155 ezer évnyi beszélgetés a Telekom mobilhálózatán  – Márciusban ünnepeljük a magyarországi GSM szolgáltatás elindulásának 20. évfordulóját

20 éve, 1994 márciusában indult el Magyarországon a GSM szolgáltatás. A két évtized alatt csak a Telekom ügyfelei mintegy 155 ezer évnyit beszélgettek* és 9 milliárd SMS-t küldtek. Dióhéjban digitális térnyerés, majd robbanásszerű adatforgalom-növekedés. Ma már 4G-n hasít a net a mobilunkon.

20 év alatt a mobiltelefonos kapcsolattartás és élménymegosztás életünk meghatározó tevékenységévé vált, egyre nagyobb szeletét foglalja el mindennapjainknak. A mobiltelefon térhódítását és meghatározó szerepét jól mutatja a jelenleg több mint 11,5 millió mobil-előfizetés Magyarországon. Ha összeadjuk azokat a perceket, amelyeket a Telekom (és jogelődjei, a Westel, a Westel 900 és a T-Mobile) ügyfelei 20 év alatt beszéltek*, hihetetlennek hangzó számokat kapunk eredményül: Összesen körülbelül 81,6 milliárd percnyit beszélgettek, ez 1,36 milliárd órát tesz ki, ami egyenlő 155 ezer évvel, mindemellett mintegy 9 milliárd SMS-t váltottak egymással a Telekom mobil ügyfelei.
A már digitális alapokon nyugvó GSM rendszernek számos előnye volt az analóg NMT 450-hez képest, ilyen például a jobb minőségű beszédkódolás, a lényegesen nagyobb hálózati kapacitás és a páneurópai, majd világméretű nemzetközi roaming lehetősége. A mobiltelefon szolgáltatás bevezetésekor  kizárólag táska méretben  elérhető, 4 kilogramm súlyú mobiltelefonokat ebben az időszakban felváltották az első kisebb méretű, már zsebben is elférő mobilok.
A GSM rendszereken, így a legnagyobb mobilszolgáltatónak az Ericsson által szállított hálózatában is, kezdetben még csak hangalapú szolgáltatásokat és rövid szöveges üzenet szolgáltatást (SMS) lehetett nyújtani, a csomagkapcsolt  adatszolgáltatások – a rádiós adatátviteli technológia fejlődésével – csak az ezredforduló után indultak diadalútjukra.
2001-ben a mobilinternettel elérhető sebesség 9,6 kbps volt. A Telekom 4G hálózatán ennél jelenleg 6250-szer gyorsabb adatletöltési sebességet lehet elérni, akár okostelefonon is. Egy sztenderd méretű DVD filmet az akkori technológiával 45 nap alatt lehetett volna letölteni, ma ez 10 percet vesz igénybe.
A mai mobilhálózatok, köztük a jelenleg legkorszerűbb és leggyorsabban fejlődő 4G rendszerű, a korábbiakhoz képest már szupergyors adatátviteli megoldásokat kínálnak, eleget téve a felhasználók gyorsuló ütemben növekvő adatigényének. Az Ericsson nemzetközi Mobilitási Jelentése szerint egy év leforgása alatt, 2012 negyedik negyedéve és 2013 negyedik negyedéve között, a globális mobil adatátviteli forgalom 70%-kal nőtt; a mobilinternet-előfizetések száma egyre gyorsabban nő és ez megalapozza az előfizetésenkénti átlagos adatmennyiség folyamatos növekedését is.

A következő 20 évben az okos eszközök és a gép-gép (M2M), gép-ember közötti kapcsolatok nagy arányú elterjedésével lépést tartva újabb generációs hálózatok szolgálhatják majd ki az előfizetések jelenlegi volumenének akár dupláját is. Az Ericsson kutatása szerint a 2014 és az azt követő időszak fogyasztói trendjeit előrevetítve az látszik, hogy az okostelefonon elérhető   alkalmazások és szolgáltatások iránti tömeges kereslet jelenik meg minden gazdasági szektorban és társadalmi csoportban, és ez alapvetően változtatja meg a mindennapi életünket.
A csatlakoztatott eszközök száma egyre nő, ezáltal új szolgáltatások bevezetésének lehetősége kerül előtérbe minden korcsoport és fogyasztói réteg számára. Ezért válik egyre fontosabbá a kiváló minőségű

 

 

szolgáltatások és pozitív hálózati élmény mellett a digitális írástudás és a biztonságosabb internethasználat széleskörű elterjesztése. Az új technológiák és infokommunikációs megoldások intenzív használata pedig hozzájárul az emberek életminőségének, a vállalkozások hatékonyságának és a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességének javításához.

Az Ericsson Magyarországról

A jelenleg közel 1700 főt foglalkoztató Ericsson Magyarország az ország legnagyobb, telekommunikációs és informatikai kutatással, szoftver és hardverfejlesztéssel foglalkozó vállalata, tevékenységében példaértékű az oktatás–alapkutatás–alkalmazott kutatás–ipari megvalósítás láncolata. A mobil hálózatfejlesztésben és modernizációban a Magyar Telekom legnagyobb technológia beszállító partnere, amely piacvezető megoldásaival biztosítja a mobilhálózat folyamatos magas színvonalú, biztonságos, költséghatékony és energiatakarékos mûködését. A szellemi centrum a technológiai fejlesztések és megoldások közvetlen előrevetítésével a Magyar Telekom stratégiai partnereként olyan együttműködések mozgatórugója, amelyek elsőegítik a vállalat és az iparág versenyképességének további növekedését.

A Magyar Telekomról

A Magyar Telekom Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója, amely a telekommunikációs és infokommunikációs (ICT) szolgáltatások teljes skáláját nyújtja, beleértve a vezetékes és mobil telefonos, az adatátviteli és nem hangalapú, valamint az informatikai és rendszerintegrációs szolgáltatásokat. A Magyar Telekom hálózatfejlesztési beruházásaival és szerteágazó innovációs tevékenységével igyekszik előmozdítani az új digitális  technológiák és infokommunikációs megoldások elterjedését és intenzívebb használatát.

 

 

 

*A Telekom (és mobil rádiótelefon szolgáltatást nyújtó jogelődjei) ügyfeleinek kimenő hívásaiból összeadódó perceket vettük számba.