XXVI. Fejezet
A Besenyői utca és a repülőtér –
“Akik repülőhalált szenvedtek a
repülésszeretetük…”
…………A Repülőtéri u. 7. sz. alatt találkozhatunk Miskolc sportrepülőterével, ami 15.000 m2 alapterületű,
és amelyet *1931-ben jelöltek ki a város északi mezőgazdasági területén. Csak kisgépek és helikopterek
leszállására alkalmas terület, füves kifutópályával. Ezt a repülőteret az Észak-Magyarországi motor nélküli
repülés lehetőségeinek biztosítására alapította akkor, a Magyar Aero szövetség.
A repülőtér kijelölésénél az akkori lejtőszelek emelő áramlatait kihasználó vitorlázórepülés, igényeit vették
figyelembe.
A vitorlázó repülőgépeket kezdetben gumiköteles indítással a különböző dombokról, majd később
csörlővel juttatták a levegőbe. A 60-as években központi döntéssel sok repülőteret szüntettek meg
az országban, így a megyei sportrepülés a miskolci repülőtéren összpontosult.*
Visszaemlékezvén a 60-as és 70-es évekre az augusztus 20. ünnepnapon, vagy a nyár egy másik vasárnapján
éveken át több alkalommal is tartottak itt Repülőnapot, amelyen a város apraja-nagyja részt vett, óriási tömegben.
Kötélkordon volt kihúzva addig a területig, ameddig a tömeg állhatott. Igazi népünnepély volt ez is, sok
vendéglátós a sátraikkal kitelepült, enni-innivalót árulva.
Színvonalas bemutatók voltak ezek, Szolnokról, Budapestről, más szocialista országokból is jöttek a helikopterek
vadászrepülők, sportrepülők, ejtőernyősök. Mi mindannyian a nyakunkat kitekerve néztünk felfelé, majd váratlanul
egészen alacsonyan egy villanás alatt húztak el a fejünk felett a vadászrepülők fülsiketítő zajjal, mindenki nagy rémületére.
Igazán élvezetes események voltak ezek is. Ma már ez sincs, annál is inkább, mert a repülőtér kb. 2/3 területét szintén
kisajátították ipari célokra. Ezáltal Miskolc repülőterének az esetleges jövőbeni fejlesztése már megkérdőjelezhető.
Az én apám is fiatal korában a 30-as évek elején,ennek a repülőklubnak az alapítója és a tagja volt.
Saját maguk építették meg a vitorlázó repülőgépeiket, amelyekkel a Sajókápolna-i dombokról a szelek szárnyán
elvitorláztak, mintegy kecses madár. Sok mindent mesélt nekünk erről a felejthetetlen, szavakkal leírhatatlan
hatalmas szabadságról és nyugalomról ott fent a magasban, nem is beszélve a gyönyörű kilátásról.
Ezt a Sajókápolnai repülőteret 1934-ben avatták fel. Ma hasonlóképpen, de sokkal kényelmetlenebb pozitúrában
a sárkányrepülők művelik ezt. Sajókápolnán ezeknek az “úttörő repülősöknek és pilótáknak” egy kedves volt
kollégám, aki szintén a repülés szerelmese volt V.S. építész és grafikus, a reájuk való visszaemlékezésként
tervezett egy Vitorlázó Emlékművet a 80-as években. Ezen emlékmű felállítása 1988-ban meg is valósult.
1990-ben megtörtént az ünnepélyes átadása is. Egy ég felé meredő oszlopról felszállni készülő, széttárt szárnyú
madár képében. Magával ragadó!
A talpazatán ezeknek a nagyon régen, és már nagyon-nagyon magasan a kék égen, mindörökre elszállt pilótáknak
a neveivel, akik repülőhalált szenvedtek a repülésszeretetük gyakorlása közben.
A közelmúlti látogatásom alkalmával szomorúság fogott el, ennek az emlékműnek az elhanyagolt
környezete, és a látogatottság hiányának tapasztalása miatt…….
