A díj alapításának célja, hogy erkölcsi elismerése legyen mindazon természetes személyeknek, országhatáron belül, illetve a Kárpát-medence területén, akik falugondnoki feladatukat legalább 5 éve, kiemelkedő színvonalon végzik, valamint a vidék és falufejlesztés elkötelezettjeként, a vidék és falufejlesztés tekintetében, szűkebb környezetükben, vagy országos szinten kiemelkedő eredményeket értek el.
Szántó István
Related article
Alakítsd te a holnapot!
Célunk, hogy kiemeljük és elismerjük ezt az extra erőfeszítést, a mindennapokhoz hozzáadott pluszt, és közösen ünnepeljük az EdisonTanárokat és fejlesszük közösségüket. ...
A demokrácia és én – kapcsolódó ifjúsági programok megvalósítása
A programok célja az Európai Ifjúsági Hét európai kezdeményezés helyi szintű megvalósulásának biztosítása. Az Európai Ifjúsági Hét fókuszába kerülő téma megismertetése a fiatalokkal,...
10 éves az Önkéntességért díj
Az alapvető cél a díjak odaítélésével az elmúlt 10 év alatt nem változott. Továbbra is fontos, hogy sokak számára vonzóvá tegye az önkéntes...
Godot Art Fair 2021
A GODOT Kortárs Művészeti Intézet pályázati felhívása fiatal művészek számára a GODOT ART FAIR ’21 kortárs képzőművészeti vásáron való részvételre és a GODOT...
Vodafone Digitális Díj 2021
A pályázati felhívás célja, hogy a Vodafone Magyarország Alapítvány ösztönözze és elismerje a digitálisan innovatív gondolkodású személyeket és szervezeteket. ...
Magyar Formatervezési Díj 2019
A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése. ...
Katonadalok 2020
A Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület IRODALMI ÉS ILLUSZTRÁCIÓS pályázatot hirdet „Magyar katonadalok” címmel. ...
Könyvpályázat
A Perspektíva a Jövőért Alapítvány egyik kiemelt célja a családok segítése. Aktuális pályázatunkkal fel kívánjuk hívni a figyelmet arra, hogy az elmúlt generációk...
BERKI VIOLA ÖSZTÖNDÍJ 2019
A Berki Viola Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki 60. életévét 2019-ben betöltött vagy annál idősebb, Magyarországon élő képzőművész támogatására. A támogatás – melynek...
Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció – nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztés és új szállodák létesítése
A konstrukció célja a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó és a turisztikai vonzerők közelében található kereskedelmi szálláshelyek általános minőségének és szolgáltatási színvonalának emelése,- új kapacitások...
VI. Magyar Speciális Független Filmszemle
A pályázatnak kettős célja van: egyrészt megnyilvánulási és megmérettetési lehetőséget kívánunk adni azon fogyatékossággal élő és pszichiátriai beteg, alkotó szándékú személyek számára, akik...
Három generációval az egészségért program
A pályázat keretében cél szív- és érrendszeri prevenciós és gondozási program, rosszindulatú daganatos betegségek szűrését és korai felismerését elősegítő program, valamint gyermekek körében...
Tanulj a túlélőktől! – Légy a mentoráltunk!
Mentorálási, képzési és közösségi program újrakezdő vállalkozóknak. ...
Élménygyűjtemény
ÉLMÉNYGYŰJTEMÉNY – avagy legszebb napom a gödöllői kastélyban A gödöllői kastély megnyitásának 25. évfordulója alkalmából szeretnénk összegyűjteni a legjobb pillanatokat, amelyek a kastélyról...
ENRICH in the USA
Az ENRICH in the USA (European Network of Research and Innovation Centres and Hubs, USA) hálózat pályázatot hirdetett meg. Európai kutatók, start-upok, kis-...
Civil és kulturális pályázat
A pályázat célja az egészségügyi prevenció, egészséges életmód segítése; szociális tevékenység, karitatív tevékenység (hátrányos helyzetűek segítése); gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások; köznevelés; kulturális tevékenység,...
Filmes alkotótábor 14-18 éves fiataloknak
Célunk, hogy elősegítsük a szakmai fejlődését – szakemberek bevonásával – a pályaművek alapján kiválasztott fiataloknak. ...
Greenlight pályázatok 2018-2020
A TEES Technológia az Esélyegyenlőségért Nonprofit Kft pályázatot hirdet 100% vissza nem térítendő informatikai pályázatra ...
Totál Plán – 8. Celldömölki Független Filmfesztivál
A celldömölki Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár pályázatot ír ki független filmesek számára. ...
InnoMate – Velünk életre kelnek az ötletek
Pályázati felhívás saját élményű, 21. századi készségekre épülő innovációs programban való részvételre középiskolai pedagógusok és ifjúsági szakemberek számára ...

