Képzett, egykori kóbor kutyák dolgoznak az idősek otthonában
A nemzetközi állatjóléti szervezet, a Négy Mancs 2012-ben indította programját, melyben kóbor kutyákat képez ki beteg és hátrányos helyzetű emberek segítésére. A kutyák nagy sikerrel dolgoznak sérült gyerekek mellett, és most a programba bevont második idősek otthonában is jól szerepeltek.

A skizofréniával, Alzheimer-kórral és akut depresszióval küzdő betegeknek nagyon jót tesz a képzett kutyákkal való heti rendszeres találkozás. “Meg akarjuk mutatni, hogy az egykori kóbor kutyák ugyanolyan jó képességekkel bírnak mint szerencsésebb társaik, és hogy nagyon értékesek támaszt jelenthetnek számos rászoruló embertársunknak” – mondta Anca Tomescu, a romániai Négy Mancs kóbor állatokkal foglalkozó szakértője. A kóbor kutyák társasága a Négy Mancs trénereinek segítségével növelte az idősotthon lakóinak aktivitását, segítette csökkenteni az elszigeteltségüket, javította a közösségi kapcsolataikat, énképüket.

A most bevont bukaresti idősek otthonának mind a húsz lakója örömmel vágott bele a “Kutyák az emberekért” programba. Szemben a programba korábban bevont, 100 fős otthonnal, az itteni lakók a környék rossz infrastruktúrája miatt jobban el vannak szigetelve, így mindig nagy örömmel látják az egykori kóbor kutyákat. “Ez a program különösen kedves a számunkra, és nagyon sok szeretetet, energiát teszünk bele. Nagyon jó látni az idős emberek reakcióját és hogy milyen jó hatással vannak a kutyák a közérzetükre, jó látni, hogy milyen hatásos tud lenni ez a fajta terápia” – mondja Anca Tomescu.