SzántóGráf » Zsaruhírek » Az ügyészség visszautasítja azokat a politikailag motivált feltételezéseket, hogy törvénysértően vagy szakszerűtlenül járt volna vagy járna el az un. csengeri örökösnő ügyében
Az ügyészség visszautasítja azokat a politikailag motivált feltételezéseket, hogy törvénysértően vagy szakszerűtlenül járt volna vagy járna el az un. csengeri örökösnő ügyében
Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda különösen
nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt folytatott
nyomozást. A nyomozás során a történeti tényállás egészét
vizsgálták. Mivel arra derült fény, hogy a terhelt nő az örökség
meglétével kapcsolatban Kósa Lajost is megtévesztette, őt – egyes
közéleti szereplők állításával szemben – a nyomozás során tanúként
kihallgatták. Mivel azonban kára nem keletkezett, így az ügyben nem
szerepel sértettként.
A nyomozó hatóság az eljárásban hivatalból vizsgálta az egyéb
bűncselekmények esetleges megvalósulását is, azonban a nyomozás
ezekre vonatkozó adatot nem tárt fel.
A nyomozást befejezése után az ügyben a Mátészalkai Járási
Ügyészség nyújtott be vádiratot a Mátészalkai Járásbírósághoz.
A vádirat tartalmazza az egyes közéleti szereplők által megjelölt
cég kapcsán az átutalás körülményeit és annak a pénznek a sorsát is,
amely a csengeri örökösnő bankszámlájára érkezett. Mindez
teljességgel beleillik a vád tárgyát képező csalássorozatba. A
csengeri örökösnő későbbi vallomásaiban, így a saját kezűleg írt
vallomásaiban maga is cáfolta azt, hogy az ügyben felmerült kft-től
kapott pénzt más személynek vagy más személy megbízottjának adta
tovább és csupán ezen személy kérésére ismerte el utólag a
tartozást. A nyomozás egyéb bizonyítékai is cáfolták a terhelt nő
saját maga által is visszavont nyilatkozatait. A nő arra
hivatkozott, hogy ezeket a valótlan állításokat külső befolyásra
tette.
Az ügy bírósági szakaszban van. A bizonyítási cselekményekről és
büntetőjogi felelősség kérdéséről a bíróság fog dönteni. A
büntetőeljárás során feltárt tények a bíróság nyilvános ülésein,
tárgyalásain megismerhetők.
Kiadó: Legfőbb Ügyészség
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 15 éves, mezőkövesdi lány eltűnése ügyében. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság 05060/14501/2020. ideiglenes számon, körözési eljárás...
2026. 04. 30., cs – 11:41 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lopás bűntett miatt folytatott nyomozást az Ózdi...
Az edelényi rendőrök elfogták azt a férfit, aki 16 esetben lopott vagy próbált meg lopni pénzt és különböző értékeket nyitva hagyott járművekből, ingatlanokból....
2019. 05. 14., k – 10:12 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Dr. Kalapos István r. ezredes, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője 2019. május 10-én tartott komplex...
Kedves Barátunk! Az év végéhez közeledve szeretnénk egy pillanatra megállni, és megköszönni Neked az elmúlt évet. Mindaz, amit idén közösen elértünk, nem valósulhatott...
.Ha kedd, akkor törvényszék. Hála az égieknek, a járvány helyzet miatt elmaradt tárgyalások menete felgyorsult. Egy héten belül kétszer is a bírói pulpitus...
A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott....
Miskolci nyugdíjas klub tagjai hallgathattak előadást az úgynevezett unokázós csalásokról és kivédésének lehetőségeiről. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya tartott előadást Miskolcon, 2019....
Sorfallal búcsúztatták kollégái 39 év szolgálat után Leskó András alezredest, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetőjét – írták a Magyar Rendőrség Facebook...
A szerencsi rendőrök egy napon belül elfogták a két prügyi férfit. A Szerencsi Rendőrkapitányságon egy helyi bevásárlóközpont feljelentése alapján indult eljárás, mivel 2019. szeptember...
A miskolci rendőrök négy napon belül elfogták azt a rablót, aki erőszakkal vette el egy idős asszony táskáját. Rablás bűntett miatt folytat nyomozást...
2022. 03. 21., h – 09:50 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bár azt mondták a rendőröknek, hogy a keresett edelényi férfi nincs otthon, az...
2022. 06. 16., cs – 10:48 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Egy rossz döntéssel elveheted az ember életét, egy jóval megmentheted! Ez volt a...
2020. 05. 22., p – 12:37 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Prostitúciós tevékenységre közvetítettek fiatal nőket, a borsodi rendőrök elfogták őket. A Borsod-Abaúj-Zemplén...
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Miskolcon, a Szentpéteri kapuban 2020. október 4-én 20 óra 40 perckor. A helyszínelés elsődleges adatai szerint...
Igaz, hogy eltelt csaknem nyolc esztendő, de máig sem sikerült elérni a per újra felvételt. Mint ismeretes 2017. november hatodikán két miskolci önkormányzati...
2026. 02. 27., p – 10:16 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Az encsi rendőrök a súlyos bűncselekmények megelőzése és a körözött személyek felkutatása érdekében tartottak...