A fesztivál idei versenyprogramjába 28 kisjátékfilm, 13 dokumentumfilm,
valamint 10 animációs/kísérleti film került be.
A kivételesen ONLINE megvalósuló, ingyenes vetítéseken a
hazai alkotók munkái mellett iráni, orosz, spanyol, francia,
ukrán, indiai, török, amerikai és brazil filmeket is láthatunk majd.
A fesztivál – melynek idei hívószava a KÖZÖSSÉGBEN – ebben az évben
ONLINE kerül megrendezésre: a filmrajongók a szemle négy napja alatt
a Faludi Filmszemle YouTube csatornáján keresztül nézhetik meg a
versenyprogramot, illetve a Kitekintő szekcióba beválogatott
alkotásokat. A programba bekerülő angol nyelvű filmek eredeti
nyelven, a nem angol nyelvűek angol felirattal érhetők majd el.
A filmes kategóriák győzteseiről a Pavel Lungin, Radu Jude, Nagy
Dénes és Lázár Kovács Ákos alkotta zsűri dönt majd. Különdíjban
részesül a legjobb elsőfilmes rendezés, emellett a nemzetközi
ökumenikus zsűri, valamint diákzsűri is győztest hirdet majd a
fesztivál ONLINE díjátadóján. A Kitekintő szekcióban idén 70 filmet
nézhetnek meg az érdeklődők.
A fotós kategória zsűrijét Haris László, Gábor Enikő és Szamódy
Zsolt Olaf alkotják, akik az önálló művek és a sorozatok közül is a
legjobbakat díjazzák majd.
A vetítéseken kívül filmszakmai diszkussziókon, és a zsűritagokkal
való beszélgetéseken is részt vehetnek azok, akik bekapcsolódnak a
fesztivál programjába. A szemlével kapcsolatos részletek a Faludi
Ferenc Akadémia honlapján érhetőek el.
Kiadó: Jezsuita Rend
Mindig megadtuk a módját az ünneplésnek. Amikor a Déli Hírlap a 25. születésnapját ünnepeltük Sugár András a Westel vezérigazgatója volt a díszvendégünk....
Budapest, 2014. augusztus 19. — Az LG Electronics (LG) a berlini IFA 2014 kiállításon mutatja be legújabb monitor termékcsaládját, köztük a világ első...
„Európai minimálbért, és uniós védelmet minden magyar dolgozónak!” címmel az ATV Start című műsorának 2019. május 20. napján adott interjúban tévedésből...
Hillary Clinton egy rendkívül okos nő. Az Obama első ciklusában külügyminiszterként debütált a világpolitikában. Sikerült mindent felfordítania és sok nemzetközi feszültséget lecsillapítania. Minden...
A szociális tűzifa program keretében Borsod-Abaúj-Zemplén 253 település 342 millió forint támogatáshoz jutott. Mezőzombor vezetése élt a lehetőséggel, pályázatot nyújtott be a szociálisan...
Szerető családja fájó szívvel tudatja, hogy Juhász Csongor mesterszakács temetése 2018.09.26.-án szerdán 14.00 órától a mindszenti temetőben lesz. Juhász Csongor a miskolci vendéglátás...
Úgy tartják, lehet kutya nélkül élni, de nem nagyon érdemes. Aki szeretné megtapasztalni az önzetlen mindent felülíró szeretetet, ragaszkodást és hűséget tartson egy...
Igen egyszer már pórul jártak ezek a szép utcai díszkövek. Rendbe hozták valamennyit és fokozott figyelemmel őrzik. Egyébként máig se értem, miként lehetett...
Mindenki tudja, az átkosban épült sokat látott és megélt Technika Háza szorosan kötődött az áramszolgáltató vállalathoz. Az Émász vezérigazgatója nélkül ez az épület...
Lerakták a Lévay Gimnázium színháztermének alapkövét pénteken délután. Leghamarabb 47 esztendő múlva lehet felbontani az időkapszulát. Az alapkőletétele előtt hálaadó Istentiszteletet tartottak az...
Különleges helyzetekben különleges megoldásokra van szükség ahhoz, hogy mindennapi életünkből ne tűnjenek el nyomtalanul legalább azok az apró, hétköznapi örömök, amelyek...
Ez a szobor teljesen elhagyatott, talán a hajdani széplaki újságíró üdülő területén lehet. Körötte építkezés, s látszik, hogy útban van ez az alkotás....
Örömünkre szolgál, hogy az Újdiósgyőri Antikvárium és Régiségbolt kezdeményezésére, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának...
Forrás: YouTube képernyőfotó ujkelet.live A zsidó állam egyik legsúlyosabb tragédiájával végződött a tegnap esti Lag Ba’omer ünnepség a Meron hegyen, Simon Bár Jocháj...
barukh – 2023-03-02 apus… szólítja meg babus barukhot péntek reggel a konyhában miközben palacsintát süt magának reggelire igen? néz fel barukh a listából...
In memoriam: Dr. Palla Sándor Dr. Palla Sándor 1954. december 2-án született Gyöngyösön. Középiskolába Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumba járt, majd Debrecenbe került...
A Szupermenta évindító terméktesztjén 34 mogyorókrémet vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, 17...
Hónapok óta hiánycikk a belső fül gyógyíthatatlan betegségének, a Méniére-betegség tüneteinek enyhítésére szolgáló készítmény Magyarországon. A betegség több ezer embert érint az országban,...