
A múlt homályából – amikor a kaszinó megnyílt – a DH albumából


Merő kíváncsiságból unokámat próbáltam kifaggatni – úgy 10 esztendeje – hogy mi lehet a régi házak udvarán álló kettős vaskorlát. Egyébként máig is...
Már elsírtam, hogy számomra családilag nem jól alakult az óév. Közben az év harmadik negyedében szinte csaknem egy időben hunyt el Bekes Dezső...
Aki nem tudná ez volt az első miskolci villanyrendőr. Mint egy kétlapos gázrezsó tele gombokkal ezen váltották a színeket. Mivel a csaknem szemközti...
Tegyük fel, hogy a stadionnál kisétálunk az Andrássy útra, lemegyünk a mozgólépcsőn, majd körülbelül 7-8 perc múlva felbukkanunk a Széchenyi utcán úgy, hogy...
Az ajánlott filmek 2008-ban készültek Miskolcon a Megyei (akkor még nem vármegyei) Kórházban. Ezek a riportfilmek mutatták be az akkori gyógyító munkát minden...
Kikotyogom – az előzetes tervek szerint a Miskolci Zsidó Múzeum baráti köre legközelebb október 26.án találkozik a hitközség nagytermében. Okulva az első előadás...
Eljön az idő, amikor élesebben emlékszünk a fél évszázaddal korábbi történésekre, mintsem arra, mit is reggeliztem ma. Kopik a biológiai merevlemezem, viszont...
Eljött a selejtezés ideje. Lomolok. S ezerszámra kerülnek elő olyan dokumentumok, amelyek még mások számára is érdekesek. Lehetnek. Például ez az újság tervezett....
Jó ha az embernél mindig van fényképezőgép. S ha valami különöset látok azonnal rákattintok. Mint most is, ezt Budapesten az Abovo kiadó épületénél...
Különös, de a miskolci főutcán mára már valamennyi üzlethelyiség profilt váltott. Talán ez a kevesek közül való amelyik megőrizte az eredeti funkcióját. Ez...
Valamikor régen imádtam fotózni. Jobban mint mostanában. Amikor a fényképezés még nem volt ilyen egyszerű mint mostanában. Ma már mindenki kattintgat a mobiljával...
Az első szabad választások előtt a Déli Hírlap is csatlakozott a választási kódexhez. Ennek az volt a lényege, hogy nem adunk helyet a...
A halászlé amolyan ünnepi étel. Igaz, mostanában már kockából és bolti sűrítményből is kedvünkre valót kotyvaszthatunk. Ám az igazi unikum a bográcsos, vagy...
Öné lehett ez a Skoda 1000 MB – mindössze három ezer forintért. Hiteles, tökéletes modell. Skoda gyári múzemi darab. Amíg a készlet tart...
Megleptek, egy kedves ismerősöm előbányászta ezt a régi Ország-Világot. Aki nem tudná, hadd büszkélkedjek el ezzel. Szóval a hetvenes évek derekán még a...
Amint a mellékelt képekből láthatjátok, az idén júliusban a Magyar Földrajzi Társaság nekem ítélte a Teleki Sámuel emlékérmet, amelyet szeptember 7-én...
A hét közepén kora reggel háborús kép fogadott a Kazinczy Ferenc utcában. A járdán halomban állt szemét és a törmelék. Első látásra azt...

