Minden eddiginél nagyobb civil összefogás a IX.  Európai Méhnyakrák Megelőzési Héten

Idén 2015. január 24-30. között kerül megrendezésre az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét. Ez alkalomból a Mályvavirág Alapítvány, a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért közös akcióra hívta Magyarországot. Budapest mellett közel 40 település csatlakozott a felhíváshoz.
Európában a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 éven aluli nők körében. Magyarországon Európa viszonylatában is súlyos a helyzet, a probléma nagyságát jól mutatja az is, hogy évente mintegy 1.000-1.200 méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak és közel félezer halálesetért tehető felelőssé a betegség.

A nőgyógyászati szűrővizsgálattal lehetőség nyílik arra, hogy időben felismerjék a rákmegelőző állapotot, és ezáltal megakadályozható a méhnyakrák kialakulása, védőoltással pedig jelentősen csökkenthető a rákmegelőző állapotok kialakulásának kockázata is.

A mályvaszínű gyöngy kap központi szerepet 2015-től
„A megelőzési héthez kapcsolódó kezdeményezésünk célja felhívni a nők figyelmét a méhnyakrák megelőzés jelentőségére. A kampány szimbóluma a mályvavirág gyöngy, amely a HPV elleni védelmet szimbolizálja, a méhnyakrák megelőzés melletti elköteleződést fejezi ki. Bízunk benne, hogy e jelkép a méhnyakrák elleni fellépés szimbólumává válhat, és minden évben, ezen a héten valamilyen aktivitást indít majd el az országban.” – emelte ki Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke.

Budapesti programok
A Megelőzési Hét alkalmából a Mályvavirág Alapítvány 2015. január 24-én Budapesten az Allee Bevásárlóközpontban egész napos programsorozattal várja a látogatókat. A rendezvényt Király Nóra, Újbuda egészségügyért és közbiztonságért felelős alpolgármestere nyitja meg.

„Maximálisan támogatom ezt a kezdeményezést, hiszen ma még Magyarországon az emberek többsége csak akkor fordul orvoshoz, amikor tüneteket észlel, de sok esetben akkor már késő. Úgy gondolom, egy nőnek egész életében kötelessége vigyázni magára, nemcsak saját, de a családja érdekében is, hiszen kismamaként éppúgy szükség van rá, mint nagymamaként.
Családanyaként és hivatásom gyakorláskor is az egészséges táplálkozást, a sportot és a megfelelő tájékoztatást tartom kulcsfontosságúnak a betegségek megelőzéseként, ezért – mint a kerület egészségért is felelős alpolgármestere – a jövőben egészségmegőrzési tanácsokkal, egészségügyi szűrésekkel, felvilágosításokkal gazdagított szabadidős sportrendezvényeket szeretnék szervezni, különösen a nők és a családok részére. Arra bíztatom a hölgyeket, hogy rendszeresen vegyenek részt a szűrővizsgálatokon, ne halogassák azt, hiszen ezért a kis kellemetlenségért talán az életét kapja cserébe.” – hangsúlyozta Király Nóra, Újbuda egészségügyért és közbiztonságért felelős alpolgármestere.
A rendezvényen megtekinthető Fábián Évi fotóművész méhnyakrákból gyógyuló és gyógyult nőkről készült fotókiállítása
A gyöngyÖZÖN program keretében a kiállítás mellett elhelyezett egyedi próbababáknál a látogatók szimbolikusan is kifejezhetik a HPV elleni védelemben való elkötelezettségüket, ha bedobnak egy-egy mályvaszínű gyöngyöt a babák hasi részébe. 25.000 gyöngy bedobása a kitűzött cél, évente ennyi áldozatot szed a méhnyakrák Európában.
Für Anikó, Schell Judit, Gubás Gabi, Fodor Annamária és Csányi Sándor tolmácsolásában méhnyakrákkal foglalkozó könyvekből hallhatunk megrendítő történeteket, Novodomszky Éva háziasszony kíséretében
Az információs pultnál egész nap szakemberek tájékoztatják a látogatókat a betegségről és a megelőzés lehetőségeiről.

A programról részletek itt olvashatóak:
http://malyvavirag.hu/kik-vagyunk/programjaink/2015/01/24/ix-europai-mehnyakrak-megelozesi-het-budapest

Az Allee Bevásárlóközpont számára nagyon fontos a társadalmi felelősségvállalás eszméje, éppen ezért kiemelten támogat olyan aktivitásokat, amelyek a társadalom számára nélkülözhetetlen, önzetlen és értékteremtő célkitűzéseket valósítanak meg. Éppen ezért támogatta eddigi is a bevásárlóközpont az egészségkultúrát erősítő eseményeket, – többek között – a Stroke Napot vagy a Tűzoltó utcai klinika daganatos és leukémiás gyermekeiért létrehozott rendezvényt. Ugyanezért támogatja és ad teret most a Mályvavirág Alapítvány IX. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét rendezvénysorozatának. Mindez – többek között  – azt is jelenti, hogy 15 üzlet kirakata mályva színűvé válik a rendezvénysorozat idejére, ezzel is jelezve, hogy az Allee bérlői is fontosnak tartják az eseményt.

Országos programok
A megelőzési hét keretében a budapesti programhoz közel 40 további település kapcsolódott be Magyarországon. A városokban egy-egy Mályvavirág Nagykövet a helyi szokásoknak, közösségi életnek megfelelően alakított ki programot. Emellett minden település aki jelentkezett a kezdeményezéshez, mályvaszínű gyöngyöt fűz (nyakláncokat, karkötőket készít) és ezeket a legközelebbi kórház nőgyógyászati osztályának ajánlja fel, hogy a műtét előtt, vagy után álló méhnyakrákos betegeknek átadják azokat, jelképezve ezzel, hogy az adott település kiáll értük, segít nekik és nincsenek egyedül!

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hétről
Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét egy nemzetközi kezdeményezés. A programsorozat főszervezője az Európai Méhnyakrák Szövetség, amely megalakulása óta számos akciót indított a méhnyakrák megelőzéssel kapcsolatban, köztük a 2007 óta január végén megrendezésre kerülő méhnyakrák megelőzési hetet. A kezdeményezés legfőbb célja felhívni a lakosság, a szakma és a döntéshozók figyelmét arra, hogy ma már egyetlen nőnek sem kellene méhnyakrákban meghalnia, hiszen ez a rosszindulatú daganatos betegség védőoltással és rendszeres szűréssel megelőzhető.
A méhnyakrákról
A méhnyakrákot a humán papillomavírus (HPV) rákkeltő típusai okozzák. A HPV-fertőzés nagyon gyakori, ugyanis a szexuális életet élő nők közel 80%-a fertőződik meg HPV-vel élete során. A legtöbb HPV-fertőzés 12-18 hónap alatt elmúlik a szervezet természetes immunvédekezése következtében, azt azonban nem lehet megmondani, hogy kinél szűnik meg vagy indul el a rákképződés folyamata. Méhnyakrák akkor alakulhat ki, ha a rákkeltő HPV-típussal történő fertőzés tartóssá válik.

Mályvavirág Alapítvány
A Mályvavirág Alapítvány 2013 májusában alakult azzal a céllal, hogy széles körben tájékoztassa az egészséges nőket a méhnyakrákról és felhívják a figyelmet a megelőzés fontosságára, valamint támogassa a méhnyakrákos betegeket a testi és lelki felépülésben és információval segítse őket a gyógyulás időszakában.
További információ: Tóth Icó (Nagy-Tóth Ildikó) elnök
Tel: +36 30/504-1160
Email: toth.ico@malyvavirag.hu

www.malyvavirag.hu
Keress és like-olj minket a Facebookon:
www.facebook.com/malyvavirag