Nekem az idei év a megújulás éve. Nem csupán azt fogadtam meg, hogy minden régi kacattól megszabadulok, de azt is, teljesen új életet kezdek. Ez nem csak azt jelenti, hogy a fizikai világomban teszek rendet, hanem a lelkemben is. Igen kérem, lehet irigyelni. Mert az elhatározásom szilárd és tudom, mit akarok.
Olvasom a fengh shui és a különféle asztrológiai tanácsokat…. ne nevessenek kérem, az aktuálisak közül minden a rendteremtésről szól. Talán nem véletlenül. Azt mondják, ha saját környezetünkben, kapcsolataikban, üzleti ügyeinkben megszületik a rend, akkor az visszahat a lelkivilágunkra is és fordítva…. vagyis miután sikerül legbelül rendet teremtenünk, a világ is velünk változik.
Vagyis mindenki kezdje el a selejtezést, szabaduljunk meg a nem használt dolgainktól, persze gondoljunk arra, hogy biztos van köztük olyan, ami másoknak még örömet szerez.
A napokban el is kezdtem a nagy tavaszi lomtalanítást. Az új életembe, az új lakásba semmi olyat nem viszek, ami eddig a gardrobok és ládikák mélyén pihent, de évek óta elő sem vettem őket. Ott vannak mindjárt a női táskák. Amikor szelektálok, bizony meg kell keményíteni a szívem, mert a táska olyan, mint a férfiaknak a nyakkendő. Sok van belőle, de többnyire ugyanazt a kettőt, hármat kultiváljuk.
Jajj, bocsánat, érdekel ez egyáltalán valakit?
Mert igaz, hogy a megújulás nekem a fizikai valóban bekövetkezett változásokat is jelenti, de nem ez a minden. Ez csak a kezdet. Azt szoktam mondani, hogy akinek nincs rend az udvarán, a szekrényében, a házában, annak a fejében is zűrzavar uralkodik.
S hogy mit teszek? Egyelőre csak annyit, hogy hangtalanul telekiabálom a világot a vágyaimmal. Csak meghallja valaki, csak segítenek az égiek és földiek….
Mert szeretném, ha ez a tavasz nem olyan lenne, mint a többi. Azt akarom, legyen erőteljes, határozott, fényes, napos, vidám…. valóban hozza el a megújulást. Másoknak is. Mindenkinek.
Nagyon jó lenne, ha a tavasz képes lenne fordítani a világ, az ország dolgain. Ha kell, állítson mindent feje tetejére…. onnan is könnyebb lesz talpra állni, mint az apátiából, ami most uralkodik az embereken. Az az óhajom, hogy a tavaszi szél fújja ki a fejekből az áporodott, poshadt gondolatokat, a múlt felé fordulást, hogy az arcokról szárítsa le a könnyeket, hogy egy jó tündér dúsan terített asztalt varázsoljon az éhezők lakásába, hogy rakjon fedelet a hajléktalanok feje fölé… arra vágyom, hogy az embereket végre egyformán ítéljék meg, ne legyenek köztünk különbek és még különbek, feketék, fehérek , sárgák… zsidók, romák, katolikusok, buddhisták…soroljam? Jó lenne, ha a tisztába tudnánk tenni a dolgainkat, ha új lappal indulhatnánk, s ha a májusi eső még az utolsó csepp sarat is eltüntetné az útról, amin járnunk kell.
