Pátkai püspök – Irsától Londonig – Kerenyi laszlo kollegám egyik legsikerültebb   portréfilmje a Duna World csatornan

Pátkai Róbert, a jó pásztor, az angliai evangélikusok nyugalmazott püspöke 1956-ban hagyta el Magyarországot, Londonban telepedett le. Angliában többek között megszervezte az Angliai Magyar Evangélikus Egyházat. Londonban 1964-től 25 éven át volt lelkész, az egyetlen angol nyelvű evangélikus gyülekezetet vezette a Cityben.

Esperese majd püspöke lett a Nagy-Britanniában működő 13 különböző nemzetiségű evangélikus egyházat összefogó szervezetnek. Oxfordban és Londonban pedig teológiát tanított az egyetemen. 2014. június 18-án Budapesten, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen ünnepélyes keretek között átvehette a gyémántdiplomáját.

Pátkai püspök

Magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2014