Fellázadt a pesti zsidóság a BZSH ügyvezető igazgatója ellen. A zuglói körzet tagsága aláírást gyűjt Schwezoff lemondatására. Jelenleg több ezren csatlakoztak az akcióhoz.
Ki tudja hanyadszor írom le Dávid életútját – már mint amit megtudhatunk róla. Tehát a szülei a csereklye család 1970 -ben települt át Szovjetunióból Magyarországra. Mamája Józsefet a moszkvai egyetemen – nem tudom melyiken, miért titkolják – ismerte meg. Simán átjöttek és igyekeztek beilleszkedni. A mama orosz akcentussal de jól beszél magyarul. Készséges és idáig mindenre válaszolt amit kérdeztem. Bár utoljára azt tanácsolta foglalkozzam mással. Udvariasan mondta, én ugyanígy feleltem, hogy most sajnos ez a téma. A kedves fia közszereplő lett, nekünk mindent tudni kellene róla és neki azt is el kellene mondania amit idáig bölcsen elhallgatott.
A mama szerint a fia születésekor betért, megmetélték. Korábban viszont azt állította, hogy Szovjetunióban ez szóba se jöhetett. A fia pedig amerikai izraeli betérésről nyilatkozott. A főrabbija meg emlékeztető betérésről beszélt – amit még a vallásban járatosak se értenek. Egy küldött S. Gyula úr ezt elmagyarázta: aki nem zsidó családban nő fel , s később betér annál szokásos ez az eljárás. A lényeg a Csereklye család a Wesselényi gimnázium szülői értekezletén felfortyant – ők nem zsidók, csak a fiúk ide jelentkezett. Erről Israel Taub az iskola vallási vezetője mesélhetne, hogy miként jutott be, de őt sajnos nyakon szúrta egy afgán, aki mint köjálos ellenőr bejutott az épületbe. Viktorról pedig semmi papír nem maradt az iskolában. Csak róla nem, a többieké megvan . Új momentum, aki mást állít bújjon elő.
Izrael budapesti nagykövete nem szól bele – de csak kimondta – náluk szóba se jöhetne egy tranvestita személy jelölése ilyen posztra.
Egyébként Viktor vagy Dávid és Császár Balázs főtanácsadó felbukkanása óta a BZSH vezetése saját sebeit nyalogatja. Az emlékmű, a sorsok háza vagy a Veritas ügy elfelejtős lett. Megeshet, hogy Schwezoff csak jó valamire?
Folytatnám , de majd holnap. Szólít az érettségi találkozó, aki még nem tudja 1969 – ben érettségiztünk a Földes Ferenc gimnáziumban. Akkoriban sose hallattunk a névadóról, fogalmunk se volt, hogy ki is lehetett Földes Ferenc. Ma már tudjuk részben. Scwezoffról meg már mindent tudunk, kivéve azt, hogy mikor sétál ki a Síp utcai irodából és mikor adja le a szobája kulcsait. Mert ideje visszamennie a barátaihoz az angyal báros bajtársakhoz.
Ha mégse tenné, hétfőtől a pesti hitközség tagsága kéri a törlését a nyilvántartásból. Ennyit mos egyszerre…
Ezt már olvasta?
No Image