Érdekes a felállás – pontosabban a hozzáállás Gyurcsány Ferenc miskolci látogatásához a baloldalon. Latolgatják, hogy az itteni vizitje hoz e a konyhára annyit amennyit elvinne. Ki tudja? Szerintem az idő múltával egyre erősödik a népszerűsége. Minden politikus a választók amnéziájára épít. Mondván a mindent megszépítő meszesség csak használ. Hiszen tudjuk mindig jobbat várunk, mint amit végül kapunk, majd kiderül mennyire igaz amit most hablatyolok.
Tehát itt lesz Gyurcsány, nem költözik fel az Avasra de fut egy kört az övéi körében.
Akit érdekel, Gyurcsány szabadon című könyvem fogyóban van, egy két üzletben talán van néhány. Ez alkalomból lehet vele dedikáltatni.
Közben kíváncsian kérdezem, ki lenne a következő politikus akiről szívesen olvasnának és ki lenne az aki hajlandó lenne nyilatkozni ilyen mélységig mint ő tette.
Szántó István
Related article
Kevesebb bűncselekmény, eredményesebb nyomozások
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. évben végzett munkáját állománygyűlés keretében értékelte dr. Vereckei Csaba dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány szerdán. Az állománygyűlésen részt vett dr....
Bizony – kezdődik a hét – hajrá lányok fiúk – munkatársakat keresek
Újra itt a hétfő. Engem már a vasárnapi Delta gépi zenéje is sokkolt. Tudtam, másnap iskola, vagy meló. Szóval lenne néhány gondolatom amit...
Legalább egy éjszakára – megjelent a Miskolci Naplóban – ha álmodom csak itt vagyok otthon, itthon
Első emelet, 131 négyzetméter. Havi lakbérünk, előre fizetéssel 131 forint. Hosszú kapualj a Széchenyi útról egészen a lépcsőházig. Kovácsoltvas korlát, csupa márvány,...
Egy könyv amit sokáig rejtegettek előlem – barna és régi címeres – folyik a kacattalanítás
Rendezgetem a családi hagyatékot. Mi sem nehezebb szörnyűbb mint, hogy szemétre hajigáljuk mindazt az apró de szeretteinknek fontos tárgyakat amiket évtizedeken át őrizgettek....
Tudta – nem tudta – miért nem tudja – csúcson a BUX – szívjuk a szmogot – a nőknek se lehet drágább –
Történelmi csúcson zárt a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 32 099,05 ponton zárt hétfőn, ami...
Kaptam három forintot – a kissujamat sem mozdítottam érte – nagylelkűség határtalan
…1761 Szàmla (230821) àRFOLYAM KORREKCIò MIATT:+3,-HUF; Egy:+XXXXX93,-HUF; OTPdirekt Figyelem pénz állt a házhoz. Az OTP számlámhoz három azaz három forint érkezett árfolyam korrekció...
Na erre mondjuk , hogy egy f@szfej – sértődés ne essék – más igazán nem jut eszünkbe
Egy jól sikerült felvétel. Kettesben nem szívesen találkoznék a a fej gazdájával. ...
A régi villamosokról – a jobb kormányos miskolci buszokról – Kolozsváry István volt a vendégem
Kolozsváry István barátom évtizedekig volt a Miskolci Városi Közlekedési Vállalat műszaki igazgatója. Napi kapcsolatban álltunk, mert ugye ennél a cégnél a kifogyhatatlan témák...
Megkésett gyászhír az otthonból – két kép az Észak-Magyarország egykori munkatársairól
Nemrégiben egy miskolci szeretetotthonban volt dolgom az Eperjesi utcában. S ha már ott vagyok rákérdeztem, Boroczki Editkére, az Észak-Magyarország újságírójára, aki évtizedekig vezette...
Megújult a miskolc Napraforgó Óvoda
Több mint 165 millió forintból megújult az önkormányzati tulajdonban lévő Napraforgó Óvoda. A Gesztenyés utca 18. szám alatt található intézményben...
SEGÍTSÉGET ELFOGADNI IS TUDNI KELL – Bejrút a szomszédból
A bejrúti kikötőben történt keddi robbanás híre bejárta a nemzetközi sajtót. Az első találgatások és kéretlen mutogatások után lecsendesülőben a vita: ez bizony...
Elődjeinél gyakrabban él kegyelmi jogkörével Novák Katalin
Az elmúlt napokban nagy vihart kavart Novák Katalin köztársasági elnök azon döntése, hogy végrehajtási kegyelemben részesítette a Budaházy-ügy hét elítéltjét. Mi korlátozza az...
Több és több lesz a rákbeteg szerte a világon
A publikáció több tényezőt is sorol, ami miatt a következő években, évtizedekben ugrásszerűen növekedni fog a rosszindulatú daganatos betegségben érintettek száma. Ezek egy...
Örökbefogadási akció – miénk lehet a közterületi parlag – egy miskolci öregúr megelőzte a fővárosiakat
Időnként nem árt kitekinteni a világba. Ellesni, ellopni a jó ötleteket. Budapesten már egyre több kerületben tették lehetővé a közterületek örökbe fogadását. Az...
Április bolondja , május szamara – nem dívik a baráti lóvá tevés – jégkockás lett az udvarunk
Április elseje. Ilyenkor kora délelőttre már mindenkiből bolondot csináltunk. Ma már ez régen nem ennek a hónapnak a privilégiuma. Nekünk az egész esztendő...
Állnak már a pavilonok – perlekednek a kereskedők – a kenguru se ugrálna
Javában tart a karácsonyi vásár a miskolci főutcán. A megújult sétáló utcán. A kép fáziskésésben van, akkor készült amikor a bódékat rakták össze....
Évértékelő összügyészi értekezlet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen
2015. március 11. napján tartott évértékelő értekezletet a Megyei Főügyészség, melyen részt vett Dr. Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettes is. A 2014. évi...
RENDŐRÖK ELFOGTÁK AZ IDŐS NŐRE TÁMADÓ FÉRFIT
A buszvezető – aki korábban Irakban szolgált – azonnal lassított, majd kiszállt, és elkergette az elkövetőt. A rablónak nem volt szerencséje. A fedélzeti...