Szegedi Laci gyorspostája – üzenet a betörő urnak

Mivel mélységes aggodalom tölt el egészségi állapototok iránt, ezért szeretnélek titeket az alábbi, féltő szeretettel megfogalmazott információkkal ellátni:
Ha esetleg úgy alakul, hogy ártatlanul, méla ténfergéseitek közepette előbb totál jóhiszeműen beoldalogtok a ház (kulccsal-kóddal zárt) kapuján, majd csupa szívjóságból, a jogkövető polgár mintapéldányaként feltöritek a két, folyosót lezáró vasrácsot, majd totál véletlenül pont beleesik a kezetekben lévő álkulcs a lakásajtón lévő, két biztonsági zárba, és a naiv érdeklődés az ingatlanunkba vezet titeket, kérlek, nagyon vigyázzatok!
A konyhapult alatt lévő fiókban kések vannak, hegyesek és élesek. Mindegyikre ragasztottam cetlit, amely eme eszközök testi épségre, sőt, emberi életre veszélyes voltát hirdeti, de ha dacára ennek megvágjátok az ujjatokat, és kiserken a kis véretek, természetesen kész vagyok a kórházi számlát állni. A fürdőszobában vegyszerek vannak, ne igyatok bele, kérlek! Azok a fura kis páros lyukacskák a falban konnektor névre hallgatnak, áram szaladgál bennük, ezért ha mondjuk két hajcsat segítségével belenyúlnátok, bizony megrázó élményben lesz részetek, de ugye dögöljek meg, minek csatlakoztam a civilizációhoz, ha az ilyen veszélyeket rejt a békés betörők számára. A tűzhely mellett úgynevezett gyufa található, ami meggyújtva tüzet okozhat, és leég tőle a szemöldök, ne játsszatok vele – ígérem, hamarost kovakőre térek át, azzal sokkal nehezebb piromániáskodni, igaz, azt meg a lábatokra ejthetitek, és putyu lesz a vége.
Az asztalok sarkára szivacsot ragasztottam, be ne verjétek a derekatokat, amikor a tévémet cipelitek ki az ajtón. A laptopon friss a vírusirtó, naprakész minden szoftver, használjátok egészséggel, a bankkártyákra pedig ráírtam filccel a PIN-kódot – de ha megadtok egy számlaszámot, előre át is utalom az összes pénzemet.
Remélem, tudtam segíteni – egyúttal hadd hívjam fel a drága figyelmeteket, hogy az új Büntető törvénykönyv szerint, ha ezt a látogatást mondjuk ma éjszakára időzítitek, amikor én is otthon leszek, akkor jogom van darált húsra verni azt a hülye fejeteket, és meg is teszem!
(és nem, a borlopásra nem arányos válasz a tolvaj halála, de ne essünk már át a ló másik oldalára sem, és az én elzárt, privát tulajdonomban “csemegéző” tolvaj által, saját jogsértő és mélyen ostoba magatartása miatt szerzett sérüléseit ne írják a számlámra)

 

Sz.L.