Közel-keleten a helyzet változatlan. A palesztinok rakétáznak és az izraeli katonák pedig Gázában házról házra járva próbálják kifüstölni a rakétaindító bázisokat. A fejlett tömegkommunikáció jóvoltából ez a háború kétfrontos – a harctereken és a médiában egyaránt birkóznak egymással. A nagy kérdés ki lőtt vissza először.
A média tele az ártatlan, halott palesztin gyermekekkel, a vérző sebesültekkel. A mindenüktől megfosztott szerencsétlenekkel. Ha összeszámolnánk, hogy a világ mennyit költött a szembeálló felek felfegyverzésére, rögtön kiderülne ebből az összegből az egész Közel-kelet egy nagy paradicsomi édenné válhatna.
Aki valamennyire ismeri a régmúltat, tudhatja, minden amerikai elnök azzal kezdte a programját – létrehozza a béketervet, megvalósítja az ott élők nagy álmát – a nyugalmat.
Hiába kaptak Béke Nobel díjakat , a céljukat egyikőjüknek se sikerült megvalósítani. Valójában kezdek kételkedni, hogy akarják e a békét az ott élők. Vagy mivel ebben a feszültségben nőttek fel, ehhez edződtek nincs is más alternatívájuk.
Tények – Izrael mérsékelten, még saját katonáit is kockáztatva folytatja a benyomulást. Igyekeznek minél kevesebb polgári áldozattal járó rakétamentesítést elérni. Ám miközben a palesztinok még az ENSZ által védett iskolákba is kilövő állomásokat telepítettek és a kórházakat és a mecseteket is stratégiai célpontokká változtatták elkerülhetetlen a polgári áldozat. Mindkét oldalon komoly vesztességeket szenvedtek el idáig. El se tudom képzelni – a mennyben vagy a pokolban miként találkoznak majd az ellenfelek. Felteszik e a kérdést egymásnak – mire volt jó az öldöklés, az értelmetlen békétlenség. S ha végig gondoljuk – még nemrégiben Magyarország határai mentén is folyt a délszláv háború. A szomszédos Ukrajnában is pattanásig feszült a helyzet és a nagyhatalmak a világ csendőrei képtelenek kezelni a konfliktus helyzeteket. Putyin és Merkel egymás mellett szurkolt a foci világbajnokságon. Ha ott a szünetben se tudták megoldani, megbeszélni a felgyülemlett problémákat, akkor nagy a baj.
A képek – az izraeli elnök kezdetben minden gyászoló családhoz személyesen ment részvétet nyilvánítani. Nemes, szép gesztus, de hiábavaló. Tudjuk ma már hárman se győznék ezt a kötelező protokollt.
Továbbiak – Izraelben is élnek olyanok akik együtt éreznek a palesztinok gyermekekkel. Ők azok akik arab felirattal készítik a segélycsomagokat. A katonák meg kiosztják Gázában. Egy apró információ – a gáz, az elektromosságot, az üzemanyagot és minden egyebet Izrael biztosítja most is. Akár le is kapcsolhatnák , de nem ez a cél, nem lenne humánus.
Amiről nem beszélünk – szemérmesen – a háttérben ott van egy félkatonai szervezet, nevezhetjük terroristáknak vagy bárminek, nekik nem érdekük a béke. Nekik a harc a lételemük, Izrael elpusztítása és kimeríthetetlen az utánpótlásuk, fegyverben, lőszerben. A palesztin nép megszenvedi mindezt. S ennek a folyamatban senki nem látja a végét. Beláthatatlan.
Aligha érjük meg, hogy a két bibliai unokatestvérekként elkönyvelt nemzet egymás vállára borul.
Most jött a hír – Magyarországon többen is ajánlották, befogadnának nyaralásra sérült palesztin gyermekeket. Ugyanígy lenne igény mentálisan sérült izraeli gyermekek üdültetésére. Vannak katonacsaládok amelyekben megoldatlan a fiatalok őrzése. Sok határszélen élő gyermek betegedett bele az örökös szirénázásba és a bujkálásban az óvóhelyeken.
Mit mondjak , ha rajtam múlna itt lehetne összehozni azt a csapatot, az új generációt, akik majd egymással békében barátságban élnek. Egyszer. Ezer palesztin és ötszáz zsidó gyerek egy táborban megismernék egymást. S otthon elmesélnék a családban – egyikőjüknek se volt szarva és patája.
