Ahányszor vásárolni megyünk kiderül, hogy a szatyrot vagy a kosarat otthon hagytuk. Ezért kedvelem a Lidl áruházakat mert ott nagyon praktikusan kiteszik az eladó térbe a jobbnál jobb dobozokat. Én meg mint a Tóthék, rákapok és folyamatosan dobozolok. Úgy örülök neki mint a majom a banánnak. Mert utána ezeket a garázsban hasznosítom, ebbe rakom a lomot.
Érdekes , hogy más áruházakban ezt módszert egyáltalán nem alkalmazzák. Nem is sejtik, hogy milyen apróságokkal lehet megfogni a hozzám hasonló naiv vásárlókat. Ráadásul hasznomat is veszik mert nekik kevesebbet kell foglalkozni a göngyöleg elrakásával.
Már valóságos doboz gyűjteményem van a garázsban. Szépek, díszesek és erősek . Mind másak.
Rájöttem, hogy ez egy régi gyerekkori, tudatalatti szenvedély lehet. Mi ugyanis az iskolában kötelezően gyűjtöttük a papírt a MÉH vállalatnak – mert ezzel a békét védtük. Hetente egyszer kétszer végig kellett járni az ismerős boltokat ahol már összekötözve vártak a dobozok, amelyeket utána össze kellett taposni. Fárasztó volt, de inkább ez mint a folyamatos tanulás. S akik a legtöbbet dobozoltak meg újságoltak jutalmul részt vehettek a kiránduláson. Ez azt jelentette, hogy előállt a MÉH vállalat teherkocsija, rajta padsorokkal mint a katonáknál, ponyva se volt rajta , s mi viharkabátban elautóztunk egy napra a Fűzérradványi várhoz. Jó volt. Ugyanígy ma már az állatokat se szállítanák.
Tokaj
