Dr. Mengyi Roland elmondta, hogy a kormányzat a rezsicsökkentés részeként gondolt a rászorultak tűzifához juttatására. A szervezése már októberben elkezdődött. A településekhez már megérkeztek az anyagi források. A segítség kettőszázötvenhárom községet érint – csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, háromszáznegyvenkét-millió forint értékben. A szerencsi, szikszói, tiszaújvárosi térségben harminc önkormányzat közel 60 millió forintot kap.
A szociális tűzifa program keretében Borsod-Abaúj-Zemplén 253 település 342 millió forint támogatáshoz jutott. Mezőzombor vezetése élt a lehetőséggel, pályázatot nyújtott be a szociálisan rászorultak segítése érdekében. A faosztás bejelentésén részt vett dr. Mengyi Roland, országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke.
A Belügyminisztérium támogatásra érdemesnek tartotta a beadványt. Mezőzombor lakosságának mintegy fele, azaz háromszázhetven család tartozik a szociálisan rászorulók közé, a tűzifát illetően 314 m3 vásárlására nyílt lehetőség a megítélt 5,2 millió forintból. A jó hírt csütörtökön jelentették be a község polgármesteri hivatalának udvarán.
„Fontos megjegyezni hogy a novemberi, második nagy rezsicsökkentés már 20 százalékos megtakarításként jelent a lakosságnak, és mintegy százezer forintot hagyhat egy átlagos családnál. Ha ehhez hozzátesszük a tűzifát, továbbá a téli közmunkaprogramnak a szervezését, akkor úgy vélem, mindent megtesz a kormány a családokról gondoskodás érdekében” – hangsúlyozta dr. Mengyi Roland.
Radó Béla mezőzombori polgármester arról adott tájékoztatást, hogy a képviselő-testület döntött a támogatottak jogosultsági köréről, ennek alapján a gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok mindegyike, illetve a hetven éven felüli, lakásfenntartási támogatást igénybe vevő személyek kaphatnak téli tüzelőt.
A támogatásból az Északerdő Zrt.-től vásárolják meg a tűzifát, a szállítási költséget, illetve a rászorulók felé történő kiszállítás díját magára vállalja az önkormányzat. Ez cirka másfélmilliós kiadást jelent, ugyanakkor a támogatottaktól nem kérnek, de nem is kérhetnek ellenszolgáltatást.