Szerencsről látjuk el Európát NESCAFÉ-val

Szerencsről indult el a NESCAFÉ 3in1 térhódítása az európai piacon, melynek kifejlesztése is itt történt. A kávékeverékből évente összesen 1 milliárd tasak talál vevőre Európa szerte. A Nestlé Hungária a brit piac számára gyártott speciális kiszereléshez új gyártósort állított üzembe, a 180 millió forintos beruházással megvalósított fejlesztés további 100 embernek ad munkát a szerencsi kistérségben, ezzel 480 főre növelve a helyben foglalkoztatottak számát.

Az elmúlt több mint 10 év fejlesztéseinek eredménye, hogy a szerencsi gyár mára regionális instant kávé és kakaó központtá fejlődött. Az itt készülő termékek – köztük a Magyarországon is nagy múlttal rendelkező NESCAFÉ és NESQUIK italok – már 26 ország polcain érhetők el. Az éves termelés 30 000 tonna,  ennek 80 százaléka exportra készül.

2002-ben a szerencsi gyárban, helyi szakemberek bevonásával fejlesztették ki a NESCAFÉ 3in1 terméket az európai piacra, és azóta is itt folyik a gyártás. A további 100 főnek munkát adó technológiai fejlesztésnek köszönhetően a gyár képessé vált a brit piac igényeinek közvetlen kielégítésére. Az új soron évi 3000 tonna készterméket gyártanak.

Nestle_Szerencs_gyartosoravatas_

Az új gyártósort a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója, Jean Grunenwald, Jean-François Paroz, Svájc magyarországi nagykövete, valamint Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere avatta fel ma délelőtt. Jean-François Paroz nagykövet beszédében kiemelte: Svájc a hetedik legnagyobb befektető Magyarországon, és a két ország kereskedelmi kapcsolatai az elmúlt évben örvendetesen fejlődtek. „Az elmúlt egy hónap során is jelentős mértékben bővültek a svájci cégek magyarországi beruházásai, amelyek fele Magyarország észak-keleti megyéiben valósultak meg. A Nestlé a legnagyobb svájci beruházó és egyben munkáltató Magyarországon, amely több évtizedes jelenlétével erősíti a svájci-magyar gazdasági kapcsolatokat.”

Szerencsen sok évtizedes hagyománya van az élelmiszergyártásnak. A Nestlé beruházásainak és hosszú távú elkötelezettségének köszönhetően szaktudást és munkalehetőséget biztosít az itt élők számára” – fogalmazott Koncz Ferenc, polgármester.

Nestle_Jean_Francois_Paroz_ JeanGrunenwald_

A Nestlé ügyvezető igazgatója, Jean Grunenwald hozzátette: „Büszkék vagyunk rá, hogy vállalatunk gazdasági szerepe a szerencsi kistérségben meghatározó: összesen 480 embernek adunk munkát. Beszállítóink többsége magyar, akik több mint 6,5 milliárd forint értékben biztosítanak termékeket és szolgáltatásokat a szerencsi gyár számára. A NESCAFÉ 3in1 a kávéfogyasztás új irányát képviseli, amelyet a legújabb fogyasztói igényekhez igazodva alakítottunk ki. A most üzembe helyezett gyártósorunk komplex csomagolástechnológiai megoldásra alkalmas, így elmondhatjuk, hogy termékeink Európa szerte a kiváló Nestlé minőséget képviselik.”