Egy városi rendőrkapitány észreveszi – szolgálaton kívül – hogy egy fiatal útonálló egy idős nőt kirabol. A tiszaújvárosi főrendőr kiugrik a kocsijából és üldözőbe veszi a nála húsz évvel fiatalabb senkiházit. Nyolcszáz méteres üldözés után utoléri és megcsípi. Az amerikai kollégája aligha tepert volna, céloz lő és talál. S most ezen megy a vita – a laikusok és a hozzáértők körében – hogy mi a helyes megoldás.
Mindegy, a lényeg, hogy a tiszaújvárosi kapitány visszaadta az emberek bizalmát a magyar rendőrség iránt. Remélem kitüntetik, elismerik a teljesítményét. Ő ugyanis megtehette volna, hogy felcsörgeti a kollégáit és riasztja őket. De, nem ezt tette. Jó érzés lehet számára ez az alkalmi dicsőség. Büszke lehet magára, hiszen másként néznek majd az öregre a beosztottai. Minden joga meg lesz rá, hogy helyretegye az állományt, ha nem hozzá hasonlóképen reagálnak az ilyen bűncselekményekre.
Ehhez a teljesítményhez persze az is kellett, hogy a kapitány jó formában legyen. Emlékezzünk arra, amikor a néhai Forgács László az ORFK akkori vezetője elrendelte a főrendőrök kőtelező teljesítmény felmérését. Mintha ma lett volna, látom Kiss Ernő tábornok urat – igen Őt aki oldalba vizelte a Teve utcai rendőrpalotát, majd nem ismerte el a karambolját – klottgatyában lihegve zihálva rója a köröket egy nagy sportpályán. Majd ugrani készül – hármast és távolt – de csak nem sikerül elrugaszkodnia. Talán ennek az eredménye, hogy eltűntek a testületből a pockos, pocakos ólomlábú zsaruk. Felvételi követelmény ma már a sportos alkat, a jó kondíció.
S ez így természetes , mivel a természetes ellenfelek is gyúrnak. Kint és a rácsok mögött egyaránt.
Emelem a kalapom a tiszaújvárosi kapitányságvezető előtt. Járna is neki egy ajándék bérlet a legközelebbi konditerembe.
Fogadjunk, hogy hamarosan valamelyik kereskedelmi tévében fogja elmondani, mit gondolt abban a kritikus pillanatban és hogyan döntötte el, hogy ringbe száll .
szantograf.hu
