Ahogy egész Európában, Magyarországon is a járvány meredeken
felszálló szakaszában vagyunk, amikor a körülöttünk lévő országokban
és nálunk is dinamikusan nő a fertőzések száma. Ezért Dr. Kásler
Miklós, az emberi erőforrások minisztere bővítette a Covid-ellátásba
bevont intézmények körét. Újabb hat vidéki kórház fogad a jövőben
Covid-betegeket: a váci Jávorszky Ödön Kórház, a ceglédi Toldy
Ferenc Kórház, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház, a hatvani Albert
Schweitzer Kórház, a Bajai Szent Rókus Kórház és az Orosházi Kórház.
Ezeknek az intézményeknek az összes finanszírozott ágyszámuk 20
%-ával kell felkészülniük a COVID-betegek ellátására.
Kásler Miklós, az EMMI minisztere arra utasította a COVID-betegek
ellátásában eddig is részt vevő kórházakat, hogy az összes
finanszírozott ágyszámuk 20 százaléka helyett annak 30 százalékát készítsék fel
igazolt és gyanús COVID-betegek ellátására 2020. október 30-ig.
Az emberi erőforrások minisztere utasította az OMSZ vezetőjét is,
hogy amennyiben az elsőhelyi felelősként kijelölt egészségügyi
szolgáltató kapacitása telítődik, a másodlagosan, illetve
harmadlagosan kijelölt egészségügyi intézményekbe kell a kórházi
ellátást igénylő, súlyos és középsúlyos, igazolt COVID-fertőzött,
valamint gyanús betegeket beszállítani.
Budapesten és Pest megyében 3+1 kórház szerepel az elsődlegesen és
11 a másodlagosan kijelölt intézmények között.
Budapest és Pest megye területén kívül elsődlegesen összesen 12
kórházba, másodlagosan 6, harmadhelyi felelősként pedig 9
intézménybe kell szállítani a kórházi ellátást igénylő, súlyos és
középsúlyos, igazolt COVID-fertőzött, valamint a COVID-gyanús
betegeket.
Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Városunk legújabb vendéglátó centruma az Avalon Park. Nekik köszönhető, hogy a nyaralóhely forgalma megháromszorozódott. A Bajusz Gergő mester vendéglátó szakember éttermében kora délutántól...
Rendhagyó címlapokkal tiltakoznak budapesti kerületi újságok a sajtó- és civilszféra ellen irányuló fideszes törvénytervezet ellen, szabad sajtót és civil szférát követelve. ...
Kapitány Zsuzsanna gyógytornász-fizioterapeuta, a Semmelweis Egyetem oktatója, munkájában évtizedek óta segíti a daganatos betegek rehabilitációját, a gyógytornászok képzését. A Gyógyulj Velünk Egyesületnek alapítása...
Harmadik szezonját kezdte meg a középiskolás amatőr focibajnokság, a Coca-Cola CUP. A Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai felügyelete alatt zajló tornára idén minden eddiginél...
A koronavírus-járványnak már abban a szakaszában tartunk, amikor bárki és bárhol fertőzött lehet. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy nem csak...
A szervezők és a résztvevők szeretettel várják a lovak és a lovassportok szerelmeseit egy rendhagyó, lovas majálissal egybekötött nyílt edzésre, 2015....
Az erős, egészséges társadalmaknak- mint a magyar – át kell tudni venni a nagycsaládoktól a gondoskodás felelősségét – szólt a közösségi feladatról dr....
Az Alapvető Jogok Biztosa hatósági feladatkörében eljárva kimondta, hogy Vácott, a Baba utcai bölcsőde megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy a fogyatékossággal...
Részvételi napokat hirdetnek szombattól jövő vasárnapig Miskolc MJV Önkormányzata és a vele együttműködésre lépett civil közösségek. A résztvevők ezzel a gesztussal...
A színésznő azt is kitalálta, hogy honnan legyen pénz a rendező melletti felügyeletet gyakorló fizetésére. Hernádi Judit őszintén beszélt Eszenyi Enikővel való kapcsolatáról....
Előre bocsájtjuk, hogy Szövetségeink jelen nyilatkozata figyelemfelhívás minden érintett felé a mára kilátástalan helyzetbe került, egyedi méretvétel alapján készülő gyógyászati segédeszközöket gyártó,...
Program Ezúttal a Budai-hegyekbe, a Hármashatár-hegyre szervez túrát az egyesület. A hegyen fognak sétálni, ahonnan fantasztikus a kilátás a fővárosra. A túra hossza...
Jó ha az ember eligazodik néhány idegen nyelven. Különben pórul járhat. Mondjuk úgy, hogy felül erre a kórházi szobabiciklire, s maga próbál eligazodni...
Abban az országban ahol Izaura felszabadítására képesek gyűjteni és polgárok ezrei még fizetnek is ne tessék semmin csodálkozni. A szomszédokból ismerős Kulka művész...