Útravaló 2015 – Parázsfuvolácska az Operától minden újszülöttnek

Az év első fővárosi újszülöttjét köszöntötte a Magyar Állami Operaház nevében Ókovács Szilveszterjanuár 1-jén a Szent István Kórházban. A főigazgató a 2013-ban elindított hagyomány szellemében ismét a különleges ajándékot, az Útravaló-sorozat legfrissebb kiadványát adta át a babának, Papp Bence Gábornak és szüleinek.

“A Magyar Állami Operaház kiemelt feladatának tekinti a jövő nemzedékének kulturális nevelését és azt is, hogy a megszülető új magyar állampolgárocskákat az adószám és más technikailag fontos azonosítók mellett más is várja, amely egyből hazánk kultúrájához köti őket” – hangsúlyozta a főigazgató. Ennek szellemében indították el két éve az Útravaló c. válogatássorozatot, amely minden évben népszerű és a gyermekek alapműveltségében meghatározó szerepet játszó zeneművekből csemegéz.
Míg 2013-ban a legnépszerűbb magyar operákból és szimfonikus zenekari művekből,  2014-ben pedig az Opera együttesének, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának rádióközvetítéseiből válogattak az albumok zenei anyagához, az Útravaló 2015 immár egy DVD: a kiadvány a tavasszal nagy sikerrel színre vitt „kisgyermekoperácska”, Mozart Varázsfuvolájának magyar ötletre épülő gyermekváltozata, a Parázsfuvolácska Erkel Színház-beli előadását tartalmazza, amelynek cirkuszi elemekben is bővelkedő felvétele az MTVA szíves hozzájárulásával kerülhetett a 100.000 korongra. Az idei kiadványban Kovács Ákos zenész, dalszerző személyes sorai olvashatók a Parázsfuvolácska ajánlójaként.
A dalszínház a PromoBox segítségével idén is minden magyar újszülötthöz eljuttatja az Útravaló DVD-t határainkon innen és túl, idén külön figyelve arra, hogy a külhoni magyar állampolgárok gyermekei akár visszamenőleg is hozzájussanak a kiadványhoz.

Útravaló2015

W. A. MOZART–LACKFI JÁNOS: PARÁZSFUVOLÁCSKA

Szövegíró: Emanuel Schikaneder
Fordította: Harsányi Zsolt nyoman Blum Tamás es Fischer Sándor
A keretjáték szövegét írta: Lackfi János

Rendező: Toronykőy Attila
Díszlet- és jelmeztervező: Juhász Katalin
Koreográfus: Bakk Rebeka
Légtorna specialista: Vincze Tünde

Karigazgató: Strausz Kálmán
A gyermekkar vezetője: Gupcsó Gyöngyvér

Karmester: Köteles Géza
Sarastro: Cser Krisztián
Tamino: Megyesi Zoltán
Az Éj kirájnője: Hertelendy Rita
Pamina: Szemere Zita
Papageno: Gradsach Zoltán
Papagena: Zavaros Eszter
Monostatos: Dekan Jenő
Porondmester: Busa Tamás

Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Ének-, Zene- és Gyermekkara, valamint a Baross Imre Artistaképző növendékei.