Drága jó uram, már azt hittem, Bástya elvtársat le se tojják. De, nem , mégse.Azelőtt kaptam jó néhány fenyegető névtelen levelet, mostanában viszont szóra se méltattak. Látom kezdek régi fényemben ragyogni.
Íme, a fenti boríték, friss most adták fel, jelentem a feladónak megkaptam, s minden sorát élvezettel olvastam.
A lényege – anonim hölgy vagy úr azt kérdezi, tudom e , hogy mit képzelek magamról.
Tudom – nem vagyok elájulva magamtól, de hát ez van.
Kéri, hogy szálljak le róla – különben feljelent becsületsértésért.
Megtenném, de nem tudom, kiről miről kell leugranom. Ha tudom – sejtelmem sincs már is leszálltam. Addig kétségek között vergődöm, vajon most kin vagyok rajta s hogyan szálljak le arról akit nem is ismerek.
Majd biztat – közöljem le nyugodtan – nos nem tudom mire gondol, megtenném csak nincs mit. Így aztán nem tudom bebizonyítani milyen tökös lennék.
Utóirat – hagyott a levélen ujjlenyomatot. Kimondom Ön nagyon bátor, akár csak jómagam. Sajnos nekem nincs olyan lenyomat bankom, adattáram az Önhöz hasonló Ano nevűek praclijairól. Így aztán nem is keresem, nem is érdekel. Vegye úgy, hogy leszálltam – bár nem emlékszem semmi rá fel szállásra. Vegye úgy, hogy megijedtem, inamba szállt a a sosem volt bátorságom.
Egy biztos megtisztelt – már érzem, Bástya elvtárs nincs elfelejtve. S ez jól esik.
Ha valaki mégis tudná, kinek a keze írása előre is köszönöm a segítséget.
