Gyors netet kapnak a pénzükért a magyar internetezők

Magyarországon a felhasználók átlagosan havi 5300 forintot fizetnek a szélessávú internetért. Ez az árszint a szolgáltatók által kínált internetcsomagok díjainak átlaga alá esik, tehát a többség az átlagosnál olcsóbb csomagokra fizet elő. Ezért az árért azonban már viszonylag nagy letöltési sebességű internetet lehet vásárolni – mutat rá az Internetet.hu távközlési ár-összehasonlító portál. Az összeg önmagában alacsonynak számít Európában, az egy főre jutó GDP arányában azonban hazánk kisebb lemaradásban van. Az ország jóléti szintjéhez mért internetdíj tekintetében a világ 64 vizsgált országa között Magyarország a 25. helyen áll, megelőzve Lengyelországot és Romániát, de lemaradva Szlovákiától és Csehországtól.

Egy felhasználónak átlagosan csaknem havi 5300 forintba kerül a szélessávú internet, a globális piacvezető internetsebesség-tesztelő cég, az Ookla mérései alapján. Bár ez az összeg Európában alacsonynak számít, az egy főre jutó GDP-vel súlyozott érték tekintetében drágább Észak-, Nyugat-, illetve Közép-Európa legtöbb országához képest. A lista első három helyezettje Luxemburg, a szomszédos Ausztria és Dánia, ahol közel háromszor, másfélszer, illetve kétszer többet fizetnek a felhasználók a szélessávú internetért.

Az Internetet.hu 30 internetszolgáltató 300 csomagját figyelembe véve (http://www.internetet.hu/internet-csomagok.html) kiszámolta, hogy Magyarországon átlagosan 6000 forintba kerül egy szélessávú internetcsomag, amelyet összevetve a felmérés adataival az következik, hogy a felhasználók többsége az átlagosnál olcsóbb csomagokra fizet elő. „Ma Magyarországon havi 5300 forintból már akár egy 200 Mbit/s letöltési sebességű kábelinternet-csomagot is lehet vásárolni, ami kimagaslóan jó ár/érték aránynak számít, de már egy 10 GB adatforgalmat magában foglaló mobilinternet-csomaghoz is hozzá lehet jutni. Szóval ha hazai viszonylatban még drágának is tűnik ez az összeg, cserébe a felhasználók gyors hálózatokat kapnak, Magyarországon átlagosan több mint 32 Mbit/s-ot. A legjobb ár/érték arány megtalálása érdekében viszont minden felhasználónak érdemes összevetnie a lakókörnyezetében elérhető csomagokat” – hangsúlyozza Solt Ádám, az Internetet.hu távközlési szakértője.

A sebességhez viszonyított ár tekintetében az Ookla mérései szerint Magyarország a 8. helyet foglalja el a 64 vizsgált ország közül. A szélessávú internet havi költségének mediánját tekintve a magyar internetezők közel 300 forintot költenek egy Mbit/s-ért.

Az Internetet.hu adatai rámutatnak arra, hogy a hazai szolgáltatók által kínált internetcsomagok átlagos letöltési sebessége 23 Mbit/s. Ebből következik, hogy az Ookla által mért 32 Mbit/s átlagos letöltési sebességgel a felhasználók jelentős része magyar viszonylatban átlagon felüli sebességgel internetezik, miközben az átlagár alatti csomagokra fizet elő. „Állandó tanácsom mindenki számára, aki internetezik, hogy ha úgy gondolja, hogy túl magas árat fizet a szolgáltatásért, vagy nem elégedett annak minőségével, pár perc alatt meg tudja nézni az elérhető alternatívákat, és akár azonnal interneten meg is tudja rendelni őket. A szolgáltatón belüli csomagváltásra általában több lehetőséget is kínálnak a cégek, illetve a hűségidő lejárta után érdemes rögtön megújítani, vagy váltani, mert ezzel éves szinten több ezer forintot is meg lehet spórolni” – tette hozzá Solt Ádám.