Ki az úr a háznál – a rendőrségi rendszergazda dönti el mi a lényeges – vajon ki hiszi ezt el ?
Írta: Szántó István · 2024.04.11.
Míg élek nem nyugszom bele. Tőzsér Ildikó bíró hamis váddal, felbujtott tanúkkal elítélt. Akár el is felejthetném, de nem tehetem. Szinte naponta sorsszerűen kiugrik egy egy levél az aktából, figyelmeztetőül. Ez a feljegyzés mindennél többet mond, szinte árulkodó, hogyan is működik a miskolci járásbíróság gépezete.
Lám a bírónő átír a miskolci rendőrségre mert szerinte is ott a gyermekmeghallgató szobában rögzített anyagból 45 percet elsikkasztottak. Feketén fehéren kiszámolható, hogy ezt a háromnegyedórányi felvételt nem mentették le nem adták át sem az ügyésznek sem a bírónak. Na meg az is kitetszik, hogy a felvétel és a jegyzőkönyv nem ugyanaz. Belejavítottak. Dícséretére szóljon, a bírónő mi mást tehetett választ magyarázatot kért erre a nem normális jelenségre.
Bemásolhatnám, Búzásné Faragó Edit, aki engem az ügyvédemmel kitessékelt a szobából, hogy bezárkozhasson a felbujtott tanúval – akit mellesleg a törvényszéken kizártak a hazudózása miatt – s közösen korrigálják a jegyzőkönyvet. Nos, erre a bíróság a következő választ kapta a rendőrségtől, sajnálják de a rendszergazda azt kapta feladatául, hogy csak a lényeges részeket másolja ki. Figyelem, a miskolci kapitányságon a rendszergazda a legfőbb úr, ő dönti el, hogy mi a lényeges és a lényegtelen. Így aztán annak a 45 percnyi anyagnak amit elsikkasztottak – nem véletlenül – már lőttek. Engem meg elítéltek.
Köszönhetem a rendszergazdának. Nem hiszem el, hogy ő lenne a ludas…..
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökévé kedden az Országgyűlés. A parlament megválasztotta a testület…
Pályázati ellentmondásokról, összeférhetetlenségi kérdésekről, a LinkedIn-tiltásról és a saját Facebook-profiljáról egy Holokauszt-túlélő család sarjának elküldött „nácizó” és „gyerekgyilkosozó” üzenetről is…
A fővárosi „mágnásfertály” egyik legszebb épületébe, a Wenckheim-palotába látogat a Gyógyulj Velünk Egyesület csapata október 1-jén. A palotavezetést követően a…
A Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának a szakmai szervezetek delegáltjai nevében Kovács Tibor ismertette, hogy kiket ajánlanak jelölésre,…
Várja az aktív dohányosok jelentkezését ingyenes komplex tüdőegészség-programjára az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet. A program részeként alacsony dózisú CT-vizsgálatra (LDCT),…
Egész napos emlőegészségügyi programot rendeznek 2026. október 3-án a budapesti Árkád Bevásárlóközpontban. A Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikája…