Kedden olvasható az Inform mindhárom lapjában  az Északban, a Naplóban és a Keletben a dr. Boross Péterrel készült interjú. A képeket Kerényi László kollégám készítette. Valamennyi nem kerülhetett be a lapba ezért a kimaradtakat itt a galérián megnézhetik.

Közbe  remélhetően elkészül az interjúkötet is Boross Péterrel. Abban bízva, hogy lesz még olyan kuriózum ami még mindannyiinkat érdekelhet az Antall kormánnyal kapcsolatban. Boross Péter véleménye, világlátása figyelemreméltó. Az első beszélgetésünkkor megtapasztaltam -akad még olyan érdekesség az akkori szép időkből ami minket érdekelhet.

Ezzel kapcsolatban említem – a Gyurcsány szabadon interjúkötet ami elég szabadosra sikerült – vagy szabad-szájúra szépen fogy géniusz, Libri és Alexandra üzletekben kapható. Jelezzék ha elfogyott. Országosan keresett lett.

Miközben a bajnai mesterhazi renoméja süllyedőben Gyurcsányé emelkedik. Ez annak is köszönhető, a múlt szédítő iramban szépül meg, esetleg romlik a memóriánk vagy kezdünk megvilágosodni ki is lehet igazából a mostani kormánypárt egyetlen lehetséges kihívója.