A pályázat elsődleges célja, hogy a Józsefvárosban működő egyházak, egyházi szervezetek, alapítványok támogatáshoz juthassanak, mely segíti további közösségszervező, szociális ellátó, kulturális programszervező, valamint az egészségügyi, köznevelési, gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodásukat, az idősekkel kapcsolatos programokat, az esélyegyenlőségre való törekvést segítő tevékenységeket és a roma felzárkóztatást célzó kezdeményezéseket, illetve hozzájárul a kerületben található épületállomány felújításához.
Szántó István
Related article
Lorenzo Natali-médiadíj
Az Európai Bizottság idén is pályázatot hirdet a Lorenzo Natali-médiadíj elnyerésére, mely a nemzetközi fejlesztés témájában kiemelkedően magas színvonalú tudósításokat készítő újságírókat jutalmazza....
Tehetségkutató Diákmédia Pályázat
A 2 millió forint összdíjazású országos pályázaton 7 kategóriában indulhatnak egyéni diákmédiások vagy szerkesztőségek. Külön értékeljük az általános, a középiskolából és felsőoktatási intézményektől...
A demokrácia és én – kapcsolódó ifjúsági programok megvalósítása
A programok célja az Európai Ifjúsági Hét európai kezdeményezés helyi szintű megvalósulásának biztosítása. Az Európai Ifjúsági Hét fókuszába kerülő téma megismertetése a fiatalokkal,...
Adj nekünk egy Adyt! – Novellapályázat
Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából a Corn&Soda Magazin szerkesztősége új novellapályázatot hirdet a költő emléke előtt tisztelegve Adj nekünk egy Adyt! címmel....
Dreher 165 – Plakátverseny
A Verseny célja, hogy korábbi Dreher plakátok újraértelmezett változatát készítsék el a Pályázók az általuk kiválasztott technikával. ...
XIII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat
A Debreceni Művelődési Központ, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza – együttműködve a Kézműves Alapítvánnyal – a népművészeti hagyományok tovább éltetése, a...
Önkormányzatitulajdonban lévő út-, hídépítés/felújítás / MFP-ÖTU/2020
Magyarország Kormányának célja a Magyar Falu Program megvalósítása kapcsán a vidéki települések népességmegtartó és népességnövelő erejének fokozása. Ezen céllal összhangban az alprogram vonatkozásában...
Középpontban a középkor 5.0 – ásótól a vitrinig
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma (BTM Vármúzeum) képregénypályázatot hirdet általános iskolák 3-8. osztályos diákjai számára. ...
Mátrai – Bor-dal Fesztivál
A pályázat célja a szlovákiai és a magyar kultúra hagyományainak megismertetése országhatárokat átlépő módon, a helyi termékek és gasztronómia összekötése a kultúrával, a...
HTE Fekete László Innovációs Díj 2020
Fekete László (1960-2017) hosszú évtizedekig ismert szereplője volt a hazai távközlési és informatikai vezetői közösségnek. Innovációs munkássága elismeréseként és az újabb generációk újabb...
FényArtban a Művészetek Völgye
2021-ben 30. alkalommal tárja ki kapuit a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb múlttal rendelkező összművészeti fesztiválja. 1989 óta évről évre Kapolcs és a...
MOL Tehetségtámogató Program Sport
A MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriája olyan fiatal sportolók támogatását tűzte ki célul, akik már bizonyították tehetségüket országos vagy nemzetközi versenyeken, továbblépésükhöz azonban...
15. O.K. Filmszemle
Indulj az 15. O.K. Filmszemlén rövidfilmeddel, mely max. 15 perc hosszú, és lehet játékfilm, animációs film, vagy dokumentumfilm. ...
Közönségfejlesztés és filmoktatás
A pályázat célja közönségfejlesztő és filmoktatási tevékenységek támogatása (különös tekintettel a fiatal közönséget célzó projektekre). ...
Jónás könyve: Kicsiknek és Nagyoknak
Jónás könyve egyike a Biblia legkalandosabb történeteinek, és sok-sok tanulsággal szolgál mindannyiunknak. Jónás könyve köré épülő Országos Bibliai Témájú Rajzverseny kapcsán különösen is...
Fülesbagoly Tehetségkutató 2019
A Fülesbagoly Tehetségkutató az Öröm a Zene rendszerében, a Hangfoglaló Program és Martonvásár Önkormányzata támogatásával jön létre. ...
Magyarország legszebb óvodai konyhakertje
Valamennyi településen nyíljon lehetőség arra, hogy a kertművelők munkája a Programnak köszönhetően kapjon kellő figyelmet és elismerést, és példájuk nyomán minél többen műveljenek...
Inter Japán Magazin író-újságíró pályázata
Az Inter Japán Magazin író-újságíró pályázatot hirdet a japán-magyar kapcsolatok és a két nép közötti szabad információ-áramlás erősítésére. ...
Bridge to Benefits
A projekt keretében gyakorlati képzéseket és felkészítést nyújtunk civil szervezeteknek, KKV-knak és nagyvállalatoknak, közös projektek kidolgozása céljából. ...
Magyarországra szóló államközi ösztöndíj
A Magyar Állam felajánlása alapján a Tempus Közalapítvány ösztöndíjakat ajánl fel olyan külföldi állampolgárságú, külföldi felsőoktatási intézményi hallgatóknak, akik ismereteiket magyarországi felsőoktatási intézményekben...

