Az ukrán tisztikar lenyúlja a kárpátaljai földeket

Heves viták zajlottak csütörtökön az ungvári Városházán, ahol a “terrorellenes akcióban” résztvevők számára igényelhető földterületekről döntöttek – írja a Golos Karpat.

Összesen 80 kérvény érkezett a városháza föld ügyekkel foglalkozó osztályára. A városháza gyűlésén megdöbbenve tapasztalták, hogy a 80 igénylő túlnyomó többsége a tiszti kar tagjai közül került ki. A listán nincs egy olyan család sem, akinek valamely tagja az ATO zónában hunyt el vagy sérült meg. A megyei hadkiegészítő felelős vezetője felkérte a városházát, hogy halasszák el ezt a napirendi pontot a lista “igazságosabb” átdolgozása érdekében. A polgármester azonban elutasított a kérvényét, így szavazásra bocsátotta kérdést a képviselők felé. Végül elfogadták a benyújtott kérvényeket, így megkaphatják az igényelt földterületeket. A gyűlésen jelenlévő katonák valamint különböző társadalmi szervezetek aktivistái nemtetszésünknek adtak hangot, és felhívták a figyelmet a lista hiányosságaira. Pogorelov polgármester megígérte, hogy a következő gyűlésen azok a katonák is kapnak földet, akik a mai gyűlésen ezt zsarolással akarták elérni.

A terrorellenes művelet kezdete óta számos olyan törvényt fogadtak el, melyek értelmében szociális támogatásban részesülnek és földet is kaphatnak azok a személyek, akik részt vettek a katonai műveletekben. Többek között ingyen vehetnék igénybe a tömegközlekedést. Korábban már írtunk arról, hogy a busztársaságok nem hajlandóak ingyen szállítani az ATO-ban részt vetteket, sőt az ATO-ban elhunyt családtagjait sem, akiknek törvény szerint is joga lenne rá.

Forrás: KárpátHír