri hivatást akarja választani Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is....